Négymilliárd éves időutazásra invitál David Attenborough utódja, Chris Packham a BBC Earth új sorozatában

november 9.
tudomány

Hogyan vezetett négymilliárd évnyi evolúció egyetlen ősi sejttől egy elefántig? Mi köze egy retrovírusnak a delfinek intelligenciájához? És miért raknak hatalmas tojásokat egyes velünk élő dinoszauruszok? A David Attenborough utódjaként emlegetett Chris Packham zoológus és természetfilmes új sorozata, a BBC Earth-ön vasárnap indult Evolúció ilyen kérdésekből kiindulva invitál minket egy olyan időutazásra, ami új megvilágításba helyezi az állatvilág kialakulását.

Chris Packham az Evolúció sorozat negyedik epizódjában

Az ötrészes sorozatban az elefántok, a struccok, a denevérek, a delfinek és a lovak példáján keresztül ismerhetjük meg a táplálkozás, a mozgás, az intelligencia és a szaporodás fejlődését, miközben saját evolúciós történetünkbe is betekintést kapunk. „Ezeken az állatokon keresztül olyan történeteket mesélünk el, amik egyben rólunk is szólnak” – mondja Alice Jones, a BBC Evolúció című sorozatának producere, akivel múlt csütörtökön beszélgettünk egy budapesti kávézóban.

Alice Jones, az Evolúció sorozat producere
Fotó: BBC

Az Evolúció első epizódjában Packham az elefántokon keresztül mutatta be a többsejtűség és a növényevés evolúcióját, miközben varacskos disznókat hívott segítségül az elefántok ormányának kialakulásához vezető evolúciós folyamatok megvilágítására. Az első epizódot, ahogy minden további ismétlést csütörtökön 21:00-tól lehet megnézni a BBC Earth-ön, az új epizódok pedig vasárnap este 19:00-tól láthatók.

Packham természet iránti lelkesedése és empátiája tükröződik a sorozat felépítésében, mondja Jones, de igazán a terepi forgatások során mutatkozott meg, hogy mit ad hozzá a sorozathoz a zoológus és korábbi természetfilmes operatőr azzal, amit a vadon élő állatok viselkedéséről, a velük való bánásmódról és megörökítésükről tud. A sorozat tudományos hátterét a genetika, az őslénytan és az összehasonlító anatómia legújabb bizonyítékaiból építették fel, amihez bevonták a tudományterületek szakértőit is.

Forrás

Két magyar evolúcióbiológus munkája is feltűnik a sorozatban

Az első epizódban Packham a Naprendszer hajnalára, több mint 4 milliárd évvel ezelőttre kalauzol vissza bennünket, hogy megismerkedjünk minden mai földi élőlény utolsó közös ősével, a LUCA nevű sejttel (last universal common ancestor). „Ez az evolúció legrendkívülibb története: a földi élet nemcsak összekapcsolódik, hanem közös eredetű is” – mondja Jones. És abban, hogy ezt a történetet el tudták mesélni, fontos szerepet játszott egy magyar kutató is. Szöllősi Gergely evolúcióbiológus és kollégái 2024-ben genomikai és fosszilis adatok elemzésével arra jutottak, hogy a LUCA 4,2 milliárd évvel ezelőtt jelent meg, miközben megállapították, hogy a sejt már elég komplex volt, és sok szempontból hasonlított a modern prokariótákra. „Ez azt sugallja, hogy az élet talán sokkal gyakoribb jelenség a világegyetemben, hiszen nagyon korán megjelent, ahogy a bolygó készen állt az élet kialakulására” – mondja Jones.

Chris Packham és egy elefánt az Evolúció sorozat első epizódjában

„Ez az egymillió dolláros kérdés – mondja Jones, amikor arról kérdeztük, hogy a sorozat készítése során miként választották ki, hogy mely új tudományos eredmények kerüljenek bele. – Filmesként és történetmesélőként az ösztöneinkre kell hagyatkoznunk”. Abból indultak ki, hogy az egyes epizódokban milyen történeteket szeretnének elmesélni, és aztán megkeresték a bemutatni kívánt szervekhez vagy viselkedésformákhoz vezető fontosabb evolúciós lépcsőfokokat. Ehhez egy másik magyar evolúcióbiológus, Szathmáry Eörs John Maynard Smith-szel közösen írt könyve, Az evolúció nagy lépései (The Major Transitions in Evolution) volt segítségükre. „Tudtuk, hogy ki kell térnünk azokra a nagy evolúciós eseményekre, amik fordulatokat hoztak” – mondja, hozzátéve, hogy a beemelt új eredmények a sorozat epizódjait néha meglepő irányokba vitték el.

