„10-15 éve még a vizek 85 százaléka átfolyt Magyarországon, a legújabb adatok szerint ezt 50 százalék alá tudtuk szorítani”– számolt be a kormányzati aszályelhárítás eredményeiről az Inforádiónak január végén Somosi Zoltán, a Klímapolitikai Intézet kutatója. Szerinte Magyarország vízmegtartásban évtizedeken át gyenge volt, ám „mostanra már százalékosan jobb arányban állunk”. 2025-ben pedig „már 512 millió köbméter vizet sikerült eltározni a földekben, feltöltve a vízkészletet, illetve közel 900 gazda 25 ezer hektárnyi földet ajánlott fel vízvisszatartásra”.

A Mathias Corvinus Collegium égisze alatt működő intézet január 22-én Vízmegtartás Magyarországon címmel rendezett szakmai kerekasztal-beszélgetésén az is elhangzott, hogy a regnáló kormányzat „az elmúlt években több mint 1700 milliárd forintot fordított vízvisszatartásra, tájhasználati átalakításokra és öntözésfejlesztésre”.

Mi igaz ebből?

Mérlegdeficit

Az idén januárban lehullott hómennyiség jelentősen javíthat a felszín alatti vizek katasztrofális helyzetén, de Magyarország vízmérlege ennek ellenére továbbra is mínuszban van, mondja Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője, aki szerint a tavaly év elején a vízügyi szakma kezdeményezésére elindított Vizet a tájba program ezen érdemben még nem tudott változtatni, a a vízvisszatartó infrastruktúra kormányzati fejlesztése pedig érdemben csak 2025-ben kezdődött meg, hatása így erősen korlátozott.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója tavaly ősszel szűk szakmai körben azt állította, hogy az ország területére beérkező víz mennyisége 98 köbkilométer évente, míg a kiáramló víz mennyisége eléri akár a 105 km³ éves mennyiséget: „miközben a hazai eredetű vízkészlet mennyisége mindössze 7,1 km³/év”, amelyből a felszíni lefolyás 4,2 km³-t, a felszín alatti utánpótlódás pedig 2,9 km³-t tesz ki évente. Ehhez jön az évente 59 km³ -re tehető csapadék, amelyből a növényzet és a talaj evapotranszspirációnak nevezett együttes párolgása 51 km³.

A bevezetéseket és a vízhasználatokat beleszámítva a talajvíz deficit éves mértéke 0,6 km³”. Az alábbi ábrából az is kiderül, hogy ezek alapján az ország legszárazabb régióiban 6-8 km³ víz is hiányzik a talajból.

Koczóh Levente András, a Green Policy Center klímapolitikai szakértőjének tavaly novemberben megjelent elemzése szerint a „30 évvel ezelőttihez képest a kipárolgás mértéke megduplázódott, miközben a lehulló csapadék mennyisége csökken. A Dél- és Közép-Alföld különösen sérülékeny, de a talajvíz apadása országos jelenség: a Tisza vízgyűjtőjén 3,5 Balatonnyi, a Duna mentén pedig egy Balatonnyi víz tűnt el a talajból. Egyes helyeken a fák gyökerei már nem érik el a talajvizet”.

A Vízválasztó Mozgalom koncepciójára rímel, hogy az OVF főigazgatója szerint is a tájszintű vízvisszatartás az egyetlen megoldás, mivel „a felszín alatti tározóképesség 7,1 km³-rel csökkent az elmúlt 30 évben”.

Az öntözés nem segít

A tavaly májusi felállítása után pár hónappal az aszályvédelmi operatív törzs elismerte, hogy a kormányhatározattal vízpótlásra átnevezett öntözés aligha állítja meg Magyarország kiszáradását. A vízhozamok csökkenése, a bevágódott folyómedrek talajvízszintre gyakorolt negatív hatása, a beszivárgás ellen ható párolgás növekedése mellett mára szinte teljesen megszakadt a természetes kapcsolat a mezőgazdasági területek és a meglévő felszíni, illetve felszín alatti vízkészletek között.

Dedák Dalma szerint a mezőgazdaságot szolgáló meglévő felszíni tározó kapacitások bővítése csak részmegoldás. Ágazatokon átívelő komplex stratégia nélkül az ad hoc állami beavatkozások és a kis léptékű „háztáji” vízmegtartási, illetve -visszatartási megoldások legfeljebb helyi szinten enyhítik a problémát.

Némi optimizmusra ad okot, hogy idén már elérhető a „Természetközeli és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása” című pályázati felhívás, amely a korábbi próbálkozásokhoz képest látványosan magas összegekkel dolgozik. A vizesélőhelyek kialakítására 958 euró/hektár, a fenntartásra pedig évente 911 euró/hektár igényelhető, ami már tényleg olyan szint, ami a gyakorlatban is képes mozgásba hozni a döntéshozókat. A támogatás egyik fontos célja, hogy a szántón vagy gyepen megjelenő belvizeket ne ellenségként kezeljük, hanem visszatartsuk, és ezzel visszanedvesítsük a területeket.