Hatástalanok lehetnek az Alzheimer-kór kezelésére alkalmazott, eddig eredményesnek hitt gyógyszerek
Nem mutatott jelentős javulást a kísérletben részt vevő betegek egészségügyi állapota, ezért a kutatók tovább keresik a megfelelő kezelési módot.
Nem mutatott jelentős javulást a kísérletben részt vevő betegek egészségügyi állapota, ezért a kutatók tovább keresik a megfelelő kezelési módot.
A szemüvegbe épített AI hangasszisztens rendszer a hétköznapi helyzetekben segíti a használóját, és közben alkalmazkodik is hozzá.
A fizikai aktivitás mellett a szellemi tevékenységek művelése is nagyon fontos ahhoz, hogy a kognitív hanyatlás a lehető legkésőbb jelentkezzen.
Egy friss kutatás szerint továbbá az ér- és idegrendszeri problémákat is képes visszaszorítani az eredetileg légúti megbetegedés ellen alkalmazott vakcina.
A kognitív leépüléssel járó betegség eseteinek több mint egyharmadáért nem az agyi elváltozások felelősek.
Az idegrendszeri betegségnek még nincs ellenszere, ezért is fontos az agy szöveteinek tanulmányozása.
Egy 25 éven át tartó kutatás a zsíros sajtok eddig nem ismert, jótékony hatását tárta fel.
Több hónapos kísérletet követően a kutatók azt találták, hogy a sózás nélküli, pörkölt földimogyoró fogyasztása jót tesz az agynak, fokozza a véráramlást és javítja a memóriát.
A kutatók szerint ülő munkavégzés mellett akár mérsékelt mennyiségű mozgás is csökkentheti a kognitív hanyatlás esélyét.
Egy új képalkotó eljárással láthatóvá váltak azok az oligomerek, amelyek a Parkinson-kór kialakulásában játszanak szerepet. Így meg is tudjuk számolni őket.
Olyan károkat okozhat a pubertáskori cigarettázás, amelyek a fiúk későbbi gyerekeinél elősegíthetik a rákos megbetegedések és a demencia korábbi kialakulását.
Egy nemrég lezárult korai fázisú klinikai vizsgálat szerint a toxikus fehérjék termelődését gátló terápia 75 százalékkal képes lelassítani a betegség előrehaladását.
Azoknál az időseknél, akik hetente többször küzdenek kialvatlansággal, nagyobb eséllyel alakulnak ki kognitív és memória zavarok.
Kutatók idős macskák agyában béta-amiloid plakkokat azonosítottak, amik az idegsejtek közti kommunikációért felelős szinapszisok károsodásához és demenciás tünetek megjelenéséhez vezettek.
Egyre jobban értjük, hogy milyen biológiai folyamatok vezetnek a Parkinson-kór kialakulásához, és a klinikai vizsgálatok alapján ígéretesnek tűnő kezelések hamarosan könnyebbé tehetik a neurodegeneratív betegséggel élők mindennapjait.