Átléptük a 1,5 Celsius-fokos klímacélt és a 2 fokhoz közelít az iparosodás előtti állapothoz képest a globális felmelegedés mértéke – állítja egy friss kutatás, amely 300 évre visszamenőleg rekonstruálta az óceáni hőmérsékletek változását.

Malcolm McCulloch, a Nyugat-ausztráliai Egyetem kutatójának és munkatársainak döbbenetes megállapítása szerint a globális felmelegedés mértéke 0,5 fokkal haladja meg az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) és a tudományos konszenzus által elfogadott értéket. A Nature Climate Change folyóiratban hétfő délután közölt eredményeket független kutatók kétkedéssel fogadták.

Az éghajlati kutatásokban a hőmérsékletet geokémiai mérések (úgynevezett paleohőmérsékleti proxik) segítségével határozzák meg, és ezekből következtetni lehet arra, hogy miként alakult a Föld éghajlata akár több tíz millió évre visszamenőleg. A mostani kutatás szerzői az 1700-as évektől máig tartó időszak változásait derítették fel a Karib-tengerben élő kova–szaru szivacsokból vett mintákkal.

„Ez egy szép, újonnan meghatározott hőmérsékleti adatsor, ami jól mutatja, hogyan kezdett el nőni a Karib-tenger hőmérséklete az iparosodás után, amit csak vulkanikus eredetű lehűlések törtek meg ideiglenesen” – nyilatkozta a Science Media Centeren keresztül Gabriele Hegerl, az Edinburgh-i Egyetem éghajlattudományi professzora. Hegerl ugyanakkor a klímacélokra kiterjesztett értelmezést már eltúlzottnak tartja, ugyanis szerinte a globális hőmérséklet alakulását természetszerűleg csak globális lefedettségű és nem egyetlen helyszínről vett adatokból lehet rekonstruálni.

Ugyanígy látja Gavin Schmidt, az amerikai űrügynökség éghajlatkutatással foglalkozó Goddard Űrtudományi Intézetének vezetője is. Schmidt szerint „az 1850 előtti globális átlaghőmérséklet becsléséhez többfajta proxira van szükség, a lehető legváltozatosabb területekről, így azok az állítások, miszerint egyetlen hőmérsékleti adatsor megbízhatóan képes definiálni a globális felmelegedés mértékét az iparosodás előtti időszaktól kezdődően, valószínűleg túlzók”.

Milyen volt az iparosodás előtti hőmérséklet?

McCulloch és kollégáinak célja az volt, hogy feltárják, milyen mértékű volt eddig az ipari forradalmat megelőző időszaktól az emberi tevékenység által okozott globális felmelegedés. Az IPCC az iparosodás előtti állapotot az 1850–1900 közötti globális felszíni hőmérséklet átlagával definiálja. Ugyanakkor a legújabb, a klímaváltozás fizikai alapjait összefoglaló (AR6 WGI) jelentésük ehhez azt is hozzáteszi, hogy az emberi hatások már 1750-től megkezdődtek, és valószínű, hogy a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok 0-0,2 foknyi hőmérséklet-változásért felelősek 1750 és az 1850–1900-as időszak között.

A Kopernikusz földmegfigyelő program szerint az iparosodás előtti állapothoz képest 2023-ig 1,25 fokkal nőtt a globális átlaghőmérséklet, a tavalyi év pedig az erős El Niño és más tényezők hatására 1,48 fokkal volt melegebb annál. A Berkeley Earth nonprofit szervezet eközben 1,54 fokot számolt az előző évre, míg az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) mindössze 1,34 fokot.

A különböző kutatócsoportok közötti akár 0,2 fokos eltérés, mint a Berkeley Earth vezető kutatója, Robert Rohde nemrég elmagyarázta, nagyrészt az iparosodás előtti hőmérséklet számításának különbségeiből ered. A szakember szerint a 19. század végi globális átlaghőmérséklet meghatározása mindig nehéz vállalkozás az adatok kisebb száma és gyengébb megbízhatósága miatt.

Az új kutatás szerzői most 1700–1860 között határozták meg az iparosodás előtti periódust, és azt írják, hogy a globális felmelegedés az 1860-as évek közepén kezdődött, 80 évvel azelőtt, hogy megkezdődtek a tengerfelszíni hőmérséklet mérései. Hegerl szerint azonban a második állítás hamis, mivel több hőmérséklet-analízis kimutatta korábban, hogy az üvegházhatású gázok által okozott felmelegedés már 1900-tól észlelhető.

Nem tudunk még eleget a szivacsokról ahhoz, hogy megbízható klímaproxikként kezeljük őket

Amint a kutatást a Nature Climate Change-nek kommentáló Teng Ven-feng, a Kantoni Geokémiai Kutatóintézet munkatársa írja, a vizsgált szivacsok stronciumot és kalciumot halmoznak fel vázukban, és a stroncium/kalcium aránya paleohőmérőként viselkedik: a melegebb időszakokban alacsonyabb az értéke, míg a hűvösebbekben magasabb. Teng szerint a 30-90 méter mélységből gyűjtött minták stabil adatsort biztosítanak az óceán felső részének hőmérsékletéről, továbbá a régióban a hőmérsékleti változások nagy részéért az üvegházhatású gázok, leginkább a szén-dioxid légköri szintjének ingadozásai felelnek, és nem a tengeráramlások változékonysága.

A kutatók a Ceratoporella nicholsoni fajhoz tartozó szivacsokból vett minták korát urán-tórium kormeghatározással tárták fel, és ezt a hőmérsékleti proxival kombinálták, amivel Teng szerint 0,1 fokos felbontás érhető el. A szakember szerint a jövőbeni vizsgálatokban változatos tengeri környezetekben kellene megismételni a kutatók eredményeit, hogy globális skálán is többet tudjunk az óceánok felmelegedéséről.

A tanulmányban arra jutottak, hogy az 1700–1860 közötti időszakhoz képest a globális átlaghőmérséklet 1,7 fokkal volt magasabb a 2018–2022 közötti periódusban, ami mintegy 0,5 fokkal haladja meg az IPCC becslését az eddig történt felmelegedés mértékéről. Emellett azt találták, hogy a 20. század végén véget ért a szárazföldi és tengerfelszíni felmelegedés mértékének hozzávetőleges egyezése, és az előbbi ma már kétszer akkora sebességgel nő, függetlenül attól, hogy milyen fázisban van éppen a El Niño–déli oszcilláció.

Ha a kutatóknak igazuk van, a jelenlegi kibocsátás mellett a 2020-as évek végén szárnyalnánk túl a 2 fokos klímacélt, vagyis annak betartása még nagyobb kihívás, mint amilyennek eddig tűnt. „Mielőtt arra használnánk őket, hogy teljes magabiztossággal súlyos kijelentéseket tegyünk az éghajlat állapotáról, jobban meg kell értenünk ezeket a klímaproxikat” – mondta Kate Hendry, a Brit Antarktiszi Felmérés kutatója. A tengeri biogeokémiával és oceanográfiával foglalkozó professzor szerint jelenleg nem értjük elég pontosan, hogy miként függ össze a szivacsok vázának kémiai összetétele a külső hőmérséklet alakulásával.