Hogyan véd a koronavírus elleni vakcina? Látványos animációban magyarázza el az MTA
Hiánypótló animációt tett közzé pénteken a Magyar Tudományos Akadémia, ami egyszerűen és színesen mutatja be, hogyan működnek a koronavírus elleni mRNS vakcinák, illetve a hagyományos virálisvektor-alapú védőoltások.
Mint írják, mára a járvány elleni hatékony védekezéshez többféle védőoltás vált elérhetővé. Ezek működése eltérő alapelvekre épül, azonban az általuk kiváltott immunreakció, amely felkészíti a szervezetet a későbbi vírusfertőzés elleni védekezésre, megegyezik. Ennek az immunválasznak a kialakulását és későbbi hatását szemlélteti közérthetően a lenti videó.
Az elmúlt hónapokban a Qubit is többször sorra vette a Magyarországon forgalomban lévő vakcinákról szóló közérdekű információkat.
- Bemutattuk a főbb forgalomba került oltások (nem csak a magyarországiak) működését a Nagy Képes Vakcinahatározóban.
- Közzétettük a Qubit oltási kisokosát az összes szóba jöhető tudnivalóval a mellékhatásoktól az oltás menetéig.
- Megfogalmaztunk 8 gyakori kérdést az oltásokról a válaszokkal együtt.
- Egy virológussal konzultálva összeszedtük a tudnivalókat azoknak is, akiket már beoltottak valamelyik forgalomban lévő vakcina 1 vagy 2 adagjával.
Ez itt pedig az MTA által készített szemléltető animáció:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Karikó Katalin: A vakcinák kifejezetten olcsók ahhoz képest, hogy mennyi munka van bennük
Meddig tart a védettség? Beoltassa-e magát, aki már átesett a fertőzésen? Autoimmun betegségek esetén be lehet adni a vakcinát? Kitolható-e a két oltás közötti idő? Az mRNS-alapú oltóanyagok technológiájának szabadalmaztatója kedd este online előadáson válaszolt a közönség kérdéseire.
Egy magyar orvos kivonult a konyhába, és elkészítette a világ legkreatívabb vakcinaszemléltető anyagát
Végy néhány narancsot, avokádót, ringlót, málnát, szegfűszeget, kis tejszínhabot, és már kész is a háromfogásos vírusmenü. Speer Gábor konyhanyelven, de tudományos alapossággal mutatja be a koronavírus és a különböző vakcinák működését.
„Ha valakinek felajánlják a kínai vakcinát, és visszautasítja, ne számítson arra, hogy mi majd két hónap múlva beoltjuk Pfizerrel”
A Nemzetközi Oltóközpont Kft.-nél 5000 forintért lehet feliratkozni a koronavírus elleni oltásra, immár hónapok óta. Csakhogy, bár a vállalkozás az összes létező vakcinagyártóval kapcsolatban áll, még mindig nincs magánúton elérhető vakcina a láthatáron. A budapesti fővárosi kormányhivatal vizsgálja, hogy a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e.