A mostani, COVID-19-től sújtott időkben aki csak teheti, otthon marad, dolgozik, olvas, filmet néz, és persze azon tűnődik, hogy mit hoz majd a jövő, ha lecseng a járvány – ezzel pedig így vannak a filozófusok és társadalomtudósok is. Slavoj Žižek szlovén filozófus a kommunizmus újjáéledését várja a járványtól, Yuval Noah Harari izraeli  történész pedig a demokráciát félti attól, ha ebben a feszült helyzetben a társadalmak rossz döntéseket hoznak, és hagyják, hogy a vészhelyzetre hivatkozva a politikusok totalitárius diktatúrákat építenének fel.

A hanyatló Athén

Magában a járványban persze semmi újdonság nincs, akkor sem, ha a SARS-CoV-2 vírussal korábban még nem találkozott az emberiség: Thuküdidész görög történetíró épp azért adott részletes leírást az Athénban tomboló járványról, mert azt remélte, hogy az alapos leírás alapján a jövőben nagyobb sikerrel kezelik majd a hasonló eseteket. Athénban ez mindenesetre nem sikerült: a történetíró beszámolója szerint a Szaharától délre fekvő Aethiopia nevű területről induló járvány rengeteg áldozatot szedett, és mivel senki nem tudta, milyen betegségről van szó, az orvosok is csak vaktában próbálkoztak, Viszont elég sokat találkoztak a betegekkel, így közülük különösen sokan meghaltak. A történészek a mai napig vitatkoznak róla, hogy pontosan milyen kór okozhatta Athén bukását, a lehetséges jelöltek között megtalálható az ebola, a tífusz és a pestis is.

A hanyatló erkölcsök 

Bármi is volt maga a betegség, Thuküdidész beszámol arról is, hogy az emberek hogyan reagáltak a járványra: „már senkit sem tartott vissza az istenektől való félelem, sem az emberi törvény, senki nem hitte, hogy megéri azt a napot, amelyen bűneiért törvény elé állítják, és elnyeri büntetését”. Ez persze jelenthetett bármit az egyszerű részeg tivornyázástól a csoportos nemi erőszakig, mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy az athéniak sem az együttérzésben és egymás megsegítésében találták meg a választ a járvány kihívásaira. 

Ennek meg is lett az eredménye, a történetíró arról számol be, hogy „ahol viszont a félelem miatt óvakodtak mások meglátogatásától, ott magukra hagyatva haltak meg az emberek, és sok házból a lakók teljesen kihaltak, mert nem volt, aki ápolja őket. Akadtak persze olyanok is, akik mások segítségére siettek, Thuküdidész szerint leginkább éppen azok, akik már túlestek a betegségen, ők ugyanis másodjára már nem kapták el a kórt, vagy csak enyhe tüneteket produkáltak – de általánosságban mindenki sutba dobta a törvényeket, és úgy boldogult, ahogy tudott.

A firenzeiek sem voltak különbek

A járvány egy másik híres krónikása, Boccaccio is hasonlóan lesújtó képet fest az emberi természetről járvány idején: ahogy írja, „az egyik polgár irtózattal elkerülte a másikat, és szinte senki nem törődött a szomszédjával, és a rokonok vagy soha, vagy csak nagy ritkán látogatták egymást”, családtagok hagyták magukra egymást, akik pedig magukra maradtak, ápolókat fogadtak, akik viszont loptak. Az erkölcsök is meglazultak: akiknek már úgyis mindegy volt, orgiákat tartottak, ezt a szabadosságot pedig esetleges gyógyulásuk után is megtartották. 

Érdekes, hogy Thuküdidész és Boccaccio is kiemelték, hogy a járvány idején bőven termő holttestekkel is mostohán bántak: az athéniak mások máglyáira csempészték a saját halottaikat, aztán elszeleltek, a firenzeiek pedig pénzért béreltek sírásókat, akik igencsak hasonló gyakorlatot követtek: ahogy találtak egy üres sírt, egyszerűen beleborították a gondjaikra bízott holttestet.

Hitetlenség, erőszak

Frank Snowden, az amerikai Yale Egyetem történésze szerint a pestis amellett, hogy egyaránt támadta a gazdagokat és a szegényeket, illetve életük virágjában lévő embereket vitt el, a nyomában kitörő pánik és morális katasztrófa miatt is veszélyes volt. A professzor az Epidemics and Society című könyvében, amelyben a bubópestistől a SARS-járványig tekinti át a járványok társadalomformáló hatását, azt írja, hogy a pestis kitörését rendszeresen erőszak követte: azok, akik nem a templomban akarták kiengesztelni a haragvó istent, démonokat, varázslókat vagy boszorkányokat gyanítottak az események mögött, ezért gyakoriak voltak a lincselések, boszorkányégetések, illetve a külföldiek vagy zsidók ellen irányuló erőszak. A bűnbakkeresés egyébként is gyakori járványok idején: a mostani COVID-19 járvány megjelenése után például több, kínaiak ellen irányuló xenofób támadásról is érkezett hír, ennek hatására az Egyesült Államokban az ázsiai származású amerikaiak neki is álltak a fegyverkezésnek.

