A klímaforgatókönyvekben megjósolt egyenetlen csapadékeloszlás legfrissebb bizonyítéka a Kárpát-medencét az elmúlt héten éjjel-nappal áztató extrém esőzés. Az ország számos pontján pár óra leforgása alatt esett le az átlagos éves csapadékmennyiség jelentős része.

A tavaly nyáron tomboló, jelentősebb őszi és téli csapadék híján kora tavaszra is alig enyhülő, porviharokat okozó aszályok miatt erősen kiszáradt talajt szinte órák alatt telítették a felhőszakadások, ezért is alakultak ki olyan lokális villámárvízek, mint amilyen múlt szerda délután borította be az M4-es sztráda Albertirsa és Pilis közötti szakaszát, vagy amilyen egy nappal később lepte el Nógrádsipek utcáit.

A vízgyűjtő területekre lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt árhullámok alakultak ki a folyókon is. A fővárosnál vasárnap hajnalban kevéssel az 5 méteres szint fölött tetőző Duna ugyan nem lép ki a medréből a magyarországi szakaszán, de az Országos Vízjelző Szolgálat május 19-én kiadott hatnapos prognózisa szerint „az I. fokú készültségi szintet megközelítő, illetve a körüli vízállások valószínűek a Lajtán, I. fokot meghaladó a Sajón, II. fok körüli, illetve a feletti vízállások a Dráván és a Zagyván, továbbá III. fokú árvédelmi készültségi szint feletti vízállások a Murán és a Tarnán”.

Az évszázados vízügyi gyakorlat szerint ilyenkor a többletvizet – az idők során egyre magasabbra és masszívabbra épített gátak között tartva – a lehető leggyorsabban le kell vezetni. Az árvízvédelmi praxisban még tavaly is ez a szemlélet volt az uralkodó, annak ellenére, hogy a 2018-ban bemutatott elemzések szerint ez a vízgazdálkodás alig pár év alatt Európa egyik leginkább szárazodó régiójává változtatja a Kárpát-medencét.

A Qubiten korábban többször (például ebben és ebben a cikkünkben) foglalkoztunk már azzal, hogy az antropogén felmelegedés drasztikus hatásait miként lehetne ellensúlyozni a vízvisszatartás agrármérnökök, hidrológusok, ökológusok és tájépítészek által részletesen kidolgozott, és kísérleti projektekben már működő módszereivel.

Beszivárgó alternatíva

„A tavalyi rekordaszály és az országszerte megtapasztalt nyár végi vízhiány a hivatalos fórumok napirendjére tűzte a hagyományos vízügyi irányvonaltól eltérő vízgazdálkodási alternatívákat” – mondja Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő folyók programjának szakértője. Tavaly szeptemberben az Agrárminisztérium kupolatermében Vízválasztó címen rendezett konferencia, az Országgyűlés Fenntartható Bizottságának ülése, valamint a Magyar Hidrológia Társaság tavaszi szimpóziumai után a vízvisszatartás elmélete Magyarországon szokatlanul gyorsan megjelent a vízügyi gyakorlatban is.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) február első hetének végén arról számolt be, hogy az év elején „33 millió köbméter belvizet tudtak holtágakban, medrekben, tározókban visszafogni a vízügyes szakemberek, ennek kétharmada a Közép-Tisza-vidéki és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területére esik, de az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság is jelentős mennyiségű vizet tudott kormányozni a tározóiba”.

Ugyanezt a szemléletváltozást tükrözi az extrém esőzések utolsó napjaiban kiadott május 17-i OVF-közlemény is, amely szerint „az érkező vizet, ahol az lehetséges, a visszatartás érdekében a hullámtérbe kormányozzuk: a Szigetközben például másodpercenként több mint 200 köbméter vizet engedünk a tájba, ami segíti a hullámtéri mellékágak feltöltődését, a vízi élővilág szaporodási feltételeit”. (Részletesebb tájékoztatásért kerestük az OVF illetékeseit, de egyelőre nem érkezett válasz.)

Fontos részeredmény az is, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) mentén 2023-tól a magyar agrártámogatási rendszer sem szankcionálja már azokat a földtulajdonosokat, akiknek termőterületeit a víz visszatartásában meghatározó belvizek borítják. Korábban ugyanis nem járt támogatás olyan szántó, rét-legelő vagy erdő besorolású mélyebben fekvő termőterületre, amelyet tartósan víz borított, idén viszont a belvizes parcellák után is jár az uniós szubvenció. Kajner szerint korábban a gazdák vagy maguk vezették le a belvizet, vagy a vízügytől követelték a levezetését, idéntől azonban egy ilyen terület a talaj nedvességtartalmának növelése mellett a lokális mikroklímát javítva az agrárökoszisztéma biodiverzitását is növelheti.

Léptékváltás

Korábban részletesen írtunk azokról a mintaterületekről, ahol a WWF Magyarország közreműködésével sikeresen próbálkoznak a vízvisszatartással. A nemzetközi besorolása szerint is félsivatagnak számító Homokhátságon, Jászszentlászló határában a helyi gazdák a belvízcsatornák oldalágait zárták le kicsi és olcsón megvalósítható megoldásokkal, hogy megfogják a vizet. Kajner szerint a követhető jó gyakorlatok egyike a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területéhez tartozó Beregi tározó is, ahol az év elején egy kisebb árhullám után táraztak be jelentősebb mennyiségű vizet. Szerinte a hasonló adottságú tározókat is viszonylag egyszerűen fel lehetne készíteni jelentősebb víztömegek befogadására. A tavaly átadott Tisza-Túr tározót már kifejezetten úgy tervezték, hogy ne csak árvízi kockázatcsökkentésre, de a vízpótlásra is alkalmas legyen a rendszere.

A már kiépített mesterséges tavak, illetve tározóvá alakított holtágak mellett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felmérése szerint további 300-400 ezer hektáron lenne célszerű a földhasználatot megváltoztatni, mert ezeken a parcellákon még a legmagasabb támogatásokkal sem rentábilis a hagyományos mezőgazdálkodás. Az ilyen területeken legeltethető gyepek, őshonos állományú fasorok, mezővédő erdősávok vagy erdők telepítésével olyan másodlagos ökoszisztémákat lehetne létre hozni, amelyek a tározókkal egyenértékű módon tennék lehetővé a víz visszatartását.

Az agrárökológia szakirodalom szerint egyébként a legnagyobb kiterjedésű víztározó a termőtalaj lehetne, a felszín legfelső egészséges rétege ugyanis akár a csapadék kétharmadát is képes befogadni. Kajner szerint a talajregeneráló művelés segítségével az intenzív agrárgazdálkodás során nehézgépekkel és vegyszerekkel lerontott talajok vízmegtartó tulajdonságai is jelentős részben visszaállíthatók.

Az elsivatagodással szemben a vízgazdálkodás természetes vagy természetközeli megoldásokra alapozó átalakítása tűnik az egyetlen megoldásnak. Az agrárökológusok szerint a természetes vízmegtartásra épülő technikákkal lehet valóban hatékonyan és nem mellesleg hosszú távon alkalmazkodni a megváltozó környezeti viszonyokhoz.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás