Nehezen figyel a tanulásra az ukrán gyerek, ha azt sem tudja, él-e még a fronton harcoló apja
A háború okozta lelki traumák, a rengeteg elmaradt iskolai óra és a gyakori online oktatás hosszú távon is hatással lesz az ukrán diákok kognitív és tanulási készségeire. Többek között ez derült ki a kijevi székhelyű, társadalmi fejlődéssel foglalkozó független think tank, a CEDOS angol nyelvű jelentéséből, amely az Oroszország által indított háború ukrán iskolákra gyakorolt hatását vizsgálta.
„A gyerekek csak veszítenek és veszítenek, és ezek a veszteségek egyre csak halmozódnak. Ráadásul mindannyian traumatizáltak vagyunk. Még azok is, akik nem voltak szemtanúi az atrocitásoknak. Ma reggel egy orosz rakéta megölt egy tízéves kisfiút. Most képzeljük el az iskolatársakat, a tanárokat, hogy tudnak ma tanulni? Hogy tudnak holnap tanulni? És ez van mindenhol. A gyerekek szoronganak, depressziósak, és ez erősen befolyásolja a kognitív funkcióikat és a szociális, érzelmi készségeiket is. Nem tudom, hogy tíz év múlva ezek a gyerekek, akik túlélték a háborút, hogyan fognak boldogulni. Fogalmunk sincs, hogyan hat ez majd a tanulásukra, a készségeikre vagy a későbbi pályafutásukra” – mondta a Qubitnek Irina Kohut, a CEDOS vezető elemzője és a jelentés egyik szerzője.
Porig rombolt iskolák, elveszített diákok, szülők és tanárok
„Azt hiszem, a mi iskolánk szenvedett a legtöbbet. Három diákunkat veszítettük el, akik egyedül próbáltak meg a családjaikkal elmenekülni.”
„Nagyon nehéz volt, különösen azután, hogy a tanárokat megölték. Az nagyon traumatikus volt. Hálát adok Istennek, hogy a gyerekek biztonságban és életben vannak. De sok szülőt is megöltek a támadások során.”
Az első idézet egy észak-ukrajnai (Csernyihiv), a második egy kelet-ukrajnai (Harkiv) megye iskolaigazgatójától származik, mindketten a CEDOS kutatásában beszéltek a háború okozta traumákról.
A háború kezdetétől 2023. január végéig 453 gyermek vesztette életét és 914 sebesült meg, de ezek az adatok nem teljeskörűek – derül ki Ukrajna oktatási és tudományos minisztériumának január 20-i adataiból.
Ezek szerint Ukrajna közel 13 ezer iskolájából 3051 sérült súlyosan, 420 intézmény pedig teljesen megsemmisült. A legtöbb helyi iskolát Donyeck (67%), Harkiv (43%) és Luhanszk (41%) területeken vagy megyékben (ukránul oblaszty) rombolták le, ami együttesen a lerombolt ukrajnai iskolák felét teszi ki.
„A falu március 8-tól március 29-ig volt megszállás alatt. Március 8-án, amikor az orosz hadsereg bevonult a faluba, elfoglalták az iskolánkat, és az lett a főhadiszállásuk, a lakóhelyük és a menedékük. Ott kezelték a sebesültjeiket és ott éltek. Amikor 29-én elhagyták a falut, felgyújtották vagy aláaknázták, nem tudjuk biztosan, de az iskola elpusztult és alkalmatlanná vált az oktatásra. Az első emelet kiégett, a második emeleten is néhány tanterem kiégett, néhány csak füstölgött, de lehetetlen oda bemenni és használni őket”
– idézi az egyik Kijev megyei iskola igazgatóját a jelentés.
A covid alatt szerzett tapasztalatok sokat segítettek az iskoláknak a túléléshez
„Szeretném azzal a kicsit abszurd ténnyel kezdeni, hogy a covid alatt szerzett tapasztalatok sokat segítettek az ukrán oktatásnak a háború alatt, mert addigra már megszokták az online jelenlétet – mondta el Kohut a Qubitnek. – A covid első évében az ukrán oktatási rendszer nagyon küzdött, mert a sok idős tanárnak ismeretlen volt a digitális világ, nem minden iskolában volt jó az internet-hozzáférés és a költségvetés sem volt sok helyen elegendő a digitális oktatásra való átállásra, de végül az iskolák többé-kevésbé alkalmazkodtak az akkori helyzethez. Amikor a háború kitört, még ebben a lebénult állapotban is gyorsan tudtak az iskolák alkalmazkodni a háborús helyzethez.”
A háború kitörésekor, 2022. február 24-én kéthetes szünetet rendeltek el az iskolákban, ezután viszont a legváltozatosabb tanítási módokra kényszerültek az intézmények. Idén januári állapotok szerint a 12 926 oktatási intézmény közül 3955 iskola 1,1 millió tanulója személyesen, 4363 iskola közel 1,7 millió diákja online, míg 4608 iskolában 1,2 millió gyerek vegyes formában tanult. Eközben 9990 iskola fogadta be az országon belül menekülő 156 638 diákot.
2022. február 24-től ez év elejéig 15 ezer alkalommal volt légiriadó, ami átlagosan egy órán keresztül szokott tartani. A szabályok szerint ez alatt nem lehet tanítani, de ha utána minden rendben van, a tanítás a menetrend szerint folytatódik. Ez természetesen óriási lemaradásokhoz vezet. Egy, a Harkivi területen tanító pedagógus úgy fogalmazott, hogy „ha minden egyes légiriadóra reagálok, el kell fogadjam, hogy nem lesz időm arra, hogy mindent megtanítsak a gyerekeimnek. Ma nincs lecke, holnap nincs áram... Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy nem tudom ezt a problémát megoldani” – olvasható a jelentésben.
A Csernyihivi terület egyik iskolaigazgatója egyéni konzultációkat szervezett az általános iskolásoknak. „Heti több napon át jöttek az iskolába, mert egyértelmű [...], hogy egyszerűen nem reális az első osztályt online tanítani. De nagy probléma az is, hogy itt nincs menedékhely. Tehát ha megszólal a légiriadó, az osztályfőnöknek ki kell vinnie a gyerekeket a folyosóra, mert van a kétfalas szabály, és a gyerekek ott ülnek. Ez persze nem megoldás, de sajnos nincs más kiút.” A tanítás problémáját az iskolák óvóhelyei sem tudják megoldani, mert kis helyre zsúfolódik össze rengeteg gyerek, ahol a megfelelő bútorzat és technikai infrastruktúra sem adott.
A tantermi órákat viszont áramszünet alatt is meg lehet tartani, akár generátorok segítségével, „Sokkal kényelmesebb, ha a gyerekek az iskolában vannak. Még akkor is megtartjuk a tanórákat, amikor nincs áram. Krétával és táblával áram nélkül is tudunk tanítani. Vagyis minden helyzethez alkalmazkodunk” – ad betekintést a háborús helyzethez való alkalmazkodás részleteibe egy Csernyihivi területen oktató tanár.
A szegényebb gyerekek csak telefonon keresztül tudnak kapcsolódni az iskolához
A szegényebb családokból jövők vagy a falun élők egy része már a covid idején is csak korlátozottan jutott hozzá megfelelő eszközökhöz és nagy sebességű internethez. A háború pedig bizonyosan súlyosbíthatta a meglévő oktatási egyenlőtlenségeket. A telefonnal tanuló gyermekek aránya a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező családokból származó gyermekek körében a legmagasabb (69%) – olvasható a jelentésben.
„És ezt a helyzetet még rontja a tankönyvhiány is. Az ötödikes tankönyveket, amiket a 2017-ben bevezetett oktatási reform miatt teljesen újraírtak, nem tudták kinyomtatni, és csak digitálisan voltak meg, mert egyrészt nem volt pénz a nyomtatásra, másrészt egy csomó nyomda Kelet-Ukrajnában található, amiket meg lebombáztak. Tehát azoknak a gyerekeknek, akik telefonon kapcsolódtak az órákhoz, ugyanazon a kis képernyőn kellett követniük a tanárt és a tankönyvet is. Ez így szörnyen nehéz volt nekik”
– mesélte Kohut a Qubitnek.
Egy ígéretesnek induló oktatási reformot is megakasztott a háború
A teljesen decentralizált ukrán oktatási rendszerben az iskolák 99 százaléka a települési közösségek (hromada) fenntartásában működnek. Nemzeti szinten a kormány határozza meg az oktatási követelményeket, emellett pedig ingyenesen biztosítja az iskolai tankönyveket. Az ukrán gyerekek töredéke jár magániskolákba (1%) és az egyházi iskolák sem túl népszerűek. „Az oktatáshoz minden gyerek hozzáfér, ezzel nincs gond” – mondja Kohut. De nemcsak az általános iskolai, hanem az óvodai ellátottság is elér mindenkit, illetve a szakember szerint az iskolai lemorzsolódás is nagyon alacsony, mivel nem a tanköteles kor vége határozza meg, hogy meddig kell iskolába járni, hanem addig nem hagyhatja ott egy fiatal az iskolát, amig legalább szakképesítést vagy érettséginek megfelelő diplomát meg nem szerzi. „A tanárok minősége viszont ennél már jóval problémásabb, semmilyen minőségbiztosítási rendszer nem működik, így egy szuper jó tanár és egy nagyon-nagyon rossz tanár is taníthat ugyanabban az iskolában.”
Az négy alsó és öt felső osztályból álló általános iskolából és a 3 éven át tartó érettségit adó képzésből (vagy 1-től 4 évig tartó szakképzésből) álló ukrán közoktatási rendszert Új Ukrán Iskola néven, 2017-ben kezdték el minden szinten megreformálni.
„Az új rendszer miatt jóval inkább gyerekközpontú és kompetenciaalapú lesz az oktatás. A reform az új tananyag előállításától a módszertan átalakításáig minden területre kiterjed – magyarázta Kohut. – A reformot az első osztálytól kezdve felmenő rendszerben vezették be, és most tart a hatodik osztálynál, de a gyakorlatban az ukrán iskola még mindig túlságosan és rossz értelemben lexikális alapú. A tanárok képzését is magába foglaló reform megvalósítása jól indult, de aztán lett egy katasztrofális új oktatási miniszter, aki csak szabotálta a reformokat, és nem csinált semmit. Az új miniszter, aki ez év eleje óta van hatalmon, sokkal elkötelezettebb, és a háború ellenére is próbálja megszervezni a tanárképzést. Mivel a háború mindent felmésztő költségei miatt az oktatási kiadásokat is lecsökkentették, erre most csak korlátozottak a lehetőségek. Szóval sokkal jobb helyzetben lenne az iskolai reform, ha nem lenne háború.”
A tanárok, szülők és gyerekek sokkal megértőbbek lettek egymással
Kohut szerint a háború óta sok tanár megértőbbé és alkalmazkodóbbá vált. „Nem tudhatod, hogy a gyerek miért nincs online a tanórán. Lehet, hogy csak elaludt, de az is lehet, hogy tegnap elvesztette egyik rokonát a háborúban. A rossz munkakörülmények és az alacsony fizetések miatt korábban inkább magukat sajnálták a tanárok, és ignoránsak voltak a gyerekekkel. Most viszont őszintén próbálják támogatni a tanulóikat. És ugyanez igaz a szülőkkel való kapcsolattartásra is, pedig korábban a szülőkkel való kommunikáció sem volt igazán az ukrán oktatás erőssége”. A jelentés is azt írja, hogy a mélyinterjúk során a tanárok többnyire pozitívan beszéltek a szülőkről, akik akár kölcsönökbe verve magukat, erőn felül próbáltak laptopokat venni a gyerekeiknek, vagy segítettek az iskola felújításában, akár anyagilag, akár fizikailag is. Volt, ahol segítettek a javítási munkálatokban, kitakarították az épületet vagy óvóhelyet rendeztek be, és bútorokat is készítettek. „Remélem, ez majd a békeidőkben is megmarad, mert ez nagyon fontos lenne” – mondta Kohut.
A külföldre menekült tanárok aránya jóval kisebb, mint a tanulóké
2022 áprilisában 605 500 diák (a diákok 14 százaléka) és 23 000 tanár (a tanárok 4 százaléka) hagyta el Ukrajnát. Közülük többen visszajöttek az új tanév indulásáig, de tavaly decemberig így is a diákok 13 százaléka és a tanárok 3 százaléka maradt külföldön, derül ki a jelentésből. „Sajnos az oktatási minisztérium nem gyűjti az adatokat, de a kutatásunk fókuszcsoportos beszélgetéseiből az derült ki, hogy nincs igazán tanárhiány, legfeljebb angolból és informatikából. És bár tényleg sokan vannak, akik külföldre menekültek, beálltak a hadseregbe vagy önkéntesként dolgoznak, sokuknak viszont a keleti és déli régiókból kellett elmenekülniük, így most ott kezdtek tanítani, ahová el tudtak menekülni – mondta el a Qubitnek Kohut. – A gyerekeknél már jóval nagyobb a létszámcsökkenés, pláne egyes iskolákban, mert sokan elhagyták Ukrajnát, de voltak olyanok is, akik aszerint váltottak iskolát, hogy hol lehet offline tanulni.”
Sok gyerek egyszerre tanul a befogadó országban és a régi ukrán iskolájában is
Kohut szerint arról is sok szó esett a tavalyi évben, hogy a külföldre költözött szülők egy része nem akarta megszakítani a hallgatói jogviszonyt a gyereke ukrán iskolájával, ezért sokan a távolból is tovább tanulnak a régi iskolájukban. De miután a legtöbb befogadó országban a menekülteknek is kötelező részt venni az adott ország oktatásában, ez nagyon megnövelte a diákok, de az Ukrajnában maradt tanáraik munkaterhelését is. A tanárokkal készült interjúkból az derül ki, hogy a gyerekek ezt nehéznek és bonyolultnak érzik, fáradtak és kimerültek, amit tovább nehezítenek az új környezethez való alkalmazkodás nehézségei, valamint a nyelvi és a kulturális különbségek is.
„Az egyik diák anyja azt mondta, hogy tanulni fognak, még akkor is, ha ez nehéz nekik. Mivel a lány egy német iskolába jár, így most heti 6 napot tanul. De a feladatokat még így is elvégzi, és ha lehet, akkor bekapcsolódik az online órákra, vagy kombinálja őket, bár ez nagyon nehéz neki” – idézi a jelentés az egyik, a Csernyihivi területen dolgozó igazgatót. „Vannak gyerekeink Finnországban, Németországban, Lettországban és Ausztriában. Reggel mennek az iskoláikba, mert ugyanaz vonatkozik rájuk is, mint az ottaniakra, nekik is ott kell lenniük, tanulni, nyelvet tanulni. Délután pedig jönnek a mi tanáraink” – mondta ezt egy szülő, aki a Harkivi területről menekült el. Egy Csernyihivi megyei iskolában tanító tanárnővel az is előfordult, hogy a szabadidejében este 7 órakor tartott órákat azoknak a gyerekeknek, akik külföldön voltak. „Azt akartam, hogy olvassanak nekem, hallgassanak és beszélgessenek velem, mert nem volt más lehetőség arra, hogy tartsák az itteni szintet”.
„Nem akarták elveszíteni a helyeiket, különösen a jó iskolákban, ahová nehéz volt bejutni. De ez túl sok nekik” – magyarázta Kohut, hogy miért erőltetik a szülők a gyerekeiknek a két iskolát.