A járvány a társadalom minden szeletét érintette, és hatalmas változásokat hozott: egyre többen tették fel a kérdést, hogy Isten vajon miért büntet mindenkit, az ártatlanokat, a papokat és a gyerekeket is, és egyre többen jutottak arra a következtetésre, hogy azért, mert feltehetőleg nem is létezik. Ezzel is leomlottak azok a gátlások, amelyek a bűn isteni büntetése miatt álltak fenn a tömegekben, és ezért is tombolhatott az erőszak ott, ahol már enélkül is épp elég rossz volt a helyzet. 

Snowden szerint a járvány, ami legalább olyan jelentős társadalmi változásokat okozó tényező, mint a háborúk vagy a gazdasági válságok, az esetek többségében, legalábbis a középkorig gyakran a szenvedők magára hagyásával járt: nemcsak az emberiséget, hanem az emberséget is pusztította. Daniel Defoe ugyanúgy pánikról, embertelenségről és kétségbeesésről számolt be az 1665-ös Londoni pestisben, mint Thükudidész időszámításunk előtt 430-ban. De tényleg természetszerű, hogy vészhelyzet idején az emberről lekopik a civilizációs máz, és sorsára hagy mindenkit, átgázol másokon, és csak a saját hasznát keresi?

Tükör a társadalomnak

Snowden szerint igen is, meg nem is: a járvány tükröt tart a társadalom elé, így azok a válaszok, amelyeket egy pestis, ebola vagy himlőjárványra ad egy közösség, csak a hétköznapi működéséről és értékrendjéről mond el valamit – arról viszont sokat. A járvány rendkívüli, kiszolgáltatott helyzetet jelent, amelyre az athéniak ugyanolyan értetlenül és félelemmel tekintettek, mint a firenzeiek vagy a londoniak. A spanyolnátha kitörése, majd levonulása után még azt is nehéz volt feltárni, hogy pontosan milyen körülmények között halt meg a betegség 27-50 millió áldozata, mert az emberek szégyellték, ahogy viselkedtek járvány idején: ahogy korábban is, itt is családtagok hagyták magukra egymást, gyerekek haltak éhen, idősek haltak meg egyedül. Ha Snowdennek igaza van, a társadalom elé tartott tükör nagyon csúnya képet mutatott 1918-ban.

Kínzó kérdések karantén idején

A mostani, COVID-19-es képet még senki nem látja tisztán, mindenesetre az biztos, hogy egyedülálló esetről van szó ennek a generációnak az életében, a spanyolnátha óta nem élt át a világ hasonlót. Az ebola távol maradt európától, és a MERS-vírusból sem lett világméretű járvány, a SARS-CoV-2 viszont szinte már mindenhol ott van, jó eséllyel az Antarktiszt kivéve. 

A vírus elleni védekezés eljutott odáig, hogy az emberiség harmadát korlátozzák a szabad mozgásban, és mindenkit arra kérnek, hogy ha teheti, maradjon otthon, ezzel is korlátozva a vírus terjedését. Sokaknak ez szobafogságot jelent, másoknak otthonról végzett munkát, az viszont biztos, hogy a világ lelassult egy kicsit. Manuel Berdoy, az Oxfordi Egyetem biológusa szerint a folyamatos változásokhoz, kihívásokhoz hozzá kell szoknia az embernek, de ha valami célt szeretne magának találni, a legjobb, ha az együttérzésre koncentrál, mások szerint az izoláció lehetőséget ad arra, hogy mindenki megpróbálja megtalálni a helyét a világban. Igazi egzisztenciális kihívás, nem véletlen, hogy Camus is épp a pestist választotta témának, milyen meglepő, A pestisben.

Vizsgázik az emberiség

Samuel K. Cohn szerint a történelem sem fest olyan sötét képet, mint ahogy Thuküdidész vagy Boccaccio ábrázolta: igaz, hogy a középkorban a járványokat még tömeggyilkosságokkal is megfejelték, és ez a trend egészen a tizenkilencedik századig kitartott (hol fiatal nőket, hol koldusokat, hol zsidókat állítva a célkeresztbe), azért van még remény. Ahogy már Thuküdidész is írta, az együttérzés nem veszett ki egészen az emberekből, még akkor sem, ha a saját egészségüket sodorták veszélybe ezzel, Cohn szerint pedig a helyzet pedig a tizenkilencedik század óta egyre javul: a vírusok és baktériumok működésének alaposabb megértésével az emberi természet egy szebb oldala is előtérbe került, a pánik és a gyűlölet helyét pedig egyre inkább átvette az együttérzés. 

Ha Snowdennek igaza van, és a járvány valóban tükröt tart a társadalom elé, akkor a világ nagy része most vizsgázik emberségből. Van is mire felkészülni: nem a SARS-CoV-1 az első vírus, ami próbára teszi az embert, de nem is ez az utolsó, az pedig, hogy most hogy sikerül kezelni a helyzetet, meghatározó lehet a jövő szempontjából. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: