A légszennyezés miatt lehet egyre több nemdohányzó tüdőrákos beteg
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy nemzetközi kutatócsoport összefüggést talált a magas légszennyezettség, és egyes, a tüdőrák kialakulásában szerepet játszó genetikai mutációk között – írta meg szerdán a Guardian. A friss kutatás ezzel segíthet megvilágítani, hogy miért nő a tüdőrákosok között a nemdohányzók aránya.
A trend már egy ideje aggasztja a kutatókat, de a pontos okát eddig még nem tudták megállapítani. „Ez egy sürgős és növekvő globális probléma, aminek dolgozunk a megértésén” – mondta a Nature folyóiratban szerdán közölt kutatás egyik társszerzője, Maria Teresa Landi epidemiológus. A tüdőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, amit évente világszerte több mint 2 millió embernél diagnosztizálnak. Becslések szerint az esetek 10-25 százalékát ma már nemdohányzók adják.
A szakemberek vizsgálatukban 871 európai, észak-amerikai, afrikai és ázsiai tüdőrákos, de sosem dohányzó beteg daganatos sejtjeit vizsgálták. A sejtek genomját már korábban meghatározták a Sherlock-Lung kutatási projekt során, így Marcos Díaz-Gay és kollégáinak most a sejtekben meglévő mutációk azonosítása, és az előfordulásukban kimutatható eltérések feltárása volt a feladata.
„A kutatásunk azt mutatja, hogy a légszennyezettség erősen összefügg az olyan típusú DNS mutációkkal, amik tipikusan a dohányzással függenek össze” – mondta a lapnak Ludmil Alexandrov, a Kaliforniai Egyetem (San Diego) rákkutatója, és a tanulmány egyik társszerzője. A kutatók eredményei szerint minél magasabb volt a légszennyezettség egy adott régióban, annál több daganatképződést elősegítő (driver) mutációt találtak a betegek sejtjeiben, és annál rövidebb volt a kromoszómák telomer szakasza, ami a gyakoribb sejtosztódás jele.
Az észak-amerikai és európai betegeknél a KRAS gén mutációi, míg a Kelet-Ázsiaiaknál az EGFR és TP53 gének mutációi bizonyultak gyakoribbnak. A TP53 tumorszupresszor génben felhalmozódó hibák előfordulása például 1,6-szor volt gyakoribb azoknál a betegeknél, akik magas finomszemcsés légszennyezettséggel küzdő régiókban, például Indiában és Pakisztánban élnek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A fékbetétek kopása a dízel motorok kipufogógázainál is mérgezőbb légszennyezéssel jár
A Southampton-i Egyetem kutatói laboratóriumi kísérletekben emberi tüdőből vett szövetmintákon vizsgálták a kétféle szállópor hatásait.
Magyarországon a legmagasabb a rák miatti halálozások aránya az EU-ban
A magyarok túlsúlyosak, sokat isznak és dohányoznak, keveset mozognak, kevés zöldséget esznek és egyre ritkábban járnak szűrővizsgálatokra – derül ki az Európai Bizottság által február elején közzétett, Magyarországra vonatkozó rákügyi országprofil-jelentésből.
Íme a 7 legnagyobb áttörés az áttörésektől hangos chicagói rákkutatási konferenciáról
Az eddigieknél százszor érzékenyebb, olcsó tesztek, immunterápiával turbózott rákvakcina, a tüdőráknak megálljt parancsoló gyógyszer és a feleslegesen agresszív kemoterápia elhagyása – özönlenek a jó hírek a világ legnagyobb rákkonferenciájáról.