„A most ötödikes fiam matekból versenyfelkészítőre jár heti egyszer, angolból heti három, franciából másfél órát tanul iskolán kívül. Ezen felül hetente háromszor van vívóedzés. A húga matekból felvételi előkészítőre jár, franciából 3 órát tanul iskolán kívül hetente. A szinkronúszás heti kétszer két órányi, a zongora és a szolfézs további közel két órányi elfoglaltságot jelent. Minket az motivál, hogy például a matek esetében az alsó tagozaton a suliban nincs megfelelő oktatás. Az iskolában az a cél, hogy az egész osztály elérje az alapszintet, nem fejlesztik a matematikai gondolkodást, teljesen hiányoznak a szöveges és a logikai feladatok. Nincs tehetséggondozás, ami az eredményes felvételihez – akár 4, akár 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba – vagy épp a versenyen való jó szerepléshez szükséges lenne. Az angol esetében az iskolai oktatás a nyelv tényleges elsajátításához vagy szinten tartásához nem elegendő. A sulis oktatással esélytelen, hogy egy gyerek megtanuljon úgy angolul, hogy külföldön is el tudjon boldogulni a nyelvvel, ha arra lesz szükség.”

Így válaszolt kérdésünkre egy fővárosi édesanya arról, hogyan próbálják önerőből pótolni az egyébként kifejezetten jó hírnévnek örvendő belbudai általános iskolában általuk tapasztalt hiányosságokat. A szülők a sportolást azért tartják fontosnak, mert „a szellemi leterhelést ellensúlyozza”, a zeneiskola pedig, mint mondják, „hobbi, amit a szülői oldalról nézve a teljesebb, színesebb élet elérésének a reményében támogatunk.” A család a két gyerek iskolán kívüli elfoglaltságaira havonta nagyjából 170 ezer forintot költ. A Qubiten többször írtunk arról, hogyan próbálják a szülők a magyar oktatási rendszer vélt vagy valós összeomlását a maguk eszközeivel ellensúlyozni, cikkeinkben szakemberek is említik, hogy már nemcsak az teremt – később jó eséllyel soha át nem hidalható – szakadékot a magyar iskolások között, hogy állami vagy magániskolákba járnak-e, hanem az is, hogy a szüleik havonta mennyi időt és pénzt tudnak az iskolán kívüli (tan)órákra áldozni.

Noha rigorózus, a tudományosság minden kritériumának megfelelő átfogó hazai kutatás mindeddig nem készült arról, hogy a közoktatásban részt vevő gyerekeknek hány százaléka milyen iskolán kívüli elfoglaltsággal egészíti ki a tanulmányait, kisebb-nagyobb felmérésekből azért le lehet szűrni következtetéseket. A Pénzcentrum például egy szeptemberi cikkében 5500 olvasó válaszai alapján értékelte úgy, hogy a fővárosi gyerekek háromnegyedét nem csak az iskolájukban foglalkoztatott tanárok tanítják. Igaz, a vidéki településeken kevésbé divatosak – esetleg kevésbé elérhetők – a különórák, így a lap felmérése szerint a Békés vagy Heves megyei gyerekeknek alig több mint harmada jár valamilyen iskolán kívüli foglalkozásra. A szórás a szülők végzettsége szerint is szembetűnő, hiszen az egyetemet végzett szülők négyötöde, míg az általános iskolát végzetteknek kevesebb mint a negyede kalkulál különórákkal.

De mik is pontosan a legjellemzőbb különórák? Mennyiben hivatottak a különórák az iskolai oktatást kiegészíteni? Mennyire tükrözik a közoktatás állapotát, és vajon árulkodnak-e annak minőségéről?

Hobbi vagy piaci alapon működő árnyékoktatás?

„Az iskolai szervezésben működő tanórán kívüli tanulás a tanórai és az iskolán kívüli tanulás határán helyezhető el, ami a tanórai tanulás felől nézve kívülről, az iskolán kívüli tanulás felől nézve belülről működik, valahol a félárnyékban. (...) Az árnyékoktatáshoz köthető iskolán kívüli foglalkozások az iskolától függetlenül, jellemzően a magánszektorhoz kapcsolódóan kínálnak tanulással összefüggő, színvonalas szolgáltatásokat, díjazás ellenében, így csak szűkebb kör, jellemzően magasabb státuszú társadalmi csoportok számára elérhető módon. A tanórán kívüli tanulás – az előbbihez hasonlóan – többletszolgáltatást kínál a tanulók számára, de mindez az iskola keretén belül, az iskola eszközeinek felhasználásával történik, jellemzően térítés nélkül. Az iskolai keretek és az ingyenes szolgáltatás következtében a tanórán kívüli tanulás keretében kínált foglalkozások esetében szélesebb a hozzáférés esélye, így ezek eltérő, szélesebb társadalmi csoportok gyermekei számára is elérhetőek” – igyekszik rendet vágni a fogalmi zűrzavarban Imre Anna oktatáskutató a „Tanulás félárnyékban – tanórai, tanórán kívüli és iskolán kívüli tanulás az általános iskolákban” című 2020-as cikkében. A tanulmány értelmében az országos kompetenciamérés 2018-as adatfelvételéből származó adatok arról tanúskodnak, hogy a magyarországi hatodikosoknak mintegy 20-35 százaléka vesz részt tanórán kívül, míg 12-43 százalékban iskolán kívüli foglalkozásokon. A legtöbben, a diákok mintegy harmada sportfoglalkozásokra, további egyharmaduk korrepetálásra járt, míg tehetséggondozásban a tanulók nagyjából ötöde részesült. Matematikából és idegen nyelvből a hatodikos diákoknak nagyjából a hatoda vett órákat a tanóráin felül.

Bár a 2020-as tanulmány szerint nyolcadikra csökken az iskolán kívüli foglalkozások iránti érdeklődés, matematikából és idegen nyelvből mégis inkább növekedés tapasztalható. Erre ad némi magyarázatot egy másik, ugyancsak az Educatio szaklap 2020-as tematikus számában megjelent tanulmány, miszerint „a legtöbb ország adatai azt mutatják, hogy a tantárgyi jellegű magánkülönórák igénybevétele elterjedtebb középfokon, mint alapfokon, továbbá a városokban is gyakoribb, mint a kisebb településeken. A tanulmányokat kiegészítő tantárgyi különórák jellemzően nem egyenletesen oszlanak meg évfolyamok szerint sem – gyakoribb és nagyobb intenzitású azokon az évfolyamokon, amelyekben a következő iskolafokra való átmenetre készülnek a diákok, különösen ha ez az átmenet vizsgákon alapszik.”

„Nálunk a 8 éves, második osztályos nagylány néptáncolni jár, heti két alkalommal. Már az óvodában is néptáncolt. Mindkét alkalom másfél órás, ezeken az iskolában, napközi időben tud részt venni. Októbertől visszük úszóiskolába is, hetente kétszer egy órára. A fiunk 4 éves, októbertől őt is visszük úszóiskolába. Azon még gondolkodunk, hogy vigyük-e focisuliba is tavasztól. Mind a két külön foglalkozást azért választottuk, mert fontosnak gondoljuk, hogy az egész napos suli alatt, után legyen lehetőség kikapcsolódni, egy kicsit mást csinálni, mint a padban ülni és tanulni. A néptáncórákon a lányomnak sok barátja vesz részt, a ritmusérzéke is jó, könnyen tanul és szereti a fellépéseket is. Az úszást is élvezi, és mi is szeretnénk, ha teljesen magabiztosan mozogna a vízben, hogy később nyugodtan el tudjuk engedni, például egy nyári táborba. Fontos, hogy élvezzék, amit csinálnak, és túlterhelni sem szeretnénk: csak annyi extra foglalkozást engedünk, ami mellett még lehet délután, este játszani, pihenni, kényelmesen összekészülni a másnapi iskolára.”

Egy fővárosi édesapa így összegezte, miért a mozgásra és a művészetekre helyezték a hangsúlyt alsó tagozatos gyerekük kiegészítő foglalkozásainak megválasztásakor. Annak ellenére, hogy a 2011/12-es tanév óta a hazai általános iskolákban kötelező minden nap testnevelésórát tartani, ennek a családnak a gyerekek rendszeres mozgása 81 ezer forintjába kerül havonta, legalábbis addig, amíg jövő tavasszal be nem indul a focisuli. Kevés olyan szülővel beszéltünk ugyanakkor, aki „csak” kikapcsolódást igyekszik a gyerekeiknek biztosítani az iskolán felüli órákkal. Egy nekünk válaszoló fővárosi apuka másodikos lánya angol nyelvtanfolyamra, gitárórákra, fitkid edzésekre és lovagolni jár, mert

„a mozgás jó, angolul meg tudni kell. A gyerek nagyjából önként megy: minden órát kipróbált, és ami tetszett neki, arra járni kezdett.”

A különórák hetente nagyjából 6 órányi elfoglaltságot jelentenek összesen, a szülők által havonta költött 61 ezer forintból az angolórák 16 ezer forintot jelentenek. Valamivel többet költ, igaz, az ikreire, az a fővárosi házaspár, amelynek 10 éves lányai ugyancsak a ritmikus sportgimnasztikát idéző fitkidre, angolra, valamint rajzra járnak, az angol itt is 16 ezer forint havonta egy gyerekre. A nekünk válaszoló szülők beszámolója szerint

„az iskolában ezek nincsenek meg, illetve nyilván nincs is rá kapacitás, viszont a gyerekeknek meg szükségük van rá”.

Egy négygyerekes, a budai agglomerációban élő édesanya azért választotta most 11 éves fiának a finn oktatási módszereken alapuló, interdiszciplináris gondolkodásra nevelő, az oda járó gyerekeknek – idei áron félévenként 80 ezer forintba kerülő – több éven át tartó oktatási programot kínáló Arkkit, mert az

„nem a magyar oktatás és avítt észjárás terméke. Nem egy újabb alkalom a tudásszerzésre, hanem ízelítő egy másik minőségből. Azt szeretném, hogy a gyerek kilásson a tanulás-tanítás jelenlegi magyar sztereotípiáiból, tapasztalatot szerezzen önmagáról mint kreatív lényről. Tetszenek a célok, magam is ezeket érzem progresszívnek.”

Minél magasabb a szülő társadalmi státusza, annál több különórára jár a gyerek

A 2020-as Imre-tanulmány a Pénzcentrum rögtönzött felméréséhez hasonlóan ugyancsak kitért a szülők, pontosabban az anyák iskolai végzettségére. Bár ahhoz a kutató nem fűzött különösebb magyarázatot, miért csak – a szöveges részben többször is szülőkként hivatkozott – anyák iskolai végzettsége szemszögéből vizsgálták a különórák látogatásának a gyakoriságát, a 2018-as adatokból az derült ki, hogy a diplomás anyák hatodik osztályos gyerekeinek a fele jár idegen nyelvből, több mint harmada pedig matematikából iskolán kívüli (tan)órákra, míg a csak általános iskolát végzettek gyerekeinek alig több mint négy százaléka tanul iskolán kívül idegen nyelvet, és mindössze 8 százalékuk jár valamilyen matematikaórára a kötelezőn felül.

Szemerszki Mariann oktatáskutató – ugyancsak az Educatio tematikus lapszámában megjelent – tanulmánya szerint bár „nagyon sok kritika éri az iskolán kívüli különórák és különösen az árnyékoktatás jelenségét amiatt, hogy negatívan befolyásolhatja az iskolarendszerű oktatást és növeli az oktatási egyenlőtlenségeket (...), a kulturális tőke átörökítésének elmélete (...) szerint a szülők iskolázottsága, társadalmi struktúrában betöltött státusza erőteljesen befolyásolja gyermekük iskolai sikerét vagy sikertelenségét, s az iskolázottabb szülők mindent megtesznek kulturális tőkéjük átörökítése érdekében. (...) Az iskoláztatásról való döntés egy költség-haszon kalkuláció eredménye, ami alapján egy alacsonyabb státuszú család számára az iskoláztatás relatív költségei magasabbak, mint a magasabb státuszú családok számára. Emellett az iskolázottabb szülők jobban informáltak a lehetőségekről és jobban is tudják segíteni a gyerekeiket a tanulásban. A középosztálybeli szülőknek több a veszíteni valójuk azzal, ha »lemarad« gyerekük, mert a társadalmi lecsúszást kockáztatják, miközben az alsóbb osztályokban a siker kimenetele bizonytalanabb. Kutatók szerint a racionális döntési modell nem csupán a hagyományos oktatási rendszerben való előrehaladásról hozott döntésekre, hanem az árnyékoktatás igénybevételéről szóló döntésekre is érvényes.”

A legjobban teljesítő országokban is járnak iskolán kívüli órákra

„Kevés a megbízható információ arról, hogy a magyar családok mire és mennyit költenek a kötelező tanítási órán kívüli oktatásra, és azon belül az úgynevezett árnyékoktatásra, amely a fizetős magánórák rendszerében elsősorban az angol/idegen nyelv, a matematika/természettudományok, valamint a magyar nyelv és irodalom tantárgyakat fedi le, vagyis a fő vizsgatárgyakat. E szegmensben ugyanis az alapvető tudományos módszertani irányelveket követő átfogó adatgyűjtést és az adatok akkurátus elemzését hazai környezetben egyelőre senki nem végezte el” – írta kérdésünkre a jelenség felderítésére nemrégiben kutatócsoportot alapító Gordon Győri János, az ELTE Pedagógia és Pszichológia Karának professzora, aki korábban több mint 40 évet a közoktatásban is dolgozott. Mint a Qubitnek kifejtette, „az árnyékoktatás és a közoktatás kapcsolatát vizsgálni hivatott kutatócsoport egyebek mellett az árnyékoktatás hazai típusait, az árnyékoktatási szolgáltatásokat nyújtó piaci szereplők ismérveit, valamint az azt igénybe vevő családok szociodemográfiai jellemzőit, a különórákra járó tanulók időmérlegét, az árnyékoktatás tehetséggondozásban és felzárkóztatásban betöltött szerepét fogja tervezi feltárni.”

Gordon Győri szerint a Pénzcentrum felmérése esetében figyelembe kell venni, hogy semmilyen reprezentativitást nem mutat, vagyis eredményei nem általánosíthatók, hiszen csak azoknak a véletlenszerű válaszadóknak a vonatkozó adatait ismerhetjük meg belőlük, akik történetesen válaszoltak a lap kérdéseire. Nem léteznek azonban olyan megbízható hazai adatsorok, amelyekből egyértelműen kiderülne, hogy az iskolai elfoglaltság utáni árnyékoktatási tevékenységek inkább növelik vagy épp ellenkezőleg, csökkentik-e a különböző társadalmi csoportokba született gyerekek közötti szakadékot, noha sejthető, hogy inkább az előzőről van szó. Arról sincsenek pontos adatok, hogy egy adott társadalmi csoporton belül milyen teljesítménybeli különbségekhez vezet, ha egy gyerek jár vagy ha nem jár árnyékoktatási foglalkozásokra, vagy hogy az árnyékoktatásba inkább a felzárkóztatás vagy inkább a tanórain felül megszerezhető magasabb színvonalú ismeretek elsajátítása, vagyis a tehetséggondozás reményében járatják-e a gyerekeiket az egyes társadalmi csoportokba tartozó szülők nagyobb arányban.

„Az árnyékoktatás széles körű kiépülése csak részben és nem is minden országban szól a közoktatás vagy az oktatáspolitika kritikájáról. Tény, hogy egyes szülők azért is választják a délutáni kiegészítő magánoktatási órákat a gyermekük számára, mert elégedetlenek a közoktatással. De egyéb tényezők mellett a tanárok közül is sokan azért dolgoznak az árnyékoktatási szektorban (is), mert nem tartják elég kreatívnak, rugalmasnak az oktatási rendszert, úgy érzik, ebben a szektorban nem tudnak igazán kibontakozni szakmailag, és ezért inkább elmennek magántanárnak vagy egy oktatási szolgáltatásokat nyújtó céghez tanítani. De olyan pedagógusok is vannak, akik azért választják az árnyékoktatási tanárságot, mert úgy érzik, hogy a formális oktatás nem tudja kellőképpen biztosítani a tehetséggondozást, amire viszont az árnyékoktatás egyes formái a megítélésük szerint megfelelőbb lehetőségeket biztosítanak. Noha az árnyékoktatásra sokan úgy tekintenek, mint a formális oktatás kritikájára, valójában az sem szüntetné meg ezt a piaci szegmenst, ha egyszer csak eljutnánk az oktatási Kánaánba, ahol minden iskola nagyon jó. Sőt, az egyébként kívánatos helyzet nagy valószínűséggel épphogy inkább fellendítené a kiegészítő magánoktatási intézmények piacát, mint ahogy ez látható a PISA vagy más felmérésekben legjobban teljesítő országok közül sokban. Koreában, Kínában, Japánban, Szingapúrban a legjobb kiegészítő magánoktatási intézmények, a legnevesebb délutáni iskolák tehetséggondozásban messze a formális oktatás előtt járnak, így ezekben az országokban azok a gyerekek tudnak jobb eséllyel bejutni a tehetséggondozó középiskolai osztályokba, majd a jó egyetemekre is, akiket az árnyékoktatási intézmények tehetséggondozó programjaiban is a kimagasló tehetségek tanulói csoportjaiba válogattak be és ott képeztek. Ezekben az országokban tehát az árnyékoktatási szegmens megelőzi a formális oktatási intézmények szelekciós processzusait, és mintegy előszűri a legtehetségesebb tanulókat”

– enged bepillantást a nemzetközi gyakorlatba a kutató. Hozzáteszi, ez a jelenség inkább azokra az országokra jellemző, ahol az árnyékoktatás erősen indusztrializált, vagyis nem egyéni oktatást vállaló magántanárok, hanem oktatási többletszolgáltatásokat kínáló vállalkozások elégítik ki a formális oktatásban nyújtottaknál többre vágyó szülők (és gyerekek) igényeit.

Koreában a diákok több mint 80 százaléka vesz órákat a formális oktatáson kívül működő intézményekben, és – Macuoka Rjódzsi oktatáskutató 2018-as cikke szerint – a felsőközépiskolai, vagyis a 9. évfolyamot követően esedékes felvételi vizsgák előtt a nyolcadikosoknak Japánban is több mint a fele, a kilencedikeseknek pedig a kétharmada jár olyan iskolán kívüli intézményekbe, ahol a felvételinél fontos akadémiai tárgyakból kap többletoktatást. Ezen felül a kilencedikesek további 6,8 százaléka magánórákat vesz, további 15 százalékuk pedig fizetett távoktatásban vesz részt. „Noha még a szakemberek körében sem közismert, érdemes tudni, hogy a diákok egy része Finnországban és a többi észak-európai országban is igénybe veszi az árnyékoktatási szolgáltatásokat, bár kétségtelen, hogy e tanulók aránya itt jelentősen kisebb, mint például kelet-ázsiai vagy éppen a dél-európai országokban” – hangsúlyozta a Qubitnek Gordon Győri.

Az Educatio folyóirat már emlegetett 2020-as tematikus számában – igaz, egy 2009-es PISA-felmérés alapján – Polónyi István oktatáskutató is összegzi, hogy Magyarországon a tanulók nagyjából 40 százaléka kap kiegészítő oktatást akadémiai tárgyakból az iskolán kívül. Ugyanez az arány Ausztráliában, Belgiumban, Kanadában, Norvégiában, Svédországban, Új-Zélandon a 25 százalékot, Dániában pedig még a 18 százalékot is alig éri el. A hazainál magasabb arányt mértek viszont Csehországban, Franciaországban, Japánban, Koreában, Portugáliában, Szlovákiában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban is.

Nemcsak a kisgimnáziumokra, a 21. századi életre is szervezett magánoktatás készíti fel az érdeklődőket

Az talán az átfogó hazai kutatások hiányában is megkockáztatható, hogy Magyarországra jó eséllyel nemigen érvényes, hogy a széles körben elterjedt árnyékoktatási szolgáltatások a formális oktatás magas minőségét tükröznék. Arra majd csak az átfogó kutatások adhatnak esetleg választ, hogy mennyiben köszönhető ennek, hogy míg a távol-keleti országokban az árnyékoktatási szegmens egy komoly iparág, addig Magyarországon – az idegennyelv-oktatást leszámítva – alig vannak az olyan cégek, amelyek szervezett formában kínálnak akadémiai tárgyakból, például matematikából, szövegértésből felzárkóztató vagy tehetséggondozó foglalkozásokat. Miután az akadémiai tárgyakból elsősorban magántanárok kínálnak iskolán kívüli foglalkozásokat, megsaccolni is nehéz, hogy ezek igénybevétele mennyivel dobja meg a családi költségvetést. A nekünk válaszoló családok tapasztalatai alapján, akár korrepetálás, akár tehetséggondozás céljából érzik szükségesnek az árnyékoktatást, a szülőknek alkalmanként átlagosan 4-6 ezer forintot kell fizetniük egy 45 perces óráért.

A gimnáziumi, főleg a nyolc- és hatosztályos kisgimnáziumi felvételire való felkészítés viszont – legalábbis Budapesten – mára valódi iparággá kezd válni. Több cég is kínál egy-két féléves felvételi előkészítő tanfolyamokat, ahol – a negyedikesek esetében például az iskolai tananyaggal köszönőviszonyban sem lévő – írásbeli feladatsorokkal való sikeres megküzdésre készítik fel az általános iskolásokat. Az árak változatosak: a Pitagorasz Stúdióban a 12 hetes tanfolyam ára 65 ezer forint, míg például a Tudásvágy Centrumban a 16 hetes kurzusért kedvezményes áron 147 600 forintot kérnek.

A magántanításnál szervezettebben zajlik a programozási alapismeretek magánoktatása is: a kisebb-nagyobb magánintézmények 8-9 éves kortól várják a gyerekeket, a csoportos és gyakran online órákért fizetendő összegekben óriási a szórás. A fiatal programozók és matematikusok által bő tíz éve alapított Alphacademy online programozás- és matematikakurzusait például havonta 13 500 forintnyi tandíj ellenében hirdetik, de itt az iskolaalapítók hangsúlyozzák, hogy „rendkívül fontos, hogy anyagi okok miatt ne maradjon ki egyetlen gyerek se a programból (...), ha bárki úgy érzi, hogy ez túlzott anyagi megterhelést jelent a családja számára, kérem keressen meg minket e-mailben, és megoldjuk a dolgot. Bármekkora kedvezményt szívesen adunk!” A 2014-ben alapított Logiscoolnál mélyebben a zsebbe kell nyúlni, a tandíj havonta 22 500 forint körül van (tagiskolánként pár száz forintnyi eltérés lehetséges), amiből csoportos jelentkezés és testvérkedvezmény felhasználása esetén legfeljebb 10 százalék engedményt lehet kérni. A globális piacon régóta sikeres, Magyarországon viszont még fiatalnak számító Algorithmics tanodánál viszont havonta 40 ezer forintot kérnek a Python programnyelv alapjainak oktatásáért, amiből akkor jár 5-10 százaléknyi kedvezmény, ha a szülők fél vagy egy évre előre, egy összegben kifizetik a tandíjat.

Ingyen már ugrókötelezni se nagyon lehet, nemhogy programozni

Az iskolán kívüli foglalkozások ellenértéke nemcsak az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő programozáskurzusokon ennyire változatos. Ma már a néhány évtizeddel ezelőtt még többnyire ingyenesen hozzáférhető tömegsportok, a foci, az úszás, vagy éppen a kézilabda sem nagyon érhető el ingyen, az edzésekért manapság 8-10 ezer forinttal kell számolni havonta. Azon gyerekek szüleinek, akik a kevésbé népszerű vagy kevésbé támogatott sportokba szeretnek bele, még nagyobb összegekre kell számítaniuk. A vívás- és jégkorongedzések átlagosan legalább 25-30 ezer forintba, a szinkronkorcsolya-, illetve a teniszoktatás viszont akár 55-70 ezer forintba is fájhat egy hónapban. „Ez rohadt drága, most épp 66 ezer forint havonta. Ez nekem teljesen erőn felül van, de kiköhögöm, mert imádja és jónak is számít egyesületi szinten. A sport – a sok edzői egzecíroztatás hatására – kitartásra és küzdésre tanítja a gyerekeket, miközben önbizalmuk is lesz tőle” – kommentálta saját helyzetét egy budapesti egyedülálló anyuka, akinek a 11 éves fia történetesen teniszezni szeret.

A fiú iker osztálytársainak ugyancsak egydülálló anyukája kérdésünkre azt is hozzátette, hogy az ő gyerekei esetében a szinkronkorcsolyáért és a jégkorongozásért havonta összesen fizetendő 83 ezer forintos kiadás a költségeknek csak egy nem is túl nagy része. A szinkronkorcsolyában tehetséges, így belföldön és külföldön egyaránt versenyekre járó lánya esetében a nevezési díj alkalmanként 20 és 100 ezer forint között mozog, nyáron pedig kötelező kéthetes edzőtábort kell fizetni. A fia jégkorongozásának költségeit pedig a 150-200 ezer forintot is meghaladó sportfelszerelés ára nyomja meg. Igaz, utóbbira az egyesületnél elérhető az állami támogatás, ami éves szinten 60 ezer forintot jelent. Ehhez képest már szinte ingyen van, hogy az iskolában havi 8 ezer forintért az egyik gyerek focizni, a másik ugrókötelezni is eljár. A sportolás, mint azt az anyuka hangsúlyozta, esetükben nemcsak a testmozgásról szól:

„A kislányomnál a korcsolya fejlesztésnek bizonyult, kiváltotta a fejlesztő tornát. A jegyei, iskolai teljesítménye nagyon gyorsan javult, ahogy elkezdett komolyan műkorcsolyázni. Az edzéseiken nemcsak korcsolyáznak, van balett, akrobatika és erősítő edzés is, ezek a mozgáskoordinációt és ezáltal a szellemi teljesítményt is javítják. Ezen kívül pedig imádja, ez az élete, ha tehetné, semmi mást nem csinálna ezen kívül. A fiamnál a motiváció az volt, hogy ott találjak sportot, ahová a lányomat is hordom, így esett a választás a hokira. Nagyon sok edzésük van, edzettek, egészségesek. Számomra a sport kulcsfontosságú volt, mert szeretném ha felnőtt korukban egészségesek lennének. Reménykedem abban, hogy ha ilyen fiatal korukban a sport ennyire részévé válik az életüknek, felnőttként sem fogják tehernek érezni a mozgást. Ezzel együtt számunkra a sport nem cél, hanem eszköz, a tanulás rovására nem mehet, így addig csinálják és olyan szinten, ameddig a tanulmányi eredményeik megengedik.”

A több évtizede klasszikusnak számító zenetanulás vagy más művészeti oktatás ára is azon múlik elsősorban, hogy a gyerek bejut-e az állami támogatást is biztosító zeneiskolákba, vagy már csak magántanárnál marad hely, alkalmanként 4-5 ezer, vagyis havonta nagyjából 20 ezer forintért. Ha a klasszikusnak számító zene és a sport mellé más tárgyakból, például matematikából megmutatkozó tehetségét is fejlesztenék, vagy épp lemaradását csökkentenék, netán nyelvórákat is fizetnének, a szülőknek tanulási területenként 15-25 ezer forint körüli költséggel kell számolniuk havonta. Ha pedig azt szeretnék, hogy a gyerekük kimondottan a 21. századi kihívásoknak megfelelő kompetenciákkal, például a programozás alapjaival is elkezdjen már az általános iskolában megismerkedni, erre akár további 30-40 ezer forintot is rá kell szánni. Így ha például a gyerek a teniszezés mellett szeretne még programozni is, akár heti 1-2 különórából is könnyedén össze lehet hozni a havi 80-100 ezer forintos kiadást is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás

link Forrás