Egyre kevesebb húst esznek az angolok, de még mindig nem elég keveset

2021.10.08. · tudomány

Egyre kevesebb vörös húst és feldolgozott hústerméket fogyasztanak Nagy-Britanniában, ezzel párhuzamosan azonban egyre több csirke- és halhús fogy – derült ki egy frissen megjelent tanulmányból, amely a 2008 és 2018 közötti élelmezési trendeket vizsgálta. Ez jó hír a bolygónak, hiszen a vörös hús metánkibocsátása és vízigénye alaposan megterheli a Földet, de ahhoz, hogy érdemben is csökkenteni lehessen az élelmiszeripar károsanyagkibocsátását, tovább kellene szorítani a nadrágszíjat.

A tanulmány szerint az egy főre jutó vöröshús-fogyasztás tíz év alatt napi 17 grammal csökkent, ebből 13,7 gramm volt vörös hús, 7 pedig feldolgozott hústermék. A fehér húsok fogyasztása átlagosan napi 3,2 grammal emelkedett. Egyre több a vegán vagy a vegetariánus is: míg 2008-ban a válaszadók mindössze 2 százaléka vallotta magát vegetariánusnak, ez az arány tíz év alatt 5 százalékra növekedett.

Búcsú a marhahústól

Christina Stewart, a tanulmány vezető szerzője szerint az elkövetkező tíz évben 30 százalékkal kellene csökkenteni a húsfogyasztást az országban ahhoz, hogy a britek elérjék a kitűzött fenntarthatósági célokat. A trendek eleve erre mutatnak: úgy tűnik, hogy a gazdagabb országokban eddig egyre több húst fogyasztottak, de a fiatalok egyre kevésbé kérnek belőle, igaz, a hal és a csirke továbbra is népszerű.

Stewart szerint még ez a csökkentés sem lenne elegendő, a marhahúsról ugyanis szinte teljes egészében le kellene mondania a környezettudatos brit fogyasztóknak: ebből 89 százalékkal kevesebbet kellene vásárolniuk tíz év múlva ahhoz, hogy fenntartható módon táplálkozhassanak.

Anna Jones, a Greenpeace brit szervezetének vezetője szerint a csirke és a hal népszerűsége is aggasztó, már ha a bolygó sorsa felől vizsgáljuk a dolgot, hiszen általában ezek az élelmiszerek sem fenntartható forrásból származnak. Jones szerint a tejtermékek fogyasztása is aggasztó, ugyanis a marhahús mellett a legnagyobb károsanyag-kibocsátók közé tartoznak a tejgazdaságok is.

A brit mezőgazdasági minisztérium szerint fontos ugyan a fenntarthatóság, de a fogyasztóknak nem kell ennek érdekében lemondaniuk a húsról és a tejtermékekről, a megfelelően kezelt gazdaságok pedig nem kizsákmányolják a bolygót, hanem számos környezeti előnnyel járnak, a marhák emisszióját pedig a táphoz adagolt adalékanyagokkal fogják csökkenteni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás