A klímaváltozásnak szerepe van az antarktiszi jégtakaró töredezésében és a jéghegyek kialakulásában, de nem biztos, hogy úgy, ahogyan eddig hittük.
Hét országnak, köztük három európainak van területi igénye az Antarktiszon, de ezeket az 1959-ben aláírt egyezmény befagyasztotta, és garantálta, hogy a déli kontinensen zavartalanul folyhasson a globális felmelegedés miatt ma kulcsfontosságú tudományos kutatás.
A világhírű brit természetbúvárról elnevezett sarkkutató hajó az Antarktiszi-félszigettől északkeletre a nyílt óceánon közelítette meg a nemrégiben elszabadult A-23A nevű kolosszust.
A 4000 négyzetkilométer területű A-23A 1986-ban szakadt le az antarktiszi selfjégről, de évtizedekre megrekedt a Weddell-tengerben.
A halászatot, a hajóközlekedést és az óceánok élővilágát is felkavarhatja az akár több ezer milliárd tonnás jéghegyek vízbe olvadása.
A tavaly áprilisban elolvadt A68a 2017 nyarán szakadt le az antarktiszi jégselfről. A Leeds-i Egyetem kutatói műholdas megfigyelések alapján számították ki, hogy sodródás közben mennyit és milyen sebességgel veszített víztartalmából.
Az A68 az elmúlt három évben 64 százalékot veszített térfogatából, épp ezért azonban nagyobb az esély arra, hogy partot ér, vagy a partok közelében megfeneklik és ezzel alapvetően megváltoztatja Dél-Georgia ökoszisztémáját.
Rövidesen megtudhatjuk: az Antarktiszról leszakadt 4200 négyzetkilométeres jéghegy, az A68a rövidesen eléri Dél-Georgia partjait.
A gleccserkutatók szerint ez most épp nem írható a klímaváltozás számlájára, de a hajósok jobban járnak, ha rajta tartják a szemüket.
A jéghegyek leválása miatt a legoptimistább forgatókönyv szerint is komplett szigetek tűnhetnek el az évszázad végéig, de ha az emberiség nem avatkozik közbe radikálisan, sokkal nagyobb lehet a baj.