De hogy döntötték el az Evolúció készítői, hogy egy új eredmény elég megalapozott-e ahhoz, hogy be is kerüljön a sorozatba? Jones szerint ehhez az adott kutatásnak rangos folyóiratban kell megjelennie, és egyeztetnek magukkal a kutatókkal, valamint független szakértőkkel is. Márpedig új és meglepő evolúciós eredményekből nincs hiány, ahogy az az emlősagy kialakulását a delfineken keresztül bemutató negyedik epizódban is megmutatkozik. Egy brit kutatócsoport évek óta vizsgálja az idegsejtek hosszú nyúlványait, az axonokat borító mielinhüvelyt, ami elengedhetetlen a gerincesek idegrendszerének gyors és hatékony működéséhez, és a sclerosis multiplex (SM) neurodegeneratív autoimmun betegség során károsodást szenved. Ennek eredményeként 2024-ben a Cell folyóiratban bemutatták, hogy a 400-450 millió éve az állkapcsos gerincesekben megjelenő mielinhüvelyt valójában retrovírusoknak köszönhetjük, amik genetikai elemeket építenek a genomjainkba. „Vannak fosszilis bizonyítékok is, amik arra utalnak, hogy nagyjából ekkoriban az állkapcsok már gyorsan össze tudtak csapódni, a gyorsabb idegi jelvezetésnek köszönhetően” – mondja Jones.

Delfinek az Evolúció negyedik epizódjában
Fotó: Freddie Claire/BBC Studios

Abban viszont, ahogy a sorozat a ma élő állatokban nyomon követhető módon elmeséli ezeket a történeteket, rejlik egy tudományos kockázat is: az evolúciónak ugyanis nincs előre meghatározott célja, és a több mint négymilliárd éve elindult folyamat nem az elefántok, a delfinek, vagy az ember kialakulása felé tartott. „Ez az egyik nagy kihívás – ismeri el Jones, hozzátéve, hogy a sorozatban igyekezték elkerülni, hogy szándékot tulajdonítsanak az evolúciónak. – Azt is szerettük volna, hogy az evolúciót olyan folyamatként mutassuk be, amely nem állt meg, hanem most is zajlik, és amelyre mi magunk is hatással vagyunk”. Az is kihívást jelentett, hogy a bemutatott ma élő állatok evolúciós történetei sok ponton átfednek egymással: erre jó példa, hogy mindegyikükre döntő hatással volt a kréta végi kihalás, ami a nem madár dinoszauruszok mellett a fajok közel háromnegyedét eltörölte a Föld színéről, és utat nyitott az emlősök és a madarak korszakának.

Művészek rekonstruálták az őslényeket, nem az AI

A sorozatban olyan evolúciós szempontból fontos átmeneteket reprezentáló állatokat is rekonstruáltak, amikről nem maradtak fenn fosszilis bizonyítékok: ilyen a kétoldali szimmetriájú állatok utolsó közös őse, az Urbilateria, amivel a harmadik epizódban ismerkedünk meg. Ezek megalkotásában Jones szerint egy sokszor alulértékelt tudományterület, az összehasonlító anatómia volt a segítségükre – olyan szakértőket kerestek meg, akik a rekonstruálni kívánt ősi állathoz testfelépítésükben hasonló ma élő állatokat vizsgálnak. Ezeket az anatómiai ismereteket egészítették ki a molekuláris ismeretekkel, amik az élőlények rokonsági viszonyait mutatják be.

Minden egyes ősi élőlényt, ami a sorozatban megjelenik, vizuáliseffekt-művészek alkották meg kézzel, a rendelkezésre álló tudományos adatok alapján. Bár Jones szerint a mesterséges intelligencia óriási fordulatot hoz a tartalomgyártásban, a sorozatban a technológiát végül csak nagyon óvatosan használták fel, például olyan időigényes feladatok felgyorsítására, mint a táj vagy az élőlények generációkon átívelő, felgyorsított átalakulását bemutató jelenetek. „Úgy éreztük, hogy [az AI] még nem tart ott, hogy az élőlények megjelenítéséhez is használjuk. Azokat mind nagyon gondosan ellenőrizve, kézzel készítették kiváló alkotók.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: