Több mint 750 kilométeres távolságból szállíthatták a Stonehenge-hez a neolitikus emlékmű oltárkövét egy friss kutatás szerint. Ausztrál és brit geológusok, valamint geokémikusok ásványszemcsék vizsgálata alapján azt állítják, hogy a 6 tonnás kő Nagy-Britannia túlsó feléről, Északkelet-Skóciából származik.

A közel öt méter hosszú oltárkő az emlékmű legmagasabb trilithonjának – két kőoszlopból és egy tetejükre fektetett kőből álló építmény – ledőlt oszlopai alatt fekszik, részben eltemetve. Azt nem tudni, hogy a nyári-téli napfordulók tengelyén elhelyezkedő követ i.e. 2480-2620 körül eredetileg fektetve vagy álló helyzetben helyezték-e el, ahogy azt sem, hogy pontosan mi volt a funkciója. Az English Heritage örökségvédelmi szervezet szerint a téli napforduló során eredetileg a legmagasabb trilithon oszlopai között, az oltárkő fölött nyugodott le a Nap.

A szürkés-halványzöld, kovás homokkőből álló kőtömb ásványi összetétele egyedinek számít a Stonehenge-ben, de korábbi vizsgálatok arra jutottak, hogy az a Nagy-Britanniában és Írországban széles körben előforduló régi vörös homokkő (Old Red Sandstone) kőzetegyüttes egy Walesben előforduló részéből származik.

Anthony Clarke, a nyugat-ausztráliai Curtin Egyetem kutatójának és kollégáinak új eredményei, amik a kő cirkon, apatit és rutil ásványszemcséinek geokémiai elemzésén és kormeghatározásán alapulnak, most rácáfolni látszanak erre. A szerdán a Nature folyóiratban közölt tanulmány szerint az oltárkő eredetének megoldása segíthet a Brit-szigetek újkőkorszaki kultúrájának megértésében és az egykori közösségek között fennálló kapcsolatok rekonstruálásában.

„Mind a négyen megdöbbentünk. Nem akartuk elhinni” – mondta Clarke a Nature által szervezett sajtótájékoztatón, amin a Qubit is jelen volt. „Észak-Skócia, teljesen váratlan” – csodálkozott Nick Pearce, az Aberystwyth Egyetem geokémikus professzora. Pearce Richard Bevins geológussal, az Aberystwyth Egyetem tiszteletbeli professzorával 15 éve vizsgálja a a stonehenge-i kék kövek eredetét. A szakemberek 2018 táján kezdtek el foglalkozni a kisebb kék köveknél kétszer nagyobb oltárkővel, amiről korábban egy évszázadon át azt gondolták, hogy eredetét Walesben kell keresni. „2021 végén arra a felismerésre jutottunk, hogy az oltárkő nem passzol a walesi geológiához” – mondta Pearce.

A szakemberek két csoportra osztják a Stonehenge-ben található kövek nagy részét. A sarsen kövek helyi forrásból, egy, az emlékműtől 25 kilométerre található területről, a Marlborough-hoz közeli West Woodsból származnak. A kék kövek (bluestones) viszont, amelyek közé korábban az oltárkövet is sorolták, távolabbról érkeztek a területre, Wales nyugati részéről. A sarsen köveket az örökségvédelmi szervezet szerint a Nap mozgásához viszonyítva helyezték el, és a neolitikus emberek a Stonehenge egész alaprajzát a napfordulókhoz igazították. Építőinek a téli napforduló vélhetően fontosabb lehetett a nyárinál, és a Stonehenge-et más emlékművekhez hasonlóan halottak eltemetésére, valamint közösségi eseményekre használhatták.

„A Stonehenge-ben az a különleges [más neolitikus építményekhez képest], hogy a köveket milyen messziről szállították oda. A kőkörök kövei általában nagyon közelről származnak, egy kilométerről vagy a helyszíntől még közelebbről. A Stonhenge ebből a szempontból nagyon eltérő: van egy nagyjából 225 kilométeres távolságban lévő nyugat-walesi forrás és most már egy 750 kilométerre lévő is” – mondta Bevins.

Ásványok „ujjlenyomatai” vezették Skóciába

Az oltárkőből származó mintákat a geokémikusok Angliából a nyugat-ausztráliai Perthbe küldték, ahol a gazdasági szempontból fontos bányászati ipar miatt a Curtin Egyetemen csúcstechnológiás eszközök állnak rendelkezésre ahhoz, hogy megvizsgálják őket.

Egy homokkő rengeteg különböző ásványi szemcséből épül fel, mondta Christopher Kirkland, az egyetem geokémikus professzora. Több száz, vagy több ezer ilyen ásványszemcse korának megállapításából egyfajta geológiai „ujjlenyomat” képezhető a kőről, amiből Anglia és Skócia eléggé eltérő geológiája miatt meg lehet állapítani, hogy az honnan került a Stonehenge-be.

A vizsgálat során alkalmazott technológia az emberi hajszálak vastagságához hasonló méretű ásványszemcsék lézeres ablációjára épül, majd az elpárologtatott minták tömegspektrométerben történő vizsgálatára. Ezzel megmérhető a cirkon, apatit és rutil ásványszemcsékben található urán és ólom aránya, ami az urán-ólom (U-Pb) kormeghatározás segítségével elvezet a kő egyedi „ujjlenyomatának” megállapításához. Ezt később statisztikai módszerekkel összehasonlították észak- és nyugat-európai kövek hasonló mintázataival, és 95 százalékos egyezést találtak egy homokkőmedencével, mégpedig az északkelet-skóciai Orcadian-medencével.

Azt, hogy az oltárkő az Orcadian-medencén belül pontosan honnan származik, további kutatásoknak kell majd megállapítaniuk, és ehhez több mintavételre lesz majd szükség a skóciai régióban. A medence Stonehenge-hez legközelebbi részei 750 kilométerre, a legészakiabbak közel 1000 kilométerre helyezkednek el az építménytől.

A kő elszállítása magas fokú társadalmi szerveződésre utal

De hogyan jutott el az oltárkő Skóciából a Stonehenge-be? A több mint 750 kilométeres távolság, vagy legalábbis annak nagy részének áthidalására kézenfekvő magyarázat lehetne, hogy a követ valamikor a negyedidőszakban a Brit-szigeteket borító gleccserek szállították délre. Ezzel a kutatók szerint az a probléma, hogy az utolsó glaciális periódusban (115-11 ezer évvel ezelőttig) és korábbi eljegesedések során is a gleccserek az Orcadian-medencében észak felé folytak, és Anglia déli részén egyébként sem fordul elő tömegével gleccserek által hátrahagyott üledék.

Így két lehetőség marad: a követ szárazföldi vagy tengeri úton emberek vitték át egyik helyről a másikra. Előbbi a tanulmány szerzői szerint több okból sem reális – még akkor sem, ha ekkoriban már alkalmazták a Brit-szigeteken az ökrökkel történő vontatást. A folyók, hegységek, és az ekkoriban erősen erdős nagy-britanniai táj óriási akadályokat állított volna egy ilyen megalit szállítása elé.

Arra viszont vannak bizonyítékok, hogy a tengeri szállítmányozás már i.e. 5000 körül megjelent Észak-Európában, és arra is, hogy kőeszközök nagy távolságokon is gazdát cseréltek a neolitikumban. Az oltárkő elhelyezésekor, 4 ezer évvel ezelőtt a tengerszint már a maihoz hasonló volt, és bár azóta a partvonalak néhol megváltoztak, nem volt elvi akadálya annak, hogy a neolitikus emberek az Orcadian-medencéből eljuttassák Anglia déli részére. Ha ez így történt, az a kutatók szerint magasfokú társadalmi szerveződésre utalna az újkőkorszaki Nagy-Britanniában.

„Ez elképesztően sokat elmond a neolitikus társadalomról és a közösségek közti kapcsolatokról – mondta Kirkland, aki szerint jó tudni, hogy elődeink potenciálisan nagyon széleskörű kapcsolatokat ápoltak. Pierce szerint „nagyon fontos lehetett nekik, hogy ezt a követ 700-800-900 kilométerre, vagy bármilyen messzire is elszállítsák. Valamit jelentett nekik, de mit? És miért volt ennyire fontos?”