A női mesterséges intelligenciával kizsákmányolóbban viselkednek az emberek, mint a férfival
Ugyanakkor a friss kutatásból az is kiderült, hogy a férfiaktól eleve nem számítanak túl nagy együttműködési hajlandóságra.
Ugyanakkor a friss kutatásból az is kiderült, hogy a férfiaktól eleve nem számítanak túl nagy együttműködési hajlandóságra.
A kutatók jutalmazó módszerrel tanították a GPT-5-öt, hogy megértsék, milyen gondolatmenetek alapján „hazudik”. Az AI egészen elképesztő technikákhoz folyamodott.
Amikor a menetstabilizáló rendszer már nem biztosítja az autó feletti kontrollt, ez az új megoldás drift manőver útján is képes elkerülni a kisodródás miatti ütközést.
A mindössze 18,6 kilogramm tömegű, ultraibolya és látható fényben spektrofotometriai méréseket végző berendezés küldetésének célja, hogy „feltárja a csillagkitörések, mágneses mezők és a fiatal bolygórendszerek kialakulásának titkait”.
Száz éve indult a rendszeres hazai rádiós műsorszórás, a Telefonhírmondó után megszületett a Magyar Rádió. Erre időzítette a Nemzeti Filmintézet a dokumentum-összeállítást.
Viszonylag finom manipulációval, mindössze egy hét alatt a politikai polarizáltság olyan szintjét lehet elérni, mint korábban három év alatt.
483 igen és 92 nem szavazattal, valamint 86 tartózkodással fogadták el az állásfoglalást, ami nagy nyomást helyez az Európai Bizottságra, hogy kötelező erejű jogszabályban rögzítsék a tiltást.
Ki is derült, hogy a Donald Trumpot támogató népszerű X-fiókok közül többet Ázsiából, Afrikából vagy Kelet-Európából működtetnek.
A radikális nézeteket valló ausztrál férfit egyszer már letartóztatták , de továbbra is felbujtó tartalmakat terjesztett.
Tíz platformra vonatkozik egyelőre a tiltás, de arról is szó lehet, hogy kiterjesszék az online játékokra is.
Sőt, azóta van már Downdetectorsdowndetectorsdowndetector és Downdetectorsdowndetectorsdowndetectorsdowndetector is. Egyelőre ennyivel kell beérnünk.
A bizottság szerint a tagállamok nem tudták megfelelően előkészíteni az uniós jogszabály törvénybe iktatását, ezért késleltetik a bevezetését.
A Cloudflare keddi hibája rámutatott a felhőre épülő globális internet sebezhetőségére: ha egyetlen cégnél valami meghibásodik, azt emberek százmilliói érzik meg.
A Google új AI-modellje keddtől érhető el a Gemini előfizetőknek. A Gemini 3 Pro egy általános intelligenciát mérő teszten közel kétszer jobb eredményt produkált, mint az OpenAI ChatGPT-jének legjobb modellje.
Nem töltött be a Twitter, a Qubit, a 444 vagy a Politico? A hiba nem az ön készülékében van.