Ezért igazságtalan az oktatási rendszer Magyarországon

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

2017-ben indult útjára az ETHOS nevű H2020-as európai kutatási projekt, amelyet egy hat egyetemből álló konzorcium gondoz. A kutatási projekt célja volt, hogy megpróbálja definiálni, mit is jelent a társadalmi igazságosság Európában a 2010-es évek végén. Az ETHOS nem egy időtlen, utópikus világ leírására törekedett, hanem az igazságosság fogalmának az európai emberek mai problémáira reflektáló értelmezésére. A kutatás fő megközelítéseit, módszertanát, valamint az állampolgárság körüli igazságtalanságokat ebben a cikkünkben részleteztük, a szakmai érdekképviselet zavarait ebben a fejezetben jártuk körbe, a munkaerő-piac igazságtalanságait pedig ez a cikk mutatja be. Az alábbi írás, a sorozat utolsó darabja az oktatási igazságtalanságokat és a média helyzetét mutatja be a vizsgált országokban.

A kutatás egyik módszere az volt, hogy médiaelemzésen keresztül mutassa ki az igazságossági problémákat. Az elemzett társadalmi kérdés ez alkalommal az oktatás volt, azon belül is a kisebbségek hozzáférése az adott ország oktatási rendszeréhez. Az oktatással kapcsolatban egyik vizsgált országban sincs igazán egyetértés azzal kapcsolatban, hogy milyen igazságossági elképzelést követő oktatáspolitikát kéne folytatni: az igazságos elosztáson vagy elismerésen legyen a hangsúly; mely elosztási alapelveket kell követnie (a szükséglet, az érdem vagy a képesség kiszolgálásán legyen-e a hangsúly), illetve milyen erkölcsi megfontolásokból, kinek a jólétét kell prioritásként kezelnie az oktatásnak, a többségét vagy a kisebbségét. Végül az is fontos, hogy a média miként jeleníti meg az oktatás igazságosságos működéséért felelősöket: az oktatási kormányzat, az iskola, vagy a szülők felelnek-e a gyerekeik sikeres iskoláztatásáért. 

Szegregáció és menekülő középosztálybeli gyerekek a magyar médiaelemzés középpontjában

Magyarországon a közmédia propagandamédiaként működik, és szinte kizárólag a konzervatív nacionalista kormány álláspontját jeleníti meg különböző csatornáin keresztül (újság, televízió, hírügynökség és online média). Mindeközben a kormánykritikus médiapiac pénzügyileg folyamatosan lehetetlenül el, vagy veszíti el műsorszórási engedélyeit. 

A magyarországi médiaelemzés a roma gyerekek oktatási helyzetét és a középosztály gyerekeinek az állami rendszerből való kimenekítésével kapcsolatos vitákat választotta a kutatás tárgyául. A kutatás az iskolarendszeren belüli szelektivitás erősödését vizsgálta egyrészt a szabad iskolaválasztás gyakorlata kapcsán, aminek nyertesei elsősorban a nem roma felső- és középosztálybeli szülők gyerekei, akik egyre növekvő mértékben választják az egyházi vagy magániskolákat. Másrészt azt elemezte, hogy miként jelenik meg a médiában, ahogy az állam előnyben részesíti anyagi juttatásokon keresztül az egyházi iskolákat, igazságtalanságot teremtve az állami fenntartású iskolák és az állami fenntartású egyházi iskolák között, amelyek közül az utóbbiak eldönthetik, hogy kit vesznek fel iskoláikba, és kit nem. A médiaelemzés kitért a „szeretetteli” szegregáció problémájára is, ami azt jelenti, hogy a kormány bizonyos körülmények között elfogadhatónak tartja a roma gyerekek szegregációját, amit a kormánykritikus média viszont elfogadhatatlannak tart. 

