Érdekes kísérletre vállalkozott a 12. kerületi önkormányzat: elindított egy olyan beszélgetéssorozatot, amelynek keretében eltérő értékalapokon álló vagy különböző szemléletű szakértőket ültet le beszélgetni fontos társadalmi kérdésekről. Az Ellenpont eseménysorozat első, múlt csütörtöki beszélgetésén Albert Fruzsina szociológus kutatóprofesszor és Lányi Gábor református lelkész cserélt eszmét a magányosságról. Több volt köztük az egyetértés, mint a vita, de azért előkerültek eltérő megközelítések is.

Abban mindkét résztvevő egyetértett, hogy a magányosság, ami az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO szerint komoly egészségügyi kockázatokat hordoz, Magyarországon is jelen van. Albert Fruzsina elmondta, hogy a világon minden hatodik ember magányos, sőt a helyzet ennél még rosszabb is lehet, mert nem teljesen egyértelmű, hogy ki az, akit magányosnak tarthatunk, és mivel többféle módon is mérik a magányt, nehezen lehet összevetni egymással a különböző kutatási eredményeket. A most Magyarországon is alkalmazott tesztek jellemzően önbevalláson alapulnak, és nem biztos, hogy pontosan tükrözik a valós helyzetet. Pedig a baj komolyabb, mint gondolnánk: a Qubiten is írtunk már arról, hogy a magány növelheti a szívbetegségek és a sztrók kockázatát, és Albert ezek mellett a depressziót és a kettes típusú diabéteszt is megemlítette; a WHO szerint a magányosság világszerte óránként száz halálesettel hozható összefüggésbe.

Lányi Gábor és Albert Fruzsina szerint el kell különíteni az egyedüllétet és a magányosságot. Lehet és érdemes is egyedül lenni, ez sokszor a vallási gyakorlatoknak és más típusú elmélyülésnek is az alapja, de az már baj, ha nemcsak egyedül vagyunk, hanem magányosak is. Albert arra is felhívta a figyelmet, hogy magányosnak úgy is lehet lenni, hogy sokan vesznek bennünket körül. Korábbi adatokra hivatkozva elmondta, hogy jellemzően az idősek vannak sokat egyedül, hiszen körükben a legmagasabb az egyszemélyes háztartások aránya. Mégis a fiatalok érzik magukat nagyobb arányban magányosnak. Magyarországon a 30 évesnél fiatalabbak 46 százaléka válaszolta azt egy néhány éve elvégzett kérdőíves felmérésre, hogy teljesen magányos, vagy hogy inkább magányosnak érzi magát, mint sem. Minden hetedik 30 év alatti fiatal számol be gyakori magányról. Összehasonlításképp: az 50 és 65 közöttiek körében csak minden tizennegyedik megkérdezett érzi ugyanezt.

A család felbomlása

Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődött a magányosság-világjárvány, Albert szerint nem igazán lehet válaszolni, de az biztos, hogy a modernizáció, a tradicionális közösségek felbomlása, a családok méretének csökkenése, a növekvő individualizmus és a 20. században felerősödő társadalmi és földrajzi mobilitás beindulása állhat a jelenség mögött. Korábban egy családi eseménynek, esküvőnek, temetésnek megvolt a maga koreográfiája. Nem nagyon volt olyan, hogy ezek az események ne hozták volna össze a rokonokat. Ma már ez sokkal szabadabb: gyakran megesik, hogy egy pár a család jelenléte nélkül köt házasságot. Ugyanez igaz kicsit nagyobb léptékben is: régebben egy-egy falusi búcsúra még a messze földre származottak is hazatértek, és egy-egy disznóölésre mindig, mindenki visszahívta a másikat. A tradicionális közösségek normákkal szabályozták a kapcsolatok fenntartásának rendszerét. Ma már ez nincs így: a kapcsolatok, és főleg a kapcsolatokat ápolni hivatott szokásrendek fellazultak. Albert szerint ezt mutatja az is, hogy ha azt kérdezzük az emberektől, hogy kik a legfontosabb bizalmasaik, ma már egyre kevésbé rokonokat, és egyre inkább barátokat említenek. Ez szerinte önmagában még nem is volna baj, bár az nem jó jel, hogy a legközelebbi családi kapcsolatok minősége esetleg romlik, de a baráti kapcsolatok sokszor nem bizonyulnak olyan állandónak, mint a családiak. Ráadásul a baráti kapcsolatok gyakran a jobb módúak számára állnak rendelkezésre. Albert szerint több évtizede azt mutatják az adatok, hogy az iskolázottabb, magasabb jövedelmű, fiatalabb, a munkaerőpiacon aktív embereknek vannak inkább barátaik – nekik valószínűleg több idejük és anyagi lehetőségük van a barátságok ápolására.

