Pusztán azzal, hogy vega vagy, még nem mented meg a Földet, de az irány jó
Ha az ember kizárólag zöldségeken él, még nem feltétlenül hagy kisebb ökológiai lábnyomot, mintha húst enne hússal – sokat számít, hogy honnan származik az a zöldség, hogyan termesztették, milyen úton jutott az asztalra, és még az sem mindegy, hogy nyersen fogyasztják, esetleg mikrohullámú sütőben vagy gáztűzhelyen készül-e el.
A Pármai Egyetem kutatója, Alice Rosi és kutatócsoportja néhány éve a Scientific Reportsban tette közzé azt a tanulmányt, amely szerint a veganizmusnak akár nagyobb is lehet a környezeti terhelése, mint a húsfogyasztásnak. Idén viszont egészen más eredményre jutott két brit újságíró, amikor utánajártak annak, hogy melyik étrend lehet a legkörnyezetkímélőbb. A BBC újságírói, Marta Henriquez és Zaria Gorvett izgalmas kísérletbe fogtak: két hétig követték az egyikük vegán és a másikuk vegetáriánus étrendjét. A veganizmus mellőzi minden állati eredetű alapanyag fogyasztását és használatát (a húson kívül ilyen a méz, a tojás, a méhviasz, a propolisz vagy a kecsketej), és ez nemcsak az étkezésre, hanem a kozmetikumokra és a mindennapi tárgyakra is vonatkozik. Ezzel szemben a vegetáriánus életmód megengedőbb, leginkább a húsfélék fogyasztását zárja ki, de a peszkateriánusok például kivételt tesznek a halakkal és a tenger gyümölcseivel. Rosiék kísérletében a vegán, az ovo-lakto vegetáriánus (vagyis tojást és tejet fogyasztó vegetáriánus) és a mindenevő étrendet hasonlították össze.
Henriquez és Gorvett nem a menük változatosságára voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy melyik étrendnek nagyobb a környezeti lábnyoma. A két eredményt egymással is összevetették, és összehasonlították azzal is, hogy milyen számokat kaptak volna, ha húst is esznek ebben a két hétben. Nem meglepő módon a vegán étkezés jelentette a legkisebb környezetterhelést (ez az étrend összesen 9,9 kg szén-dioxid kibocsátásával járt), a húsfogyasztás pedig a legnagyobbat (48,9 kg-os kibocsátás, a vegán étrendének majdnem az ötszöröse). A kísérletben nemcsak az alapanyagok előállításával járó környezetterhelést, hanem a szállítás és a főzés karbonkibocsátását is feljegyezték.
Vér tapad az avokádóhoz
A veganizmus melletti egyik legfontosabb érv a környezeti terhelés csökkentése. A fenntarthatóság viszont csak akkor igaz erre az étrendre, ha az alapanyagok kiválasztása mellett a főzési technikák is fenntarthatók. A sütőben sütés például sokkal több energiát igényel, mint a mikrohullámú sütő használata, és az sem mindegy, hogy gázzal vagy árammal működik a konyhai eszköz. Utóbbi származhat fenntartható, megújuló forrásból (szél- vagy napenergiából), ellentétben a gázzal, ami fosszilis energiahordozóként felelős a globális felmelegedésért.
A környezeti terhelés szempontjából természetesen az sem mindegy, milyen messziről jön az alapanyag. A Magyarországon hosszú évek óta elérhető banán és narancs mellett kaphatók olyan egzotikus gyümölcsfélék is, amik részben a veganizmus és a vegetárianizmus terjedésének hatására jelentek meg – ilyen az Amerikában őshonos avokádó (Persea americana) vagy a vegetáriánusok által gyakran húshelyettesítőként használt gyümölcs, a távol-keleti esőerdőkben termő jackfruit (Artocarpus heterophyllus) is. Ezek a termények jellemzően rengeteget utaznak, mire az Európai országokban a fogyasztók elé kerülnek, a termőterületeik pedig még mindig nincsenek felkészülve a világszintű kereslet kielégítésére.
Az avokádótermesztés vízhiányt és kiszáradást okoz a lakott területeken, de a Netflix Rotten című sorozata arra is felhívta a figyelmet, hogy a kezdetben csak a mexikói és az amerikai konyhában népszerű gyümölcs termesztése Latin-Amerikában fegyveres konfliktushoz vezetett. Az avokádó globális sikere és az értékesítéséből származó könnyű pénzkereseti lehetőség a drogkartellek figyelmét is a gyümölcs termesztésére irányította. Ahogy a guacamole alapanyaga superfood lett a fejlett világban, az importja pedig megugrott, a termelőknek védelmi pénzt kell fizetniük a helyi kartellnek. A konfliktus miatt az Egyesült Államok egy időre felfüggesztette a mexikói avokádó importját, és csak idén februárban oldotta fel a tilalmat, miután a mexikói hatóságok ígéretet tettek arra, hogy lépéseket tesznek a kartellek befolyásának felszámolására.
A jackfruit, a jákófa gyümölcse Magyarországon egyelőre kevésbé ismert, elsősorban húshelyettesítőként használt termés. Délkelet-Ázsiában, főleg Indiában termesztik; Európát konzervként éri el a többnyire éretlen állapotában leszedett gyümölcs, mert szállítása és feldolgozása így a legkönnyebb, íze pedig ilyenkor még nem édeskés. Fűszerezéssel szinte bármilyen ételbe beilleszthető, és még az állaga is hasonlít a szárnyashúsokéra. A veganizmus terjedésével egyre többen kóstolják meg, de nemcsak húshelyettesítőként, hanem a globális éhezés felszámolásában is lehet szerepe. 2014-ben Shyamala Reddy, az indiai Agrártudományi Egyetem biotechnológia-kutatója a Guardian cikkében egyenesen csodának nevezte: „a legnagyobb fán termő gyümölcsről van szó, amiből 10-12 gumó elfogyasztásával fedezhető egy felnőtt ember napi energiaszükségletének fele”.
Nyilvánvaló, hogy az élelmiszerfogyasztással járó ökológiai lábnyom a hús és az állati eredetű élelmiszerek elhagyása mellett azzal is csökkenthető, ha az étrend nem az avokádóhoz és a jackfruithoz hasonló egzotikus gyümölcsfélékre támaszkodik. A karbonkibocsátás viszont egy pirítós elkészítésével vagy a zöldségek sütőben sütésével is megnőhet. Ráadásul nemcsak az elkészítés, hanem a fogyasztás vagy a feldolgozás előtti tárolás is befolyásolja az egyes élelmiszerek ökológiai lábnyomát. Az Arkansasi Egyetem kutatói, Ranjan Parajuli, Marty Matlock és Greg Thoma a által a Pudmeden 2021-ben publikált kutatás szerint a fagyasztott termékek jelentősen nagyobb kérosanyag-kibocsátással járnak, mint a friss zöldségek.
Lemondást jelent, ha minden állati eredetű terméket elengedünk, de ökológiai szempontból az lenne az igazi megoldás
Egyes állati eredetű termékek még a húsénál is nagyobb környezeti lábnyomot hagynak maguk után. Ilyenek a tehéntejből készült sajtok is, amelyek gyártása kilogrammonként 23,88 kg szén-dioxid-kibocsátással jár, szemben a baromfihússal, aminek 9,87 kg a kibocsátása kilogrammonként. A vegetáriánus étrend tehát csak félmegoldás, de már a hús elhagyásával is nagyjából a felére csökkenthető az étkezés karbonlábnyoma. A tej vagy a tojás előállítása során keletkező szén-dioxid mennyisége viszont elmarad a húsokétól, egy kilogramm tej esetében 3,15 kg a kibocsátás, egy kilogramm tojásra pedig 4,67 kg szén-dioxid jut. A legkisebb lábnyommal a diófélék rendelkeznek: egy kilogramm előállítása 0,43 kg-os karbonkibocsátást okoz.
Úgy tűnik, hogy ha kizárólag a kibocsátási adatok szerint építenénk fel az étrendünket, és a minimális karbonlábnyomra törekednénk, inkább vegánnak kellene lennünk, még akkor is, ha ezzel távolról érkező gyümölcsöket iktatnánk be a mindennapi étkezésünkbe. Christopher L. Weber és H. Scott Matthews 2008-ban az Environmental Science & Technology magazinban publikált tanulmánya szerint az élelmiszerfogyasztás szén-dioxid-kibocsátásának alig több mint 10 százaléka származik az ételek utazásából. Bár a kutatás 1997-es adatokat használ, azóta jelentősen fejlődtek a logisztikai és szállítmányozási lehetőségek és technológiák, tehát még hatékonyabbá válhatott az élelmiszerszállítás is.
