Bár Nyugat-Európában már állami szinten zajlik a megvalósítása, Magyarországon csak mostanában kezd körvonalazódni, hogy mi fán terem a körforgásos gazdaság (circular economy). A magyar közbeszédben rendszerint a hulladékgazdálkodás és az újrahasznosítás kibővítését szokás érteni a körkörös vagy cirkuláris néven is emlegetett paradigma alatt, holott annak célja a helyi, nemzeti, végső soron pedig a globális termelési és értékesítési láncok, valamint a fogyasztás teljes átalakítása.

Az 1980-as évek végétől egyre több közgazdasági vitairat, folyóiratcikk és könyv értekezett az egyszeri fogyasztásra szánt termékek piacán alapuló, növekedési láztól fűtött modell fenntarthatatlanságáról. Az elmúlt évtizedben a klímaváltozás és a környezetszennyezés összefüggéseit feltáró tudományos eredmények mellett az egyre szűkösebb nyersanyagforrásokkal való szembesülés is kellett ahhoz, hogy a kutatók, a civilszervezetek és a piaci szereplők után a politika is felismerje a helyzet tarthatatlanságát.

Európai megoldás

Az Európai Bizottság (EB) 2020 tavaszára a Green Deal címen emlegetett európai zöld megállapodás részeként kidolgozta azt a cselekvési tervet, amely a körforgásos modell megvalósításához szükséges változtatásokat az egyes kulcsszektorokra lebontva is felvázolta. Idén március 30-án az EB végre be is nyújtotta az erről szóló javaslatcsomagot.

Bera Péter, a Klímapolitikai Intézet kutatója tételesen bontotta ki a javaslatcsomagot, amely

„2030-ra 132 millió tonna primerenergia-megtakarítást eredményezhet, ami körülbelül 150 milliárd köbméter földgáznak felel meg, vagyis majdnem azonos értékű az évenkénti oroszországi földgáz uniós importjával”.

Ehhez azonban el kell érni, hogy az Európai Unión (EU) belül előállított termékek „erőforrás- és energiahatékonyabbak, tartósabbak, korszerűbbek, javíthatók, karbantarthatók, felújíthatók, újrahasználhatók és újrafeldolgozhatók legyenek”. Az ilyen árucikkeknek – javíthatóságuk és újrafeldolgozhatóságuk érdekében – rendelkezniük kell „digitális termékútlevéllel”, hogy a környezettudatos terméktervezés követelményeinek betartása mellett az ellátási láncban is nyomon követhetők legyenek. A termékútlevelet 2023-tól kísérleti jelleggel elsőként a gyorsan cserélődő elektronikai cikkeknél, az akkumulátoroknál, az információs és kommunikációs eszközöknél, a divatipar termékeinél, a bútoroknál, a vegyszereknél, illetve az olyan építőipari cikkeknél, mint például az acél vagy a cement vezetik be. Az EU-s irányelv az olyan termékekre is kiterjed, mint a napelemek, a táblagépek és az okostelefonok.

Körforgásos divatipar

Az utóbbi években egyre több kritika éri a divatipar fast fashion ágazatát. A termékek környezetszennyező és kizsákmányoló előállítása mellett az ilyen holmik utóélete is tarthatatlanná vált.

Az EU-s javaslatcsomag szerint ezért 2030-ig a forgalomba hozott textiltermékeknek hosszabb élettartamúaknak és újrafeldolgozhatóknak kell lenniük, méghozzá úgy, hogy minél nagyobb arányban újrahasznosított vagy újrafeldolgozott alapanyagokból készüljenek. A javaslat a fast fashionnel szemben népszerűsítené „az újrahasználati és javítási szolgáltatásokat, mert jelenleg a ruházati cikkek előállítására használt anyagok kevesebb, mint 1 százalékát hasznosítják újra, a legtöbb használtruha szemétégetőbe vagy hulladéklerakókba kerül. Ezért az uniós tagállamoknak 2025. január 1-jéig létre kell hozniuk a háztartásokból származó textilanyagok elkülönített hulladékgyűjtési rendszerét”.

Az elemzés szerint a textilgyártás a globális vízszennyezés 20 százalékáért felelős, de a becslések alapján évi félmillió tonna mikroszál is az ágazat miatt kerül a tengerekbe, óceánokba. A szintetikus anyagú ruhák mosása pedig az elsődleges mikroműanyagok 35 százalékát juttattja a környezetbe. „Egy poliészterből készült ruha mosásakor mintegy 700 ezer darab mikroműanyag szál szabadul fel és kerül be akár az élelmiszerellátási láncba. A Bizottság a textíliák esetében a terméktervezés kérdését is megvizsgálja, mivel a vegyes szálú darabokat nehezebb újrahasznosítani, ezért az ilyen ruhák környezeti fenntarthatósági szempontból veszélyesebbek” – írja Bera.

Tervezett avulás helyett javítás

Az úttörő próbálkozásokat követve mára nemzetközi mozgalommá vált a javítás jogának elismertetése. Az amerikai és angliai jogszabályok után az EU azért is szorgalmazza a Right to Repair elismerését, mert az tökéletesen passzol a körforgásos modellhez.

„A nagy technológiai és ipari vállalatok a magas profit érdekében a jövőben már nem tudnak a termékek gyors elavulásával trükközni, mivel az Unió a hosszabb élettartamú termékek mellett foglal állást. A környezeti előnyök kiaknázása mellett a termékek javíthatósága, karbantartása és újrahasznosíthatósága várhatóan csökkenteni fogja a fogyasztási cikkek iránti keresletet, és így a gyártási mennyiséget” – írja a közgazdász. Szerinte a javaslatcsomag megvalósítása révén az új szabályozások „új piaci lehetőségeket is jelenthetnek a kis szerviz- és javítóműhelyek, újrahasznosítók számára, az elhasznált termékek a lomtalanítás vagy kukába való elhelyezés helyett ugyanis újra felhasználhatók lesznek”.

Kapcsolódó cikkeink a Qubiten: