A Hubble űrtávcső éveken belül megsemmisülne, de a NASA meghosszabbítaná a küldetését

Az amerikai űrügynökség (NASA) és legnagyobb ügyfele a magánszektorból, az Elon Musk által alapított SpaceX közösen vizsgálja egy olyan küldetés megvalósíthatóságát, amely a Hubble űrtávcső élettartamának meghosszabbítását célozza – írja a BBC.

Az 1990-ben fellőtt teleszkóp az alacsony Föld körüli pályán kering, de az elmúlt 32 évben már 60 kilométerrel csökkent a Földhöz viszonyított magassága, így jelenleg 540 kilométer magasan kering bolygónk fölött. Miután az utolsó szervizmisszió 2009-ben járt az űreszköznél, a Hubble küldetésének végét – vagyis végső ereszkedését, majd a Föld légkörében való megsemmisülését – a 2020-as évekre tették, de elképzelhető, hogy még a következő évtizedbe is átnyúlna a működése, ha nem tennének vele semmit.

Csakhogy a NASA most azt szeretné, ha a Hubble még jó ideig a főbb feladatait nemrég kiváltó James Webb űrtávcsővel (JWST) párhuzamosan dolgozhatna, ezért egy olyan űrhajós küldetést tervez, amely a remények szerint újra a kezdeti 600 kilométeres magasságig lökné a teleszkópot, műszereinek javításával pedig további 20-30 évvel meghosszabbítaná az élettartamát.

photo_camera A Hubble és a Föld Fotó: MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRA/Science Photo Library via AFP

A NASA, amely hangsúlyozza, egyelőre csak elméletben játszanak a Hubble-küldetés meghosszabbításáról, a SpaceX Dragon űrhajójával közelítené meg az eszközt, amelynek egyes műszerei korszerűsítésre szorulnak, például azok a giroszkópok, amelyeket a Hubble csillagokra vagy galaxisokra való irányításához használnak.

A Hubble működése során már több mint 1,5 millió megfigyelést végzett, amelyek nyomán közel 20 ezer tanulmányt publikáltak.

Többek között olyan képeket köszönhetünk az űrtávcsőnek és kutatói csapatának, mint a Macskaszem-ködről,

photo_camera Fotó: NASA, ESA, HEIC, and The Hubble Heritage Team (STScI/AURA)

a Sas-ködben található, „a teremtés oszlopai” néven ismert molekulafelhőről,

photo_camera Fotó: NASA/ESA/Hubble

a Pac-Manre hasonlító, a Nagy Magellán-felhőben található szupernóva-maradványról,

photo_camera . Fotó: NASA

vagy épp a Jupiterről és Europa holdjáról készített felvétele.

photo_camera Fotó: NASA / ESA / A. Simon (Goddard Űrrepülési Központ) / M. H. Wong (Kaliforniai Egyetem, Berkeley) / OPAL

Kapcoslódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás