Nyomkövetőt szereltek műanyag palackokba, és bedobták őket a Gangeszbe
Az Exeteri Egyetem kutatói egy olyan kísérletre szánták el magukat, ami már biztosan sokak fejében megfordult: nyomkövetőt tettek műanyag palackokba, leúsztatták egy folyón, és megnézték, milyen utat járnak be, és végül hol kötnek ki. A kísérletben az indiai Gangesz vizébe dobták a palackokat, amelyek közül a legtovább utazót 2845 kilométeren át sodort az ár.
A kutatást vezető Emily Duncan korábban a teknősök vándorlását tanulmányozta, innen eredt az ötlet, hogy kiderítse, az élettelen tárgyak milyen migrációs útvonalakat követnek. „Ha a teknősöket le tudjuk követni, miért ne tudnánk egy darab műanyagot?” – idézte Duncant az Inverse.
A PLOS One folyóiratban megjelent tanulmányban azt is leírták, miért éppen a Gangeszre esett a választás: a spirituális jelentőségű folyóra több mint 400 millióan támaszkodnak elsődleges vagy kiegészítő vízforrásként, ennek ellenére tele van hulladékkal és szennyvízzel. Ahhoz, hogy megfelelő, hatékony folyótisztítási stratégiákat tudjanak kidolgozni, a kutatók azt próbálták modellezni, hogy milyen útvonalon halad a szemét a Gangeszben – ebben az esetben a műanyagok.
A kísérlethez félliteres műanyag palackokat alakítottak át komplett kommunikációs eszközökké: GPS-szel, rádióantennával, Argos műholdas kapcsolattal és akkumulátorral látták el a palackokat, és többlépcsős biztonsági illesztésekkel érték el, hogy lehetőleg egyáltalán ne jusson víz a belsejükbe, de ha véletlenül bejutna, ne okozzon problémát az elektronikában. Mindezeket úgy kellett beépíteni a kis palackokba, hogy közben ne legyenek túl nehezek, és legalább részben fennmaradjanak a víz felszínén.
A tanulmányban leírják, hogy a műanyag hulladék gyakran az életmód részévé válik, és ez a Gangesz-menti területeken különösen érvényes: a folyón úszó műanyagszemét-tömeg egyfajta informális hulladékszektort alakított ki, a szemét begyűjtése, kiválogatása, újrahasznosítása és eladása ugyanis a helyi gazdaságok összetett hálózatának egyik alapvető része lett. A kutatók által követett palackok közül néhány az ilyen kereskedők kezeiben kötött ki.
Amit viszont nem halásztak ki, az meg sem állt az óceánig. Duncan elképesztőnek és aggasztónak nevezte, hogy milyen messzire tud eljutni egy műanyag palack három hónap alatt. A kutató azt reméli, hogy az övéhez hasonló kutatások még jobban rámutatnak a vizeink szennyezésének problémájára, és akár az iskolákban is felhívhatnák rá a figyelmet a kifejlesztett nyomkövető technológia nyílt forráskódú változatának felhasználásával.
Duncan hosszabb távú tervei között szerepel egy globális térkép létrehozása, amelyen követhető lenne, hogy egyes hulladékok milyen távolságokat tesznek meg, és ez milyen környezeti hatásokkal jár.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: