Az őslénytani híreket 2020-ban is főleg a földtörténeti középidő korszakából, a mezozoikumból előkerült leletek és felfedezések szállították, nem véletlenül. A 186 millió évet felölelő periódusban alakultak ki a zárvatermő növények, a dinoszauruszok, beleértve a madarakat, megjelentek az emlősök, az óceánokat változatos hüllőcsoportok népesítették be, a levegőt pedig pteroszauruszok uralták.

A Kréta legvégére a Föld kontinensei elkezdtek hasonlítani mai formájukra, a dinoszauruszok, mint egy 2020. novemberi kutatás is megerősíti, köszönik szépen, jól voltak, elkezdtek kialakulni a modern madarak és emlősök fő csoportjai, és kisrepülőgép méretű repülő hüllők szárnyaltak az égen.

Változatosabbak lehettek a korai madarak és emlősök a korábban gondoltnál

Ebből az időszakból került elő egy páratlan korai madárkoponya is, amelyet a Nature folyóiratban ismertettek kutatók november végén. A Falcantakely forsterae-nek elnevezett korai madár különleges, egyedi csőrrel rendelkezett, ami leginkább a mai tukánfélékére hasonlít. A fosszília megdöntötte azt a korábbi vélekedést, hogy a korai madarak csőre és életmódja nem volt túl változatos. A madárszerű dinoszauruszok 155 millió évvel ezelőtti kialakulása és máig tartó evolúciójuk a földi élővilág történetének egyik legizgalmasabb fejezetét képezi, és ezt a folyamatot a kutatók az elmúlt években egyre részletesebben tárják fel.

A Kréta legvégéről pár millió évet visszautazva újabb szenzációs lelethez érkezünk. Kutatók a Nature Ecology & Evolution folyóiratban november elején számoltak be egy különleges lelőhelyről, ahol együtt eltemetett korai emlősök fosszíliáira bukkantak. A szakemberek következtetése szerint 75 millió éve a Filikomys primaevusok közé tartozó korai emlősök társas életet élhettek, több generációt felölelő apró csoportokban, föld alatti járatok üregeiben. A felfedezés arra utal, hogy az emlősök különböző Kréta-időszakokban élt csoportjai is változatosabbak voltak és bonyolultabb viselkedési mintákat mutattak, mint eddig feltételeztük.

150 millió évig fejlődött a pteroszauruszok repülési képessége

Még fontosabb dolgokat tudtunk meg 2020-ban az első gerinces állatokról, amelyek a levegőbe emelkedtek. A Jurassic Parknak köszönhetően mindenki számára ismerős, membrános szárnyakkal repülő pteroszauruszok közel 220 millió éve alakultak ki. Pontos eredetüket és rokonsági kapcsolataikat azonban eddig homály fedte. Egy december elején a Nature-ben közölt tanulmány ezen változtatott, azonosítva az eddig ismert legközelebbi rokonaikat. Ennek alapján a pteroszauruszok ősei kis méretű, dinoszaurusz-szerű állatok lehettek, melyek 230 millió éve éltek bolygónkon.

Egy október végén szintén a Nature-ben publikált tanulmány pedig azt tárta fel, hogyan változott az állatok tömege és repülési képessége 150 millió éves földi karrierjük során. A kutatók arra jutottak, hogy az állatok ezalatt szinte folyamatosan csiszolták tudásukat, és repülésük összességében közel 50 százalékkal hatékonyabbá vált. Az is kiderült, hogy a madárszerű dinoszauruszok Júrában való megjelenésének hatására a pteroszauruszok tömege jelentős növekedésnek indult.

Egyetlen nap, amely átírta a földi élet történetét

66 millió évvel ezelőtt a mezozoikumnak egy szempillantás alatt vége lett, amikor a mai mexikói Yucatán-félsziget mellett egy 10-15 kilométeres kisbolygó becsapódott a Földbe. A kataklizma a földi élet történetének ötödik nagy kihalásához (Kréta-Paleogén, azaz K-Pg kihalás) vezetett, és eltörölte bolygónkról a fajok hozzávetőleg háromnegyedét, óriási pusztítást végezve a tengeri és szárazföldi élővilágban.

2019-ben áttörő és szenzációs felfedezések páratlanul megvilágították, mi is történt pontosan a földi élet történetének talán legrosszabb napján. 2020 is egy hasonlóan lényeges, a Science tudományos folyóiratban január közepén megjelent tanulmánnyal indult. A kutatók azt vizsgálták, hatással volt-e a mai India területén zajló Dekkán-vulkanizmus a Kréta végi kihalásra. A hőmérsékleti, valamint a vulkáni gázok egykori légköri mennyiségét megmutató, időben pontosan elhelyezett adatokat modellezéssel kombinálva megállapították, hogy a kiterjedt vulkáni működésnek szinte semmilyen szerepe nem lehetett a kihalásban, és a vulkáni működés első fázisa után a Kréta legvégére az éghajlat stabilizálódott.

Ugyancsak a Dekkán-vulkanizmus kihaláshoz való hozzájárulását vonta kétségbe egy idén júniusban közölt kutatás is. A brit szakemberek klímamodellek segítségével arra jutottak, hogy míg a kisbolygó által okozott „becsapódási tél” katasztrofális hatású lehetett a nem-madár dinoszauruszok számára, a Dekkán-vulkanizmus nemhogy csökkentette, hanem növelte a környezet eltartóképességét. A januári Science-tanulmánnyal egybehangzóan ők is arra jutottak, hogy a vulkáni működés második fázisa segíthette a környezet kihalás utáni helyreállását.

Egy májusban publikált kéziratban arról számoltak be kutatók, hogy szuperszámítógépek segítségével modellezték a kisbolygó becsapódását, és ezt összehasonlították a kialakult kráter geológiai jellegzetességeivel. Ebből kiderült, hogy a kisbolygó 45-60 fokos szögben találta el a Földet, ami a lehető legrosszabb kimenetelt eredményezte. Így párolgott el ugyanis a lehető legtöbb üledékes kőzet, nagy mennyiségű kén-dioxid és szén-dioxid felszabadulásához vezetve. A becsapódás eredményeként több évig meredeken csökkent bolygónk átlaghőmérséklete, hosszabb távon a felszabadult szén-dioxid viszont felmelegedéshez vezetett.

66 millió év éghajlati változásai

Ha már klímaváltozás, egy szeptemberben publikált kutatásban a szakemberek minden eddiginél precízebben tárták fel a kihalás és napjaink közt eltelt 66 millió év éghajlatának történetét. Az „új életet” hozó időszak első 32 millió évére meleg vagy forró környezet volt jellemző, a maihoz képest akár globálisan 10 fokkal melegebb időszakokkal. Az elmúlt 34 millió évben ezt hideg vagy jeges éghajlat váltotta, és kialakult az antarktiszi, valamint később az északi-sarki jégtakaró.

Az éghajlat 66 millió éves változását feltáró kutatás egyik fő megállapítása az volt, hogy a sarki jégtakaróknak lényeges hatásuk van bolygónk éghajlatának kiszámíthatóságára. Bár a Föld ma még technikailag jeges éghajlatban van, erősen dolgozunk rajta, hogy kibillentsük abból. A földtörténeti múlt vizsgálata ehhez hasonló kutatásokkal nemcsak érdekes, hanem egyenesen kulcsfontosságú az emberiség legnagyobb kihívásainak megoldásához.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: