Egy friss kutatás szerint egyáltalán nem garantált a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis összeolvadása. De ha meg is történik, nem 5, hanem 8 milliárd év múlva várható.
Ahhoz, hogy megmérjük, milyen messze vannak tőlünk a csillagok, minden hétköznapi berögződést el kell felejtenünk, és Einstein nyomdokaiba kell lépnünk, mondja Szabó Róbert, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének vezetője, akivel a Naprendszerünktől a legtávolabbi galaxisokig kalandoztunk.
A Hubble űrtávcső 20 év alatt gyűjtött adatai kellettek hozzá, de úgy néz ki, kutatók végre tényleg találtak egy még a fekete lyukak között is titokzatosnak számító objektumot. Az Omega Centauri gömbhalmazban rejtőző égitest a galaxisok középpontjában található szupermasszív fekete lyukak születéséről is mesélhet.
Az új megfigyelések alapján a galaxisunk nem lóg ki a tömegből, és a hozzá hasonló tömegű spirálgalaxisokra emlékeztet. Emiatt viszont sok mindent felül kell vizsgálni, amit a Tejútrendszerről idáig feltételeztünk.
A szimulációt az amerikai űrügynökség két kutatója szuperszámítógéppel rakta össze. Jeremy Schnittman szerint ha választhatunk, inkább egy szupermasszív fekete lyuk faljon föl minket.
A BH3-at a Sas csillagkép egyik imbolygó csillaga buktatta le.
Or Graur asztrofizikus most publikált összehasonlító elemzése szerint az ég istennője a galaxis térképe is egyben.
Az öt évvel ezelőtt az első fekete lyukról készült képpel történelmet író EHT kollaboráció szerdai bejelentése alapján valószínű, hogy a Tejútrendszer magjában található szupermasszív fekete lyuk egy nagy energiájú nyalábot rejtegethet.
A James Webb űrteleszkóp felvétele azt az állapotot rögzíti, amikor a világegyetem a jelenlegi korának nagyjából egyharmadánál tartott.
A több, mint 21 ezer expozíció 10 terabájtnyi adatából komponált képen az égbolt 6,5 százaléka látható.
A Tejútrendszer keletkezésekor történt szupernóva-robbanások maradványaiból szinte semmit nem sikerült eddig megtalálni, de két szuperteleszkóp együttes munkájának köszönhetően kiderült: ott vannak.
Űrkalózkodás áldozatává válik az orosz-ukrán háború miatt lekapcsolt német műszer? Meddig lát el a Gaia, és mekkora kihívás eltéríteni egy kisbolygót? Itt a Qubit csillagászati podcastjának legfrissebb adása.
Páratlan pontossággal tárta fel a Tejútrendszer csillagainak kémiai összetételét és a csillagok felszínének mozgását az Európai Űrügynökség teleszkópja, a Gaia, amely emellett még több mint 100 ezer naprendszerbeli kisbolygót is megfigyelt.
Három évvel azután, hogy először sikerült megörökíteni egy fekete lyukat, itt a második történelmi jelentőségű felvétel, amely saját galaxisunk központi, szupermasszív fekete lyukának, a Sagittarius A*-nak a megfigyelésével készült.
Az extra-galaktikus exobolygó egy fekete lyukból vagy egy neutroncsillagból, és egy nagyjából 20 naptömegű csillagból álló kettős rendszer tagja és hozzávetőlegesen akkora mint a Szaturnusz.