A háború folytatódik, és sokan már soha nem térnek vissza
A szülők túlnyomó többsége, de a tanárok nagy része is úgy gondolja – különösen a matematika és a természettudományok területén –, hogy előbb a covid, majd a háború is hatással lesz a gyerekek tudására és készségeire, és ez nemcsak az eredményeiket, de a jövőjüket is negatívan befolyásolja. „Sajnos Ukrajnában nincs olyan általánosan kötelező teszt, ami mérné a gyerekek képességeit – mondta ezt már Kohut. – Volt az általános iskolások között valami reprezentatív mérés, amihez képest valamit később lehet majd mondani összehasonlításképpen, de ha most el is indulna egy minden gyerekre kiterjedő mérési rendszer, a kiindulópontot már akkor is elszalasztottuk, így sosem fogjuk tudni számszerűsíteni, hogy mennyit romlott a gyerekek oktatási eredményessége a háború évei alatt.”
Hogy nyerhet-e a társadalom abból, hogy sok ukrán gyerek külföldön tanul, akik majd nyelveket beszélnek és otthonosan mozognak más kultúrákban, arról Kohut a következőket mondta a Qubitnek: „Tavaly optimistábbak voltunk, és az emberek reménykedtek, hogy visszatérhetnek. És akkor valóban sokat nyert volna az iskolarendszer a gyerekek által így felszedett készségekből. De most már nyilvánvaló, hogy a háború folytatódik, és sokan soha nem fognak visszatérni. És lehet, hogy még inkább önszerveződővé váltunk, megtanultunk magunkra számítani, rugalmasak vagyunk és alkalmazkodók, másrészt viszont hatalmasak a veszteségek. Az emberéletek már visszahozhatatlanok, de óriásiak az iskolák infrastrukturális veszteségei is. Minden hetedik iskola megrongálódott Ukrajnában, és ezeket rendbe hozni hatalmas összeg. Van olyan iskola, amit rendbe tettek, majd augusztusban megint lerombolták az oroszok”.
A háború lelki ára
„Az apja a frontvonalon harcol. A gyerek sokat szenved emiatt, és ezért vannak az idegösszeroppanásai. Amikor ez eszébe jut, és nem tudja, hogy hogyan van az apja, akkor hisztériázni kezd, egyáltalán nem tud odafigyelni a tanulásra, csak azt várja, hogy az apja jelentkezzen és írjon, hogy »Fiam, szeretlek«! Ennyi.”
A Harkivi területen élő anyától származó idézet jól érzékelteti, hogy hiába minden igyekezet, a szülők többsége szerint a gyerekeik stresszesek: rosszul alszanak, szoronganak, nehezükre esik a koncentráció és nehézségeik vannak a társaikhoz és tanáraikhoz való kapcsolódásban.
„Magának a »first ladynek« is van egy, az egész társadalom számára elérhető mentális támogatást nyújtó programja, amelyben az iskolák is részt vehetnek, de ezen felül több nemzetközi szervezet, például az UNICEF is próbálja az iskolákat mindenféle projektekkel és képzésekkel támogatni. A tanárok viszont nem kapnak támogatást senkitől, pedig nekik is nagy szükségük lenne rá” – avatott be a részletekbe Kohut. A fókuszcsoportos beszélgetésekből egyébként az derült ki, hogy a háború kitörése óta a tanárok nemcsak a diákokat, hanem egymást is igyekeznek támogatni, és emellett az igazgatók is megértőbbek velük szemben.
Hogy végső soron milyen ma Ukrajnában élni, és min mehetnek át a gyerekek és a családjaik, arról Kohut elmondta: „Racionálisan tudod, hogy minden nap meghalhatsz. De nem tudsz erre gondolni, mert az lehetetlen. Az emberi agy nem ilyen. De senki sincs biztonságban Ukrajnában. Kijevben még csak-csak olyan az élet, mintha normális lenne, bár vannak kijárási tilalmak, és például nekem is sok barátom a hadseregben szolgál, de a kelet-ukrajnai szülővárosomat teljesen lerombolták, ma már nem is létezik. Hiába nem élek ott régóta, mégis megfosztottak az életem egy részétől, a múltam egy részétől, és ez nagyon fájdalmas. Az az érzésem, hogy soha semmi nem lesz már a régi, és nincs visszaút a normális élethez”.
A cikk elkészítését a Science+ támogatta.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: