Alapjaiban rengette meg a munka világát Magyarországon a koronavírus-járvány első hulláma
Sokkal nagyobb munkaerőpiaci sokkot okozott Magyarországon a koronavírus-válság már a járvány első hullámában is, mint az előző, 2008/09-es pénzügyi válság – hangzott el csütörtökön az idei Munkaerőpiaci Tükör 2019 című kiadvány bemutatóján.
A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaság-tudományi Intézetének tanulmány- és statisztikagyűjteménye mindig a kettővel korábbi év trendjeit térképezi fel (az egy éve bemutatott könyv például 2018-as számokkal dolgozott), és egy-egy kiemelt munkaerőpiaci problémakört állít a fókuszába. Az előző kiadvány a fiatalok munkaerőpiaci részvételét, az eggyel korábbi a nemek közötti különbségeket vizsgálta, a mostani Munkaerőpiaci Tükör pedig az egészségi állapot és a munkapiaci helyzet közti kölcsönhatásokról ad közelképet (és már ki is került a KRTK honlapjára).
Ezúttal a 2019-es adatokon túl a legközelibb közelmúltat is vizsgálták a kutatók: pontosabban azt, hogy a 2020-as év első felében elrendelt lezárások milyen hatással voltak a magyar munkaerőpiacra a tavaly áprilistól júniusig terjedő időszakban. Mint Köllő János, a Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos tanácsadója, a kötet vonatkozó fejezetének szerzője elmondta, a kérdéses időszakot a 2020. január-februári bázison vizsgálták, amelyek „az utolsó békehónapoknak” tekinthetők, és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerő-felmérésének adatait vették alapul. 2020. márciusban már jelentkeztek a munkapiaci változások, tehát kijelenthető, hogy a válság már az első negyedévben beütött.
Munkaerőpiac a járvány első hullámában
A foglalkoztatás változását három dimenzióban vizsgálta a kutató, az egyik a foglalkoztatottak száma, a másik azoknak a száma, akik az előző héten legalább 1 órát dolgoztak, és végül a ledolgozott munkaórák mennyiségének változása. A sokk nagyságát mutatja, hogy míg a előző pénzügyi válságban 2008-ról 2009-re, tehát egyik évről a másikra 3,7 százalékkal csökkent azoknak a száma, akik az előző héten legalább egy órát dolgoztak, addig 2020-ban január-februárhoz képest több mint kétszer akkora, 7,6 százalékos volt ez a visszaesés április-júniusra.
A fenti ábrán a bal oldali oszlop mutatja a foglalkoztatás általános csökkenését százalékban és százalékpontban, a középső azt, hogy hogyan változott a legalább 1 órát dolgozók száma, a harmadik oszlop pedig, amely a legnagyobb változást jelzi, az összmunkaóra-mennyiség csökkenését ábrázolja, amely a 9 százalékot is elérte a vizsgált időszakban.
A ledolgozatlan munkaórák sokasága természetesen származhatott azoktól, akiknek a munkaviszonya megmaradt, csak épp a tavaszi lezárások miatt nem végezhették el a munkájukat. Hogy ők milyen sokan lettek 2020-ban az előző tíz évhez képest, az alábbi ábra mutatja:
Köllő azt is vizsgálta, kiket érintettek leginkább a 2020. április-júniusi hirtelen változások. Amint az alábbi ábrák mutatják, leginkább a fiatalokat és a pályakezdőket; a képzetleneket (érettségivel nem rendelkezőket és szakképzetleneket); valamint a nőket. Utóbbiak közül is leginkább azokat, akik iskolás korú gyerekeket nevelnek, de ennek nyilván az is az oka, hogy ők a válság előtt nagyobb arányban dolgoztak, mint a kisgyerekesek.
Az előző és a mostani válság közötti különbségekről annyi máris elmondható, hogy míg 10-12 évvel ezelőtt az újra elhelyezkedés lehetősége csökkent radikálisan, addig a mostani válságban ez kevésbé probléma, az állásvesztés veszélye viszont nagyobb. A kutatásban ugyanis vizsgálták az úgynevezett három hónapos állásvesztési esélyt is, azaz azt, hogy akik január-februárban állásban voltak, és legalább 1 órát dolgoztak is, azok közül hány százalék vált munkanélkülivé, vagy csökkent zérusra a munkaideje április-májusra. Kiderült, hogy míg 2009-ben ez az arány 2,9 százalék volt, 2020-ban már 14 százalék – ez csaknem ötszörös növekedést jelent.
A három hónapos állásvesztési esély kiugróan nagy volt egyes ágazatokban, illetve munkakörökben. Látható, hogy a kisvállalkozásokban és a gépkezelői munkakörökben volt a legnagyobb a kitettség – ami az ágazatokat összesítő grafikonon is megjelenik.
Érdekesség, hogy az egészségügy is megjelenik a leginkább érintett szektorok között, aminek oka Köllő szerint az lehet, hogy nem dolgozhattak a 65 év feletti orvosok, illetve a nem koronavírussal foglalkozó egészségügyisek körében éreztethette hatását az erőforrások csökkentése is. A kutató hozzátette ugyanakkor, hogy mivel ez egy korlátozott mintájú felmérés, a kis eltéréseket nem szabad túl komolyan venni.
A távmunka éve
A távmunkában dolgozók aránya az elmúlt húsz évben stagnált, illetve enyhén növekedett, és ahogy sejteni lehet, ennek a 2020-as év adott új löketet. Azoknak a viszonylag privilegizált helyzetű munkavállalóknak az aránya, akik otthonról dolgozhattak, így is csak az összes foglalkoztatott valamivel több mint 10 százalékát tette ki.
A távmunka előnyeit a nők inkább kiélvezhették, mint a férfiak: a legalább 1 órát dolgozó foglalkoztatott nők körében több mint 20, a férfiaknál 13 százalék körüli azoknak az aránya, aki az első hullámban otthonról dolgoztak. A távmunka lehetősége a végzettséggel párhuzamosan nő, az egyetemi diplomával rendelkezőknél elérte az 50 százalékot a home office-ban pénzkeresők aránya, miközben a főiskolát végzettek egyharmadának, az érettségizettek egytizedének adatott meg ez a lehetőség.
Érthetően az oktatásban és a szolgáltató szektorban volt a legnagyobb a távmunkában dolgozók aránya, míg a mezőgazdaságban, építőiparban és egészségügyben ez kevésbé működött.
Köllő összegzése szerint az amúgy is nagyon egyenlőtlen magyar társadalomban további nagy egyenlőtlenségeket generált a munkaerőpiacon a válság már a járvány első hullámában is. A helyzet további elemzésért kiált, de ahhoz a mikroadatokra is szükség lenne, például a nyári újranyitások hatásáról vagy a koronavírus-járvány második hullámának trendjeiről.
Munka és egészség
A 2000 óta megjelenő Munkaerőpiaci Tükör kiadványok úgy épülnek fel, hogy az első fejezet a vizsgált év (ez esetben 2019) legjellemzőbb munkaerőpiaci folyamatait írja le, a második bemutatja a jogszabályi és intézményi környezet aktuális változásait, a harmadik pedig az úgynevezett Közelkép, amely ezúttal az egészségi állapot és a munkapiaci helyzet összefüggéseit elemezte. A könyv hosszú idősoros statisztikai blokkal és az adott év munkaerőpiaci változásait elemző bibilográfiával zárul.
Mint Elek Péter, a KRTK tudományos főmunkatársa, a harminc tanulmányt magába sűrítő idei Közelkép szerkesztője elmondta, kutatásaik alapján az egészségi állapot, az egészségügyi kimenetek, illetve a munkaerőpiaci kimenetek között kétirányú az összefüggés: az egészségi állapot nagyban befolyásolja a kilátásokat, a béreket és magát a foglalkoztatottságot, de a munkaerőpiaci helyzet is befolyásolja az egészséget – maga az állásvesztés is az egészségi állapot romlását hozza magával.
Ennek részleteit a kutatók gazdag adminisztratív és kérdőíves adatok felhasználásával tárták fel, és alapvetően nem oksági, hanem leíró elemzésre törekedtek, mivel eddig az alapösszefüggések sem voltak ismertek. Mint Bíró Anikó, a KRTK tudományos főmunkatársa elmondta, az egészségi állapot és a munkaerőpiaci sérülékenység közötti összefüggés mindkét irányból megmutatkozik, tehát a nem foglalkoztatottak között magasabb a krónikus betegek száma, de a tartósan betegek körében is alacsonyabb a foglalkoztatás. Ebben a tekintetben az Európai Unióhoz képest lemaradásban vagyunk, de Magyarország hátránya nem a foglalkoztatottak, hanem a nem dolgozók körében jelentkezik, tehát az ő körükben vannak túl sokan a rossz egészségi állapotúak.
Minden régióban jóval alacsonyabb a foglalkoztatás a gyógyszerszedő krónikus betegek körében, de az arányok tekintetében jelentős regionális különbségek adódnak Magyarországon: a szegényebb régiókban, így Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon jóval kevesebben dolgoznak a betegek közül, mint a gazdagabb környékeken, akár a mentális, akár a légúti krónikus betegek körében vizsgálják a foglalkoztatást, bár különösen az előbbinél szembeszökő a különbség.
Az egészség a jól keresőké
A dolgozók körében az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését a jövedelmi huszadok mentén vizsgálták, és mindhárom fajta ellátásnál erős összefüggést mutatott az ellátás igénybevétele a magasabb keresettel. A jól keresőknek tehát jobb a hozzáférésük az egészségügyi ellátáshoz, ami segíti a jó egészségi állapot fenntartását.
Ezt az összefüggést a három éven belüli elhalálozás valószínűségét mutató görbe is igazolta: a legfelső huszadokba tartozóknál valósággal zuhan a közeli halál esélye. Aki jól keres, kisebb valószínűséggel fog néhány éven belül meghalni – tehát ezen a téren is érezteti hatását a jelentős jövedelmi egyenlőtlenség.
Magyarország európai uniós szinten a kedvezőtlenebb helyzetű országok közé tartozik az úgynevezett elkerülhető halálesetek tekintetében: az Eurostat 2015-ös adatai szerint a magyarok 41 százaléka úgy hal meg, hogy az orvostudomány és a technológia mai állása szerint megmenthető lenne, a halált tehát közvetve az egészségügyi ellátás elégtelensége okozza. Hogy ez a magyarok közül kit érint, nagyban meghatározza a jövedelem, amit az alábbi grafikon is mutat. Az elkerülhető halálozást kiiktatva kiderült, hogy jelentősen kiegyenlítődne a 45 éves korban várható élettartam a különböző jövedelmi huszadokba tartozók között, különösen a férfiak körében. A tanulság, hogy ha sikerülne a szegényebbek egészségi állapotát javítani, a jelentős jövedelmi eltérések következménye akár elkerülhető is lenne.
Bíróék azt is vizsgálták, hogy milyen tényezők járulnak hozzá a szegényebbek jelentős egészségügyi hátrányaihoz. Az első indikátorcsoportban az ártalmas és egészséges dolgok gyakorisága jelenik meg a jövedelem összefüggésében: különösen kiugró az eltérés a szilárd fűtőanyagok használatában, (a korszerűtlen fűtés az egyik fő oka annak, hogy Magyarországon a szennyezés jóval több életet követel, mint Európa nyugati részén). De látható, hogy a halevés, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás és a sport luxusa is erősen jövedelemfüggő. (Az Eurostat adatai szerint zöldségfogyasztásban a magyarok az utolsók, a sportolás gyakoriságában pedig hátulról a harmadikak az unióban.)
Ugyancsak meghatározók a jövedelmi különbségek az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben, ami egyébként a szűrések gyakoriságában is megmutatkozik.
A megváltozott munkaképességűek töredéke dolgozik
Az egyenlőtlenség a megváltozott munkaképességűek (az EU-s definíció szerint ők azok, akik legalább 6 hónapig fennálló, a munkavégzést akadályozó egészségügyi problémával élnek) tekintetében is jelentkezik: foglalkoztatottságuk 30 százaléka a nem megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának – erről már Krekó Judit közgazdász, közreműködő kutató beszélt. Az aktív korú megváltozott munkaképességűek közül csak minden negyediket foglalkoztatnak, bár ez is javulásnak tekinthető 2011-hez képest, amikor csak mintegy 18 százalékuk dolgozott.
Azoknak a vállalatoknak, ahol nem teszik ki a megváltozott munkaképességűek az állomány 5 százalékát, rehabilitációs hozzájárulást kell fizetniük. A hozzájárulás jelentős emelése után érdemben nőtt a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya a vállalatoknál. További szakpolitikai eszköz volt a kínálati oldalról a pénzbeli ellátások rendszerének átszervezése 2008-ban és 2012-ben azzal a céllal, hogy a kétezres évek eleji, valóban nagyon laza rendszer költségeit mérsékeljék, és elősegítsék a rehabilitációt. Ennek megfelelően jelentősen csökkentették az ellátottak számát, és az ellátás minimálbérhez viszonyított összege is nagy mértékben visszaesett – annyira, hogy sok esetben nem biztosít méltó életkörülményeket.
Miközben a szigorodó szabályok hatására relatíve rosszabb egészségű emberek léptek be a támogatási rendszerbe, az a cél csak korlátozottan teljesült, hogy a megváltozott munkaképességűek visszatérjenek a munkaerőpiacra – pedig a csökkentett támogatás többnyire nagyon kevésre elég.
Krekó szerint a megváltozott munkaképességű magyarok európai összehasonlításban is kedvezőtlen helyzetén úgy lehetne javítani, ha nagyobb teret kapnának a személyre szabott rehabilitációs szolgáltatások, például ha támogatnák az ezzel foglalkozó szervezeteket, amelyek képesek hatékony egyedi megoldásokat találni az ellátottaknak. Emellett szükség lenne a munkaadói szemlélet formálására is, mert a szigorúan szabályozó szakpolitika önmagában nem elég.
Krekó információi szerint a megváltozott munkaképességűeket a mostani válság is az átlagosnál jobban érinti: többeket bocsátottak el közülük, és a vállalatok kevésbé jelentkeznek értük, ha új alkalmazottakra van szükség. Rövid távon a negatív hatás dominál, de a kutató szerint elképzelhető, hogy a koronavírus-járvány által kitaposott új foglalkoztatási utak – a rugalmas munkaidő és a távmunka – hosszú távon pozitívan hatnak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
