Harmadik éve rendezi meg a Flow Alapítvány az ingyenes, non profit alapon működő Street Traininget, amelynek célja, hogy egymással párhuzamosan zajló, másfél órás periódusokban, a legváltozatosabb témákban workshopokat tartsanak a 14 év feletti érdeklődőknek, miközben a közös tanulás élményét egy kerti partihoz hasonló eseménybe ültetik át. Az előző két alkalom összesen kétezer résztvevője a Városligetben csatlakozhatott a tréningekhez, idén, május 16-án azonban a járvány miatt elrendelt korlátozások miatt mindenki otthonról választhatott magának témákat és kapcsolódhatott online.

A program sajátossága korábban maga a helyszín és a folyamatos aktivitás volt. A városligeti napfényben az ember szívesen üldögél a fűben, és várja, hogy milyen feladatokkal állnak elő számára. Közben figyelheti a tőle néhány méterre lévő másik csoportot is, vagy a szünetekben kávét szürcsölhet, almát, süteményt rághat. Én tavaly egy játékelméletre épülő vállalkozásfejlesztési workshopon, illetve, mivel éppen munkahelyváltásban voltam, azzal kapcsolatos játékos fejlesztésen vettem részt, de a foglalkozások után is maradtam még a helyszínen, figyeltem, hallgatóztam.

Kalmár Péter, a Street Training egyik megálmodója és Sütöri Ágnes szervező, a Flow Alapítvány ügyvezetője elmondták, hogy nem tervezték a digitális Street Training megszervezését, inkább a kialakult vírushelyzetre reagáltak. Mivel ilyen nagyságrendű, 50 trénert foglalkoztató, közel 700 jelentkezővel (vidékről és külföldről is regisztráltak, ami mindenképp előny) induló online programot még nem csináltak, ők is nagyon izgultak az indulás előtt. Ráadásul előfordultak – az internetre költözött rendezvényeknél gyakori – technikai problémák is, elment a net, volt, aki elsőre rossz linket küldött ki a résztvevőinek, és a nap folyamán természetesen apróbb technikai malőrök is felmerültek. Mindezek ellenére csak pozitív visszajelzés érkezett a résztvevőktől, a záró plenáris találkozót pedig mindkét szervező felemelőnek élte meg.

Struktúra

A 130 képző mindegyike önkéntes alapon dolgozik, ez fontos szempont, a szervezők nem is szeretnék, ha profitorientálttá válna a programjuk. A résztvevők összetételéről nincs releváns adat, de mindenki számára nyitottan szervezik a tréningfolyamot, így 14-től 104 éves korig, mindenféle háttérrel rendelkező embert szívesen várnak.

A Street Training rendszere szerint négy idősávban, 10 és este 6 óra között lehet választani a témák közül, másfél órás időtartamban, így akár négy teljesen különböző témával is foglalkozhat az érdeklődő a nap során. Ez a működés lehetőség arra, hogy izgalmas és színes napot töltsön el, akinek igénye van ilyen típusú aktív kikapcsolódásra. Idén a 10 órakor kezdődő sávban például 14 program közül lehetett választani – a vitakultúra fejlesztésétől kezdve az otthontanulás kihívásaira adott válaszokon át akár életvezetéssel kapcsolatos workshopokig. A tréningekre általában legfeljebb 18 fő jelentkezhet, emiatt sokan kerülhetnek várólistára, ezúttal azonban a várólistásokat is beengedték az online térbe.

De hol is van a cset?

A tréningek rendszerint a Zoom (vagy például a Microsoft Teams) felületén zajlottak, és ennek során világossá vált, hogy a Zoommal és a digitális oktatással kapcsolatban az önkéntes képzők nagyon különböző kompetenciákkal rendelkeznek. Voltak, akik interaktív, úgynevezett breakout roomokba szervezett, csoportbeszélgetésre ösztönző, táblát is felvonultató másfél órát tartottak, figyelve arra, hogy arcuk megfelelő távolságban legyen a kamerától, sőt még a póló felirata is látszódjon, világossá téve vizuálisan is, hogy ki a tréner. Mások a használt felület alapvető funkcióit sem ismerték, az arcuk fele látszott az előadás során, elidegenítve az előadóktól a hallgatót, miközben egy Power Point prezentáció segítségével elmondták, amit akartak.

Hagyományos módon egy tréner magabiztosan vezetheti a folyamatot, míg a jelenleg rendelkezésre álló digitális térben ők és a résztvevők akár közösen is szembesülhetnek kihívásokkal, például amikor egy-egy felület funkciói kapcsán kezdenek beszélgetésekbe. Az online Street Trainingen érezhető volt, hogy kicsit mindenki keresi magát ebben a helyzetben, a résztvevők néha szerepet cseréltek a trénerrel, és próbálták támogatni a felületek megfelelő használatában, akár csak azzal is, hogy türelmesen válaszoltak arra a kérdésre, hogy hol található a cset.

Sütöri Ágnes, aki trénerként is részt vett az eseményen, elmondta, hogy szokatlan nehézségekkel kellett szembenéznie a saját workshopján, amelynek témája a tranzakcióanalízis életpozíció-modelljének gyakorlati használata volt. Egy ilyen témánál fontos, hogy a tréner kapcsolódni tudjon a csoporthoz, érezze annak rezdüléseit, azonban ez most nem volt lehetséges. Ugyan be-be tudott nézni csetszobákba, de nem tudott csatlakozni a beszélgetésekhez. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem szabad ugyanazt elvárni egy ilyen helyzetben a tréningektől, mint a szokásos körülmények között, hiszen új, eddig ismeretlen helyzettel kell szembenéznie minden résztvevőnek. Emellett máshogy is kell felépíteni a tréning logikáját.