Lányi szerint ezekben a folyamatokban az is közrejátszik, hogy egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy egyedül legyenek. A lelkész arról beszélt, hogy korábban a paraszti családokban mindenki egy szobában aludt, és így megtanulta az együttélést, együttműködést. Kollégium igazgatói tapasztalatát felidézve mondta el, hogy ma már a jobb módú környékeken külön szobákban felnőtt gyerekeknek az is gondot okoz, hogy kétágyas kollégiumi szobába költözzenek. Ráadásul szerinte már a szabadidő eltöltésében sem vagyunk olyan szorosan egymásra utalva, mint régen, és ha nem dolgozunk nagyon tudatosan az együttlét megélésért, ebből nagyon könnyen kialakulhat a magányosság.

Albert a legutóbbi könyvében épp arról írt, hogy az covidjárvány idején a kényszerű otthonlét miatt erősödött a családi kapcsolatok jelentősége. Azt azonban szerinte nagyon nehéz ellensúlyozni, hogy ma már egy unoka és egy nagyszülő az elképesztően felgyorsult technológiai és társadalmi változások miatt alig-alig érti meg egymást. Sőt, ő a saját kutatásaiban azt látja, hogy sokszor a párkapcsolatban élők sem említik már egymást bizalmasként. Azaz sokszor úgy is tudunk már magányosak lenni, hogy egyébként valakivel együtt élünk.

Az EU friss adatai szerint a magyarok kicsit kevésbé magányosak, mint az európai átlag, de ennek ellenére nálunk sem lehet legyinteni a problémára. Albert szerint a Hegyvidék lakossága jobb helyzetben lehet az átlagosnál, de Lányi éppen azt hangsúlyozta, hogy a kerület elöregszik, és hiába van szó elsősorban a fiatalokról, az időskori elmagányosodással is muszáj foglalkozni.

A közösségi média és az AI

Albert szerint az is probléma, hogy ma már a gondolatainkkal sem nagyon tudunk egyedül lenni. Túlságosan megszoktuk a folyamatos ingereknek való kitettséget, nyomogatjuk a telefonunkat, nézzük a tv-t, pörgetjük a Facebookot.

A közösségi médiának vannak kedvező és kedvezőtlen hatásai is főleg a fiatalokra – tette hozzá ehhez Lányi. Ő nem gondolja, hogy minden baj okozója a modern technika lenne, de a református Bethesda Kórház eredményeire és programjára hivatkozva arról beszélt, hogy a szülőknek nagyon nagy felelősségük van a példamutatásban és a szabályok betartatásában is. Mindenkinek végig kell gondolnia, hogyan segíti a gyerekeit abban, hogy képes legyen a kapcsolatok kialakítására és megtartására.

Albert és Lányi egyetértettek abban, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a semminél még a mesterséges intelligencia is jobb beszélgetőpartner, de ha valakinek erre van szüksége, akkor már nagy a baj.

Bele kell tenni

A beszélgetők egyetértettek abban is, hogy a kapcsolatok különösen fontosak mind a mentális, mind a testi egészség megőrzése és általában a jóllétünk szempontjából is. Ezért nagyon megéri energiát fektetni ezek fenntartásába, kialakításába, bővítésébe. Muszáj tennünk azért, hogy a tradicionális struktúrák elvesztését követően kialakítsuk a saját rendszereinket, amelyek keretében rendszeresség és garancia lesz a rokoni, baráti kapcsolatok fenntartásában. Abban is egyetértettek, hogy nemcsak a legszorosabb kapcsolataink fontosak, hanem a lazábbak is: a volt osztálytársak, a szomszédság, a volt munkatársak rengeteget tudnak segíteni információval a hétköznapi helyzetekben, és még a majdnem ismeretlenek, a postás, a boltos mosolya és köszönése vagy egy orvosi rendelőben folytatott rövid beszélgetés is nagymértékben hozzájárul mentális jólétünk megőrzéséhez. Ez viszont energia: meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mi mennyit fektetünk a kapcsolatok ápolásába és építésébe.

Az állami szervek, az önkormányzatok is sokat tehetnek a magányosság ellen: a közösségi terek, a programok szervezése, a szomszédsági ünnepek ösztönzése, támogatása vagy éppen a magányosság-beszélgetéshez hasonló alkalmak sokat tehetnek azért, hogy az emberek találkozzanak, lássák egymást, szóljanak egymáshoz és ezzel a lazább kapcsolatok is fejlődjenek.