Nagyon terjed, hogy a futók és a biciklizők jobban fertőznek, csak még nincs mögötte tudomány

2020.04.10. · tudomány

Az elmúlt napokban járt körbe az interneten (a Qubiten is megírtuk) az a belga-holland aerodinamikai szimuláció, amely szerint a futóknak és a biciklizőknek az előírtnál is nagyobb, legalább 10 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól, mert a gyors mozgás keltette légörvényekben sokkal messzebbre terjedhetnek azok a testnedvrészecskék, amelyeken keresztül a SARS-CoV-2 vírus is terjedhet.

A szimulációt azóta több fórumon annak illusztrálására terjesztették, hogy miért nem szabad most biciklire ülni, vagy épp futni járni, de a kutatás vezetője szerint ez téves következtetés. „Nem szabad félreérteni a tweetjeimet és az írásaimat. Soha senkit nem próbáltam lebeszélni a sétálásról, futásról vagy biciklizésről. Éppen ellenkezőleg. De talán az embereknek többet kéne olvasniuk, és kevesebbet reagálni” – írta a Vice techrovatának, a Motherboardnak eljuttatott közleményében Bert Blocken, a Leuveni Egyetem fizikaprofesszora.

Ahogy a Vice is írja, Blocken közleményével az a probléma, hogy igazából nincs is mit olvasni, mert bár a szimulációra sokan tanulmányként, tudományos eredményként hivatkoznak, Blocken és csapata a mai napig nem publikált tudományos dokumentumot a témában – nemhogy más kutatók által ellenőrzött (peer-reviewed) tanulmányt, de semmilyet sem. A professzor mindössze egy belga újságírónak beszélt a dologról, aki cikket írt belőle, azt átvették más oldalak, és a téma hamar elindult nemzetközi útján.

Blocken a Twitteren magyarázta a helyzetet: „sürget a krízis, így kivételesen megfordítottuk a folyamatot: 1. média, 2. benyújtottam a finanszírozási kérelmet, 3. ellenőrzött tanulmány később. A nyilvánosság nem várhat hónapokat az ellenőrzött tanulmányra. Van egy rövid leírásom, azt hamarosan közzéteszem a LinkedInen.” 

Ez a leírás a mai napig nem jelent meg, „white paper” címszó alatt pedig csak az eredeti belga cikk Google Fordítóval angolosított változatát tették közzé.

link Forrás

A Vice szerint abban igaza van a kutatónak, hogy a járványhelyzet más tempót kíván a tudományos eredmények közlésében, de sok száz vagy ezer kutatónak mégis sikerült a megszokottnál jóval gyorsabban ellenőriztetni a tanulmányait. Ha ez nem is jön össze, akkor is közzé lehet tenni ingyenes felületeken a pontos számításokat és módszertant tartalmazó eredményeket, amelyeket aztán a tudományos közösség szabadon kritizálhat.

A lap által megkérdezett járványügyi szakértő szerint veszélyes lehet, hogy egyetlen nyilatkozat alapján ilyen híre megy egy még nem közölt kutatási eredménynek. „Az ilyen tanulmányok nem túl hasznosak, legalábbis az epidemiológusok számára. A levegőben történő fertőzések eltörpülnek más típusok mellett”, mondta William Hanage, a Harvard Egyetem epidemiológusa. Hozzátette, hogy tudományos körökben egyelőre nincs egyetértés abban, hogy a levegőben milyen mértékben terjed a vírus, és számos kutató úgy véli, hogy összességében kisebb az esélye annak, hogy valaki a szabadban fertőz meg másokat.

Bár még nem bizonyították, egyre több kutató gondolja úgy, hogy a vírus mennyisége is számít a fertőzésnél, vagyis egy több méteres távolságban szálló részecske fertőzési esélyét össze sem lehet vetni akár egy sima érintésével, miközben a séták, a szabadban töltött idő pozitív mentális hatása figyelemreméltó.

A Vice kiemeli: nem arról van szó, hogy Blockenék kutatása mindenféle tudományos szempontot nélkülözne, csak épp tanulmány hiányában egyelőre fogalmunk sincs, hogy mire alapozták a szimulációjukat, így abból nem szerencsés messzemenő következtetéseket levonni, főleg nem közegészségügyi ajánlásokat alapozni rá.