Az invazív kvagga kagylóról forgató dokumentumfilmesek először azt hitték, hogy a víz mélyén lévő halom természetes képződmény. Kiderült, hogy az 1895-ben elsüllyedt Africa gőzös roncsait találták meg.
Kevesebb a szénhidrát, úgyhogy elsősorban zsírt halmoznak fel, ebből nyernek később, a téli időszakban energiát.
10 éven belül akár 166 millió alultáplált embernek jelenthetne megoldást, ha hozzájuthatna vízi élőlényekből származó élelmiszerekhez – írja Jurecska Laura környezetkémikus a Másfélfok klímapolitikai blogon megjelent cikkében.
Egy 2016-ban megjelent újfajta parazita olyan mérhetetlen pusztítást végzett a mediterrán vizekben egykor gyakori nagy sonkakagylók között, hogy mostanra a tengerbiológusok már a faj megmaradásáért aggódnak. Egy friss kezdeményezés 5,2 milliónyi uniós pénzből próbálja megállítani a kagylópusztulást.
Ami az előző generációnak bevált, nem biztos, hogy a változó körülmények között is működik. Érdemes megfigyelni, mit csinálnak a többiek, és eltanulni tőlük a trükköket.
A szakemberek szerint a klímaváltozáshoz csak a legellenállóbb fajok tudnak alkalmazkodni, a kagylók pedig sajnos nem tartoznak közéjük: az Új-Zéland északi részét sújtó hőhullám félmillió kagylóval végzett, és valószínűleg ez még csak a kezdet.
Amerikai biológusok csigákkal cáfoltak rá Darwinra: friss kutatások szerint a legalkalmasabbak helyett a leglustább fajok az esélyesek a túlélésre. Még mielőtt: az emberre nem feltétlenül érvényes!