A Microsoft közel ötezer alkalmazottjától válik meg az AI-fejlesztések költségessége miatt
A technológiai vállalat nincs egyedül a leépítési hullámban, ugyanis a Meta, az Amazon és a Google is egyre nagyobb léptékű leépítéseket hajt végre.
A technológiai vállalat nincs egyedül a leépítési hullámban, ugyanis a Meta, az Amazon és a Google is egyre nagyobb léptékű leépítéseket hajt végre.
Miközben a Microsoft lassan szabadul a ChatGPT fogságából, az Apple a modernkori vetélytársával, a Google-lel szövetkezik: az új Siri AI már a Geminire épül. Közben a legerősebb Claude-ot nemzetbiztonsági okokból törölni kellett, Kína víz alatti adatközpontokat épít, a Pokémon Go pedig a drónháborúkban tűnik fel.
Az AI-cégek nyílt levélben üzentek az Egyesült Államok Kongresszusának, hogy szigorítson a technológia biológiai felhasználási feltételein.
A mesterséges intelligencia körüli beruházási láz első pillantásra planetáris méretű innovációs forradalomnak tűnik. Közelebbről szemlélve azonban a helyzet kevésbé tűnik idillinek.
Musk szerint az OpenAI, amelynek alapítója és kezdeti finanszírozója volt, megszegte az alapító szerződését, amikor a nonprofit, nyílt és az emberiség javát szolgáló AI-fejlesztés helyett profitorientált modellre váltott a Microsoft milliárdos befektetéseinek segítségével.
Kiveszik a gombokat a Snipping Tool, a Photos, a Widgets és a Jegyzettömb alkalmazásokból.
A technika demonstrálására egy 2 milliméter vastag, 12 centi széles üveglapon 4,8 terabájtnyi adatot helyeztek el. A Microsoft szerint a jövő adatközpontjai már erre támaszkodhatnak.
Egy friss jelentés szerint a nagy techcégek összemossák a generatív AI-t a „hagyományos” mesterséges intelligenciával, amikor a technika klímaügyi hasznáról beszélnek.
A Valve amerikai videójátékfejlesztő látszólag végrehajtotta a lehetetlent: a Steam Deck kéziszámítógép által sikerre vitt, Linux-alapú SteamOS-szel valós alternatívát állított a PC-gamerek körében szinte egyeduralkodó Windowsnak.
Elképzelhető, hogy ha megvalósul, a META személyes szuperintelligenciája a leghasznosabb kütyü lesz, amit az emberiség valaha létrehozott. De ha nem vigyázunk, ez lesz az a palack, amelybe végleg bezárjuk az emberi szellemet.
Szerdán a mesterséges intelligencia chipeket gyártó cég piaci kapitalizációja új mérföldkövet ért el, miután az amerikai tőzsdék pozitívan reagáltak az USA és Kína közt zajló kereskedelmi tárgyalásokra.
A Qubit új podcastsorozatában, az AI Híradóban rendszeresen átbeszéljük az elmúlt hetek legfontosabb újdonságait a mesterséges intelligencia területén, és azt, hogy ezek miként formálják jelenünket és jövőnket.
A vállalatok piaci kapitalizáció alapú globális rangsorát az AI-őrület által felértékelt amerikai techcégek dominálják. A legértékesebb európai cég a 27. helyre szorult vissza.
Egyelőre nem tudni, hogy szándékos rongálás történt-e az Azure Vörös-tenger alatti infrastruktúrájában, vagy valamilyen véletlen folytán szakadtak el a kábelek.
Lassan elérhetünk oda, hogy a taxisofőrök vagy később a kamionsofőrök által végzett munkák egy része eltűnik. De hogy áll most a piac, melyek a legígéretesebb önvezető járműves cégek, és hol vannak a buktatók?