A NASA búcsút int a több mint tíz éve a Mars körül keringő egyik legfontosabb űrszondájának
Az űrügynökség már december óta nem tudott kommunikációs kapcsolatot teremteni az űreszközzel.
Az űrügynökség már december óta nem tudott kommunikációs kapcsolatot teremteni az űreszközzel.
Az űrszonda a bolygó gravitációját kihasználva növeli meg a sebességét, és felkészül a 16 Psyche aszteroida körüli pályára állásra.
Egy Jupiterhez tartó európai űrszonda még tavaly novemberben mérte meg, hogy a csillagközi üstökösről naponta 70 olimpiai úszómedencényi víz távozik.
A 2028-ban indítandó Space Reactor–1 (SR–1) lesz az első bolygóközi űrszonda, aminek ionhajtóműveit egy atomreaktor látja el energiával. A NASA ebben a technológiában látja a Naprendszerben történő utazás kulcsát.
Fejtsd meg a kódot, és megtudhatod, hogy milyen különlegesség van még a New Horizons űrszonda fedélzetén az ott lévő műszereken kívül!
Egy hónapon belül a második kutatás utal arra, hogy a jégkérge alatt óceánt rejtő hold mégsem lehet túlzottan lakható. Ez nem túl jó hír a NASA-nak, ami 2024-ben 5 milliárd dolláros költségű űrszondát küldött az Europához.
Ezek a képződmények a bolygón egykor volt élet nyomait is megőrizhették.
A NASA Cassini szondájának utolsó mérései jóval a bolygó ránézésre lapos gyűrűi felett és alatt elterülő porszemcséket mutattak ki.
Kínai kutatók amerikai szondák adatait elemezve most először olyan beomlott barlangokat találtak, amiket szerintük nem lávafolyások, hanem víz vájt ki.
A Szaturnusz körül keringő Enceladus jégkérge alatt globális óceán rejtőzik, ahol úgy tűnik, minden feltétel rendelkezésre áll az élet létezéséhez.
A szondát két másik űreszközzel együtt lőtték fel szerdán. A helioszféra vizsgálata a NASA szerint a biztonságos emberes Hold- és Mars-expedíciókhoz is elengedhetetlen.
„Ha geológusként hasonló anyagokat találsz a Földön, azt gondolnád, hogy élethez van közük” – nyilatkozta a Qubitnek a kutatásban részt vevő Nicolas Mangold. A következő években komoly akadályokat kell leküzdeni annak bizonyításához, hogy valóban életnyomokról van szó.
Kutatók az InSight leszállóegység által észlelt 1319 rengéshullám elemzésével, amik a felszínen és a bolygó belsején haladtak át, korábban elképzelhetetlen pontossággal tárták fel a Mars kérgének, köpenyének és magjának jellemzőit.
Osztrák kutatók az európai napszonda segítségével 15 órával egy koronaanyag-kidobódás Földhöz érése előtt jelezték előre a várható geomágneses vihar erősségét.
A Solar Orbiter friss képei és mágneses mérései azért is különösen érdekesek, mert éppen a napciklus maximumán vagyunk, amikor gyakoriak a napkitörések.