Illusztráció: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

A médiaelemzés során azt találtuk, hogy az elosztással kapcsolatos igazságtalanságról (az elosztási igazságtalanság definícióját lásd a sorozat első cikkében) nem vesz tudomást a kormánypárti propagandamédia. Nem jelenik meg írásaiban és műsoraiban  a fokozódó szegregációval kapcsolatban az egyházi iskolák felelőssége, nem vesz tudomást arról, ahogy a középosztály kimenekíti a gyerekeit az állami iskolákból, és nem tesz említést arról sem, hogy ezzel összefüggésben miként romlott az állami oktatás minősége. Azzal, hogy nem témája a roma gyermekek etnikai identitáshoz fűződő jogainak iskolai elismerése vagy a naponta osztálytermek százaiban megvalósuló tanár-gyerek-szülő viszonyrendszerben romák és nem romák között meghúzódó konfliktusok, amik mögött valójában a többségi társadalom rejtett és kevésbé rejtett előítéletessége áll – a kormánypárti média az elismeréssel kapcsolatos igazságtalanságokról sem vesz tudomást. A roma gyerekek oktatási inklúziójáról való hallgatás pedig a kormánypárti média reprezentatív igazságtalanságának negligálását mutatja.

A kormánykritikus média megmutatja az egyházi iskolák felelősségét az erősödő szegregációban, illetve hírt ad az állami iskolákat elhagyó középosztályról. Azaz feltárja az elosztással kapcsolatos igazságtalanságokat; azt, hogy a gyerekek társadalmi háttere határozza meg, hogy milyen minőségű oktatáshoz tud hozzáférni. Ugyanakkor a kormánykritikus média is kudarcot vall abból a szempontból, hogy feltárja az egyenlőtlenségek mélyebb okait. Az elismeréssel kapcsolatos igazságtalanságok – például az osztálytermi előítéletesség hatása a roma gyerekek iskolai eredményességére vagy a romák tantervekben való megjelenítésének hiányával kapcsolatos problémák – elemzése a kormánykritikus médiában is alig jelenik meg. Ugyanakkor a roma gyermekek oktatási inklúziójának fontosságáról, tehát a reprezentatív igazságosság kérdéséről említést tesznek ezek az orgánumok. 

A médiaelemzésből jól látszik, hogy amíg a kormánykritikus média oktatással foglalkozó cikkei és műsorai alapvetően azt állítják, hogy az oktatási rendszer feladata, hogy mindenki igényeit kiszolgálja, belelértve a roma gyerekeket is, addig a kormánypárti média az egyén és a roma gyerekekkel szemben a többség érdekeinek kiszolgálását hangsúlyozza elsősorban. Jellemző, hogy amíg a kormányközeli média a nem roma gyerekeket a roma gyerekek áldozataiként jeleníti meg, akiknek el kell szenvedniük, hogy együtt kell tanulniuk a roma gyerekekkel, addig  a kormánykritikus média a roma gyerekeket mutatja be az oktatási rendszer, nevezetesen az oktatási szegregáció áldozatainak, akiknek esélyük sincs a mélyszegénység ördögi köréből kitörni.

A középosztály állami rendszerből való meneküléséről csak a kormánykritikus média vesz tudomást, és különösen pikánsnak tartja, ahogy az oktatási kormányzat magas szintű minisztériumi felelősei is a tanszabadságot élvező méregdrága nemzetközi iskolákba járatják saját gyerekeiket, miközben nem ismernek el semmilyen oktatást érintő kritikát, és előszeretettel beszélnek a hazafiasságra való nevelés fontosságáról.  

Koncentráció mellett is lehet pluralizmus – az osztrák és a holland példa

Az osztrák média helyzetét nagyfokú koncentráció jellemzi, kevés nagy médiacsoport és egy állami szereplő van a rendszerben. Ez felveti, vajon mennyire plurális, mennyire független politikailag és ideológiailag, és milyen szemléletet képvisel a társadalmi befogadással kapcsolatban az a „mainstream” média, amely – legalábbis a nyomtatott média vonatkozásában – úgy tűnik, hogy a jobb- és a jobbközép oldali álláspontokat támogatja. Az alternatív médiaforrások, amelyek meghatározott csoportok, például az LMBTQ közösség érdekeit képviselik, legtöbbször egyes társadalmi csoportokat érintő kérdéseket helyeznek előtérbe. A médiapiacon külön helyet foglal el az Ausztriában élő különböző etnikai csoportok által készített média, amelyet általában maga az adott kisebbségi csoport szerkeszt, gyakran a saját nyelvén. Az alternatív közösségi és etnikai csoportok által szerkesztett médiára jellemző, hogy sokszor maguk a fogyasztók készítik a tartalmakat. 