Az első, 10 órakor kezdődő képzés számomra kicsit nehezen indult. A digitális térben való eredményes kommunikációra koncentrált, de az első percekben leginkább a Zoom használata került fókuszba, illetve az, hogy hogyan lehet visszajelzést adni vagy háttérképet beállítani.

Hogy mennyire el tud menni egy képzési folyamat a digitális térben, talán jól mutatja, hogy a közös csoportszabályok megbeszélésénél vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy betartható-e az úgynevezett Las Vegas-szabály (ez a szabály azt mondja ki, hogy minden, ami elhangzik a tréning alatt, a tréningen részt vevők között marad). Ebből adódott némi polémia, viszont a speciális helyzet miatt nehezebben tudtunk elmozdulni a saját álláspontjainkról. Az, hogy egyedül ülünk egy szobában, és egy képernyőn keresztül próbáljuk a nézeteinket közelebb hozni a másikéhoz, egészen speciális kommunikációt és mentális állapotot igényel.

Egy másik „call”-ban a beszámolók szerint remek képzés zajlott, a trénerek felkészültek voltak, értették a digitális képzés logikáját, képesek voltak ösztönözni a résztvevőket, jól használták a tanulást segítő applikációkat.

Mitől lehet jó egy online tréning mindezek alapján?

• A trénerek képesek különbséget tenni az online tréning és egy online megtartott tréning fogalmai között. Az elsőnek speciális szempontjai vannak, míg a második egy hagyományos logikával felépített képzés, csak interneten megtartva.
• A trénerek ismerik és értik a felületet, amit használnak.
• A trénerek elpróbálják a képzést, ezáltal felkészülnek az esetleges technikai buktatókra.
• Figyelnek az apróságokra: távolság a kamerától, a résztvevők involválása, olyan plusz felületek használata, amelyek izgalmassá tehetik a képzést (például a Street Trainingen is többször előkerült Mentimeter).
• Több tréner működik együtt különböző szerepekkel, egymást segítve. Például amíg az egyik instruál, addig a másik megosztja a képernyőt vagy a feladatot. Nagyon sutának tud hatni az a helyzet, amikor a tréner, miközben gesztikulálva magyaráz, egyszer csak abbahagyja a beszédet, hogy elkezdjen bíbelődni a technikával.
• Van világos és jól működő íve a folyamatnak.
• Informatív.
• A trénerek be tudják osztani az idejüket, értik, hogy a kevesebb néha több.
• Ösztönözni tudják a résztevőket az aktivitásra (közös dokumentum szerkesztése, közös gondolatok megosztása), nem csak az extrovertáltakat.

Az utolsó tréningre elfáradtam. Órák óta ültem ugyanabban a székben, fülemben a fülhallgatóval, amiben gépies hangon beszéltek emberek. A net néhol akadt, így a beszéd bántó robothanggá változott. Ráadásul míg egy parkban, a fűben fekve még egy kevésbé izgalmas előadás is elviselhetővé válik, délután 3-ra már egy érdekfeszítő beszélgetés is inkább feszélyezett, folyamatosan az órát néztem, hogy mikor lesz vége, ráadásul úgy, hogy világossá vált, a téma mégsem az, amire én számítottam a jelentkezésnél. Azonban az hallatszott, hogy akinek a mindennapi tevékenységéhez passzolt a téma, lelkes és aktív volt. Nekem csak fájt a hátam. Egy idő után már azt vettem észre magamon, hogy nem is a témára figyelek, hanem arra, hogy milyen praktikákat alkalmaznak az előadók.

Nem véletlenül hívták fel a figyelmet a szervezők arra, hogy a részvevők ne terheljék túl magukat, és legfeljebb két tréninget válasszanak, illetve a trénereket is kérték, hogy a nap folyamán két workshopot tartsanak. Azt hiszem, ez a szám volt az ideális, de a tréningek színessége másokat is a nagyobb terhelésre ösztönözött, hiszen olyanok is voltak, akik mind a négy idősávban választottak programot.

Otthon másképp kell tanulni

Az otthon tanulással kapcsolatos egyik legnagyobb felismerés, hogy nem lehet ugyanabban az időkeretben terhelni a résztvevőket, mint a hagyományos tréningfolyamatban. Személyesen akár 6-8 órát is képesek vagyunk együtt tanulni egy jó képzésen (főleg a szabadban). A otthon tanulás során azonban egy másfél órás előadás is nagyon megterhelő. A Street Training logikája amúgy lehetőséget adna az idő önálló beosztásra, lehet csak egy, de akár négy képzést is választani. Nekem a három most sok volt, a végére úgy éreztem, nem akarok kamerába beszélni többet, így a záró beszélgetésre már nem jelentkeztem be.

Maga a street, pontosabban a Városliget a Street Training hatalmas előnye, azonban ami ott nagyon jól működik, csak részben sikerült átültetni a digitális térbe. Ugyanakkor az is érezhető, hogy a program szervezői és trénerei mindent megtettek azért, hogy a résztvevők legalább annyira jól érezzék magukat, mintha a parkban feküdnének a fűben. Hogy ez nem mindig történhetett meg, nem rajtuk múlt.

A szerző tanulásszervező, az Újpedagógia program alapítója és trénere. Korábbi cikkei a Qubiten itt olvashatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: