Száraz Miklós György frissen megjelent Legendás Budavár című könyve alapján turistának álltam, és megnéztem, hogy mi a helyzet most Budapest egyik legkedveltebb turistacélpontján, a várban. Az eredmény felemás: turisták vannak, utcák vannak, házak vannak, de az új épületek – főleg a múlt tükrében – nem tűnnek telitalálatnak.
Az építészetnek nem házak tervezéséről kellene szólnia, hanem a komplex ökológiai, társadalmi, technológiai kihívásokra adható válaszokról. A EDGE FEST ezért hívott Budapestre nemzetközi szakembereket, sztárépítészeket.
Dudás Szabolcs éveken át fotózta a NER kétes esztétikájú köztér-átalakító munkásságának nyomait a karcagi sámándobtól a nyírmártonfalvai lombkoronasétányig. A kiállítás holnap nyílik a Műcsarnokban; a fotók itt, a Qubiten láthatók először.
A kép- és hangmúzeumot még 1965-ben alapították, új épületét 2011-ben kezdték el építeni, de a 650 ezer tételből álló gyűjtemény csak most kerül méltó helyre.
Régi formájához közeli módon újult meg a Colosseum déli bejárata az impozáns, fedett körfolyosóival.
Már az ókori egyiptomiak is ismerték, de személyszállításra nem nagyon használták minden mosógép- és kanapévásárló legjobb barátját, a felvonót, aminek ma van a világnapja. Ahhoz, hogy elterjedjen, kellett egy gazdasági csoda, egy építészeti forradalom és egy hatalmas kamu is.
A városi önkormányzat tavaly szétdaraboltatta és hulladéktelepre vitette az egykori Kepes Intézet utolsó, még az épületben maradt műtárgyát. Most diadalmasan bejelentette, hogy előkerült. De milyen állapotban?
A kétezres években több olyan épületet is lebontottak az Egyesült Államokban, amely ezt az irányzatot reprezentálja. Úgy tűnik, hogy az I. M. Pei által tervezett dallasi városháza lesz a következő.
A bontások, átépítések miatt a múlt század 60-as, 70-es éveinek építészete villámgyorsan tűnik el Budapestről, még azelőtt, hogy igazi értékként tekintenénk rá. Branczik Márta művészettörténész és F. Szalatnyai Judit fotográfus kétszemélyes projektje, a Virtuális leletmentés ezt a későmodern kultúrát igyekszik dokumentálni, amíg nem késő.
Ilyen az, amikor a hatalmi-politikai giccs összeér a gyakorlatias fejlesztői szemlélettel.
A császárok használták ezt a rejtett bejáratot, és egyenesen az uralkodói páholyba vezet. Most turistaként is kipróbálhatjuk, milyen a VIP-folyosón át belépni az amfiteátrumba.
A nemzetközi hírű Kepes György hagyatékára épülő intézmény idén megszűnt Egerben, az épületet az érsekség vette át. Egyetlen tárgy maradt benne, egy kortárs tervezőcsoport belsőépítészeti műve – ennek estek neki és hajították szemétre, bár a város azt mondja, restaurálni akarják.
Ferenc pápa elismerte a katalán építész hősies erényeit, ami a boldoggá és szentté avatás egyik feltétele.
Nem csak úgy lehet városfejlesztési projekteket megvalósítani, ahogyan azt Lázár János és az Eagle Hills képzelték. Létezik részvételi alapú, közösségi városfejlesztés, és számos európai példa azt mutatja, hogy ésszel, emberi módon a Rákosrendezőnél jóval nagyobb területeket is élhetővé lehet varázsolni.
A kultúrára sokat hivatkoznak a városfejlesztési projekteknél, de a politikai és a befektetői akarat előbb-utóbb kitakarja az eredeti célokat. A két hazai EKF-város, Pécs és Veszprém példája nyomán keressük a választ a kérdésre, hogy létezik-e kulturális alapú városfejlesztés.