Ausztriában az oktatási reform körül zajló vitát választották az elemzés témájául a kutatók. A reform intézkedéseit 2018 óta folyamatosan hajtotta végre az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt 2019 végén leváltott koalíciós kormánya. A vita arról szól, hogy strukturális változásokra van-e szükség a reformok megvalósításához; emellett érinti a tanulói teljesítmény problémáját; a nyelvben, identitásban és vallásban megnyilvánuló kulturális másság akadályként való értelmezését az iskolai végzettség megszerzése szempontjából; illetve a társadalmi-gazdasági háttér szerepét az oktatáshoz való hozzáférés és az oktatási siker szempontjából. 

A holland médiapiac annak ellenére, hogy kevés kézben koncentrált és nehezen átlátható tulajdonosi szerkezetben működik, plurális, politikailag független és a társadalmi befogadás eszméjét szem előtt tartó módon működik, különös tekintettel az etnikai kisebbségek hozzáférésének és  médiareprezentációjának szempontjára. 

Hollandiában az oktatási szegregáció volt a médiaelemzés fő témája. Az elemzés a vita három egymással összefüggő témája köré épült: az etnikai szegregáció, a társadalmi-gazdasági szegregáció és a vallási szegregáció kérdésére. Magyarországhoz hasonlóan a médiában zajló vita az iskolarendszer fokozódó szelektivitása, a szabad iskolaválasztás, az egyházi és alternatív iskolák állami támogatása, valamint a „white flight” jelenség körül csúcsosodik. Az alternatív iskolák (Montessori, Dalton, Jenaplan stb.) különleges státusza körüli vita története még az 1848 és 1917 között zajló úgynevezett iskolabéke (de school strijd) időszakára datálódik vissza, amikor egyrészt az egyházi iskolák állami támogatásának ügyét rendezték, másrészt a nemzeti hitvallás kiemelt fontosságú részévé tették az oktatási választás szabadságát.

Osztályalapon működő médiapiac – a portugál példa

Portugáliában a hagyományos sajtóorgánumokat nehéz meghatározott politikai ideológiához társítani, sokkal inkább a társadalmi osztályhelyzettől függ, hogy ki mit fogyaszt. A faji és etnikai kisebbségi csoportok gyakran az új típusú médiát (online újságok, blogok, weboldalak, közösségi média stb.) használják saját véleményeik megjelenítésére. 

Portugáliában is a kisebbségi csoportok oktatási szegregációja volt az elemzés témája. Az adott országban ez a faji és etnikai kisebbségek, különösen az afrikai származásúak és romák „láthatatlanságát” jelenti, amelyet egyrészt az etnikai monitorozás hiányával szemléltet a média, másrészt azzal, ahogy a tanterv megfeledkezik, vagy csak félinformációkat közöl a faji és etnikai kisebbségekről. Az elemzés kitér az asszimilációs iskolai rendszer kisebbségi kritikájára, amely szerint a kisebbségi csoportokat nem vonták be az oktatási rendszer alakításába.

„Iszlamizálás” Törökországban és az Egyesült Királyságban

Törökországban – hasonlóan a magyar helyzethez – a médiapiac erősen polarizált, tükrözve az ország politikai és társadalmi megosztottságát. A legnézettebb tévécsatornák és a legolvasottabb sajtóorgánumok tulajdonosai erősen kötődnek politikailag Erdogan kormányához, amely azáltal, hogy közbeszerzési csalásokkal és az adóbírságok kijátszásának taktikájával irányítja a mainstream médiát, hatékonyan korlátozza a szerkesztői autonómiát. A konzervatív kormánypárti médiával szemben áll a korábbi köztársaság világi értékeit képviselő kemali és/vagy baloldali média, amely meglehetősen kicsi tévécsatornákat és újságokat működtet. 

Törökországban a népesség nagy részének „kisebbségivé tétele” (minorisation) volt a médiaelemzés középpontjában. A 2012-ben bevezetett oktatási reform egyik fontos eleme, hogy a vallásos Imam Hatip iskolák terjeszkedni kezdtek, ami miatt sok korábban állami körzeti iskola egyházi iskolává vált, ezzel számos körzetben lehetetlenné vált, hogy a gyerekek más iskolát választhassanak az egyházi iskola helyett. Ezzel kapcsolatban két témában zajlott vita a médiában: egyrészt arról az értékrendről, amit az Imam Hatip iskolák közvetítenek, másrészt arról, hogy az állam más privilégiumok nyújtása mellett kiemelt támogatásban részesíti ezeket az iskolákat a többi iskolákhoz képest. 

