Nem csak Budapest, a vidék is vérzett 1956-ban

november 4.
podcast

1956-ról legtöbbször Budapest jut eszünkbe: a tüntetések, a lyukas zászlók, a Magyar Rádió ostroma és az utcai harcok. A forradalom azonban az egész országot megmozgatta, a vidéki városokban és falvakban is tömegek álltak ki a szabadságért. Az első sortűz október 23-án Debrecenben dördült el, ahol a karhatalom a békésen tüntető tömegre nyitott tüzet, országszerte pedig több mint száz sortűzre került sor. A vidéki eseményeket nem központi forgatókönyv irányította: az egyetemisták hírlánca, a helyi sérelmek, a parasztság elégedetlensége és a nagyvárosok hatása egyaránt formálta őket. A megtorlás a falvakat sem kímélte, Hajdú-Bihar megyében csaknem nyolcszáz embert vontak eljárás alá.

Csiszár Imre történész-etnográfus, a HUN-REN Néprajzi Kutatócsoport tudományos munkatársa, Püski Levente történész, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének egyetemi tanára, valamint a Csatazaj podcast házigazdái, Novák Ádám és Mikos Ákos
Fotó: DEENK

A Csatazaj podcast rendhagyó, közönség előtti, élő felvételére október 22-én, a Debreceni Egyetem és Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) 1956 hetvenedik évfordulójára szervezett programsorozatának részeként került sor. A könyvtár Sziget nevű közösségi terében Püski Leventét, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének egyetemi tanárát és Csiszár Imre történész-etnográfust, a HUN-REN Néprajzi Kutatócsoport tudományos munkatársát 1956 vidéki és kiemelten a debreceni történéseiről faggattuk. Szó esett a forradalom kitörésének okairól, a parasztság és az egyetemisták szerepéről, a vidéki sortűzekről, a hírek terjedéséről, valamint a helyi forradalmi bizottmányokról és a leverést követő megtorlásról.

Hallgasd alább:

Forrás

A Csatazaj podcast ezen epizódját élő eseményen rögzítetük, elnézést kérünk a hanghibákért! A beszélgetést Novák Ádám és Mikos Ákos vezették. Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Címlapkép: Az 1956. október 26-i sortűz egyik áldozatának temetésén Mosonmagyaróváron (Fortepan / ETH Zürich / Comet Photo AG / Jack Metzger)

Hallgass bele ezekbe is:

További cikkeink az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről:

Gyilkos a newsfeed a pesti utcán: 1956-ban a köztereken működött a közösségi média

Gyilkos a newsfeed a pesti utcán: 1956-ban a köztereken működött a közösségi média

Hegyeshalmi Richárd tudomány 2021. október 23.

1956. október 23-án, hosszú évek elnyomása és irtózatos csöndje után a nép felemelte a hangját, és utcákon, tereken, felborított harckocsikon, kirakatüvegeken, forradalmi hirdetőtáblákon öntötte szavakba és képekbe, hogy elege van. Jelszavak és tervek röpködtek, gyűjtőakciók és szerveződések indultak: az utcakép olyanná vált, mintha ma testet öltene a Facebook hírfolyama. Mit mondott a nép, amikor már régóta nem mondhatott semmit?