Amellett, hogy ökológiai szempontból hasznos, a húsevés visszaszorítása az egészséget sem veszélyezteti. Az a sokat hangoztatott állítás például, hogy a megfelelő fehérjebevitel csak állati eredetű fehérjeforrásokkal fedezhető, a fejlett világ országaiban egyáltalán nem állja meg a helyét. Ezekben az országokban ugyanis a fogyasztók általában 30-50 százalékkal több fehérjét fogyasztanak, mint amennyit kellene, az elegendő mennyiséget pedig hüvelyes zöldségekből (ilyen a bab vagy a lencse), magvakból és teljes kiőrlésű gabonákból is fedezhetik. Szintén cáfolható a tévhit, hogy a veganizmus B12-vitaminhiányt okoz. Egyrészt ezt az agyműködésben fontos szerepet betöltő vitamint tablettaként könnyen be lehet vinni a szervezetbe, másrészt a vágásra szánt állatok húsában is csak azért található meg, mert az előállított B12-vitaminkészítmények 90 százalékát haszonállatokkal etetik meg a világon. Így a fogyasztó választhat: vagy maga veszi be a pirulát, vagy olyan állat húsát eszi meg, amelyik szintén tablettából jutott hozzá a vitaminhoz.
Mit tehetünk azért, hogy a táplálkozásunk ne terhelje túl a Földet?
A BBC szerzői a kéthetes kísérlet után arra a következtetésre jutottak, hogy az alacsonyabb hústartalmú étrenddel, a hatékony konyhatechnikákkal, a menütervezéssel és az élelmiszerhulladék minimalizálásával bárki fenntarthatóbbá teheti életét. Megjegyzik azt is, hogy az élelmiszerek környezeti lábnyomának csak kis részét adja az alapanyagok által megtett távolság; fontos szerepe van a szezonalitásnak és a választott alapanyag termelési körülményeinek is.
És hogy melyik zöldség termesztése hagyja maga után a legkisebb lábnyomot? A Manchesteri Egyetem 2019-ben 56 zöldség környezeti lábnyomát hasonlították össze 21 szempont szerint. Vizsgálták a zöldség termesztéséhez szükséges víz- és energiaigényt, a globális felmelegedésre gyakorolt hatást, a szükséges földterület nagyságát és a termesztéssel járó környezetszennyezést is.
A tanulmány szerint a legzöldebb zöldség egyértelműen a káposzta, utána következik a kelbimbó, a karfiol és a cukkini, legalábbis Nagy-Britannia területén. A legnagyobb környezetterheléssel a spárga termesztése jár, de a padlizsán, a bab és a borsó ott van az élbolyban. A termesztés során a vizsgált zöldségek között a paprika igényli a legkevesebb vizet (kilogrammonként 8 litert), szemben a spárgával, amihez ennek közel százszorosára, 746 literre van szükség kilogrammonként. A termőtalaj mennyiségét vizsgálva szintén a spárga számít a legigényesebbnek: kilogrammonként 4,1 négyzetméterre van szükség a termesztéséhez. A paprikánál előnyösebb ebből a szempontból uborkát vagy káposztát termeszteni, mert az előbbinek 0,2, míg utóbbiaknak csak 0,1 négyzetméterre van szükségük. A zöldségtermesztés terület- és vízigénye viszont ennél összetettebb, mert olyan tényezők is számítanak, mint a termelés helyszíne, az ottani vízellátottság és éghajlat. Ezért az idézett kutatásban a mennyiségi adatok mellett a vízstressz is fontos paraméter, ami ugyancsak a spárga esetében lett a legmagasabb a vizsgált zöldségfélék között.
A Földnek ideális étrend tehát a szén-dioxid-kibocsátás alapján a veganizmus lenne, amikor semmilyen állati eredetű termék nem kerül az asztalra, a legnagyobb környezetterheléssel pedig, nem meglepő módon, a húsfogyasztás jár. Vegetáriánusnak lenni viszont csupán környezeti megfontolásból csak akkor érdemes, ha az étrendből kimaradnak a húsokénál is nagyobb kibocsátással bíró élelmiszerek, például a sajtok.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