Nagy-Britanniában a politikai középhez sorolt média általában liberálisnak, a jobboldali média konzervatívnak számít, a baloldali média, amelynek többféle ideológiai változata is létezik, leginkább a Munkáspárt körül szerveződik. 

A brit médiaelemzés az úgynevezett trójai faló vitát vette górcső alá. A vita 2014-ben robbant, amikor nyilvánosságra került, hogy állítólag keményvonalas iszlamisták egyes birminghami iskolákat „iszlamizálnának”. A hír, amely végül hamisnak bizonyult, hatalmas médiafelhajtáshoz vezetett, amelyet számos kormányzati nyomozás, szakmai mulasztással kapcsolatos meghallgatás követett, majd az oktatásba vetett bizalom megrendüléséhez vezetett Birminghamben. A médiában zajló vita sok más mellett az igazság és a hitelesség kérdéseiről szólt, a muzulmán közösségnek az iskolarendszeren belüli és azon kívüli helyzetéről, az oktatás szerepéről az iskolai végzettség megszerzésével és értékrendjével kapcsolatban, valamint a biztonság és bizalom kérdéseiről. 

Ki kinek az áldozata – többségi és kisebbségi érdekek konfliktusa a médiában

Az elismeréssel kapcsolatos igazságtalanságok médiamegjelenése alapvetően minden vizsgált országban az iskolák asszimilációs politikája kapcsán zajló vitáról szól. Az asszimilációs oktatáspolitika teszi lehetetlenné, hogy a kisebbségeknek is szerep jusson például a tananyag alakításában, és ne csak a többségi identitást reprezentálja az iskola, hanem tudomást vegyen azokról a kisebbségekről, amelyek tagjai szintén az adott ország oktatási rendszerének részei. 

Az elosztással kapcsolatos igazságtalanság médiavitája alapvetően a minőségi oktatáshoz való hozzáférésről szól. Ide tartozik a szelekciós mechanizmusok igazságtalansága, a különböző típusú iskolák eltérő anyagi támogatása, az az elképzelés, hogy az iskoláknak az egyéni ambíciót és tehetséget kell alapvetően szolgálnia akár az elkülönítés útján is, vagy a társadalmi különbségeket kell csökkentenie a társadalmi mobilitás érdekében. 

A reprezentációs igazságtalanság kevésbé jelenik meg az oktatás kapcsán a vizsgált országok médiájában, de ha igen, leginkább a szülői vagy kisebbségi csoportok panaszairól szól, akik úgy érzik, hogy a tananyag kialakításának a tartalma kapcsán őket nem képviseli a politika, nem szólhatnak bele az iskola felvételi politikájába, és nem fejezhetik ki elvárásaikat a tanárokkal kapcsolatban, hogy felkészültek legyenek a gyerekek kulturális sokféleségének kezelésében. 

Elemzéseink azt mutatták, hogy gyakran a többség jelenik meg a médiában a kisebbségek áldozataként, és ebben a beállításban úgy tűnik, mintha a többség sérelmeit a kisebbségek okoznák. A holland és osztrák médiadiskurzus egy részében a média tagadja a muzulmán kisebbség iskolai hátrányos helyzetét, sőt a többség őket magukat okolja a helyzetükért, illetve ennél is tovább menve vannak olyan orgánumok, amelyek úgy állítják be a muszlim diákokat, mint akik veszélyt jelentenek a többségre nézve. Ugyanakkor ezekben az országokban még viszonylag kiegyensúlyozott a média, így könnyebben és szélesebb körben megjelenhetnek ezzel ellentétes álláspontok, mint például Magyarországon vagy Törökországban, ahol a kisebbségek hangját vagy a kisebbségekkel empatikus hangokat az is elnyomja, hogy a politikai hatalommal rendelkezők hatalmas előnyt élveznek a médiapiacon. 

A szerző szociológus, a CEU kutatója, az ETHOS kutatás résztvevője.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: