„Ma a magyar kultúra nem lélegzik szabadon”
Muszáj lesz kitalálni valamit a kultúrában, különben marad az, amit hatalom az elmúlt 16 évben bebetonozott.
Muszáj lesz kitalálni valamit a kultúrában, különben marad az, amit hatalom az elmúlt 16 évben bebetonozott.
Minthogy eddig még nem sikerült kulturális korszakba ágyazni a politikai rendszert, a szuverenista tudomány még mindig üldöztetésnek van kitéve, itt az ideje feltűrni az ingujjat: további intézmények és pénzek kellenek a korszaképítéshez.
Írország hároméves tesztelés után bevezeti a kulturális, kreatív területen dolgozók feltétel nélküli alapjövedelmét. Vajon nálunk volna esélye egy ilyen programnak? A művészek éppenséggel jó alanyok volnának hozzá: a legtöbben akkor is dolgoznak, ha nincs pénz.
Pozsonyban rendezett konferenciát az Otvorená Kultúra!, amely a Fico-kormánnyal szembeni kulturális ellenállást szervezi. De mit tanulhatunk ebből mi, magyarok, 15 év orbánizmussal a hátunk mögött?
Mivel a mai magyar hatalmi rendszer minden autonóm művészeti megnyilvánulásban ellenséget lát, nem bízik semmi másban, csak a teljesen üres giccsben, és csak a giccsmesterek hajlandók még tolni a szekerét. De ahol a Csodaszarvas az ünnepelt művészet, ott min csodálkozunk még?
Máig érthetetlen és feldolgozhatatlan, miért robbantották fel 1965. március 15-én a Nemzeti Színházat. Egy most előkerült filmfelvétel dokumentálta a színház utolsó időszakát és lerombolását is.
Ingatlanozás az MTA-nál és az egykori MTV-nél. Súlyos, szürke horizontok és a „nehéz magyarság”. KEKVA és MNMKK. Meg nem épült óriás piramisok, lesöpört műemlékvédelmi szabályok, engedetlen kultúrahordozók és disztópia, amerre csak nézünk.
Magyarországnak ma nincs világos kultúrastratégiája, és hiába költjük rá az EU-átlag kétszeresét, a források elosztása, idézzük, „alacsony hatékonyságú”. Az Egyensúly Intézet megoldásokkal állt elő, de lesz-e, aki meghallja?
Az úgynevezett modellváltásnak egyetlen magyar egyetem állt ellen tevőlegesen és keményen: az ország legkisebb egyeteme. Az SZFE küzdelméről most az események egyik főszereplője, az utolsó megválasztott rektor, Upor László írt könyvet.
Mindenki olyan művet hoz létre, amilyet akar; az állam nem szól bele a tartalomba, ami pedig nem illik bele az Isten-haza-család keretrendszerbe, azt majd eltartja a kultúrafogyasztó, aki amúgy is tele van pénzzel. Igaz, amit a kulturális miniszter állít?
Megkezdődött a tisztogatás Szlovákiában: az intézmény lemondott igazgatója szerint amire Orbánnak Magyarországon tíz év kellett, azt Szlovákiában Fico egy év alatt akarja megcsinálni. A petíciót 188 ezren írták alá.
Az irodalomban, a zeneművészetben, az iparművészetben, a népművészetben és a képzőművészetben évszázadok óta zajlik a giccs elleni küzdelem, ami a Kádár-korszakban nem csupán kultúrtörténeti érdekesség volt, hanem a kultúrpolitikai törekvések, a művészi alkotótevékenység, sőt közvetetten a hamisítás mozgatórugójaként is szolgált.
Az artportal: képző című előadás-sorozatának nyitányán a kortárs művészet közgazdasági sajátosságaival ismerkedhetett meg a közönség. A stílszerűen egy kortárs galériában rendezett eseményen Szoboszlai János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetője vázolta fel a 3 milliárdos kortárs világpiacot mozgató gazdasági folyamatokat.