Miközben világszerte közel egymilliárd adag vakcina talált már gazdára, ezek 81 százalékát a gazdagabb országokban, az Egyesült Államokban, az Európai Unióban, valamint Kínában adták be. Eközben a mára több mint 153 millió fertőzéssel és 3 millió halálesettel járó pandémiával a világ számos, kevésbé szerencsés részén, például Latin-Amerikában, Fekete-Afrikában vagy Indiában többnyire oltóanyag nélkül kénytelen megküzdeni a lakosság.

Mivel a világ leggazdagabb országai a rendelkezésre álló vagy a közeljövőben várható vakcinakészletek legnagyobb részét maguknak söpörték be, félő, hogy globális szinten még évekig nem juthatunk el a nyájimmunitásig, ha egyáltalán eljuthatunk valaha. Ehelyett van, aki attól tart, hogy a több milliárd beoltatlan potenciális vírushordozó még sokáig elnyújthatja a járványt, teret adva a fertőzőképesebb és súlyosabb betegséget okozó, új variánsok megjelenésének.

Várniuk kell-e a szegényeknek még egy évtizedet?

A rekordidő alatt kifejlesztett koronavírus elleni vakcinákhoz számos tényező segítette az emberiséget: a koronavírusokról az évek során összegyűjtött, előzetes tudás, a mesterséges intelligencia és a géntechnológia fejlődése, az mRNS-alapú oltások technológiájának kikísérletezése, a tudósok nemzetközi összefogása – és persze a kutatásra szánt milliárdok, amelyeket elsősorban a fejlett országok öntöttek a vakcinafejlesztők zsebébe.

Az Európai Bizottság és partnerei 2020. májusában egy nemzetközi adományozói konferencián például 9,8 milliárd eurós támogatást kalapoztak össze a vakcinafejlesztésre, ebből csak az EU 1,4 milliárd eurót adott a koronavírus legyőzésére. Az Egyesült Királyságban a kormányzati Vaccine Taskforce támogatása is hozzátett az Oxford/AstraZeneca vakcinájának kifejlesztéséhez, míg az Operation Warp Speed keretében az Egyesült Államok 456 millió dollárral támogatta a Johnson&Johnson vakcinajelöltjét, több mint 900 millió dollárral a Moderna, mintegy 1,95 milliárd dollárral a Pfizer, valamint körülbelül 1,2 milliárd dollárral az Oxford/AstraZeneca oltóanyaga kifejlesztését, valamint a védőoltások széles körű gyártását és elosztását.

Az Egyesült Államoknak, az EU-nak, Kanadának és más fejlett országoknak a vakcinafejlesztőkkel kötött bilaterális szerződései azonban nem csupán ahhoz járultak hozzá, hogy mielőbb sikerüljön megalkotni a koronavírus legyűréséhez szükséges fegyvert, hanem ahhoz is, hogy azt először náluk lehessen bevetni. A mára több mint 890 millió kiosztott adag több mint 81 százalékát magas és közepes jövedelmű országok lakói kapták meg, az alacsony jövedelmű országok ezek 0,3 százalékából részesültek. Ez a probléma a történelmi példákat tekintve az Egészségügyi Világszervezet igazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint borítékolható volt. Amikor az 1980-as években kitört a HIV/AIDS-járvány, a tudósok villámgyorsan kifejlesztették az életmentő antiretrovirális gyógyszereket, és mégis egy évtizednek kellett eltelnie, mire ezek elérhetőek lettek szubszaharai Afrikában. Kérdés, megismétlődhet-e ugyanez a koronavírus elleni oltásokkal.

A vakcinaverseny jelenlegi állását tekintve van esély rá. Szakértők szerint a szegény országok lakossága 2023-ig valószínűleg nem juthat majd oltáshoz. A gazdag országok, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen gyorsan sikerülhetett kifejleszteni és legyártani az oltóanyagok első dózisait, már az oltóanyag-fejlesztés korai szakaszában beálltak a sorba a nagy vakcinagyártóknál, és sokszor lakosságszámuk többszörösének beoltásához szükséges vakcinamennyiséget foglaltak le. A People’s Vaccine Alliance nevű szervezet például december elején közzétette, hogy Kanada majdnem ötször olthatná be minden egyes állampolgárát, ha az általa lefoglalt oltóanyag-mennyiséget sikerülne le is gyártani. Kanada ezzel meg is szerezte a globális vakcinahalmozási verseny nyertese címet, míg második helyre az Egyesült Államok került a szükségesnél négyszer, majd az Egyesült Királyság mintegy háromszor (5,7 vakcinaadag per fő) nagyobb megrendeléssel.

Ezzel a tehetős országok 2021 elejére már lekötötték a Pfizer idénre tervezett vakcinamennyiségének 96 százalékát, míg a Moderna-adagok 100 százalékát. A Duke Global Health Innovation Center becslései szerint ezzel a világ népességének 16 százalékát képviselő gazdag országok kezében összpontosult a világ potenciális vakcinakészleteinek többsége, 4,2 milliárd adagnyi oltóanyag, miközben a közepes jövedelmű országok 410 millió, az alacsony jövedelműek 270 millió adag felett rendelkezhetnek.

Akinek nincs pénze, lemarad

Az egyenlőtlenség már a gyógyszergyártás folyamatában megjelenik. A magasabb jövedelmű országok már a vakcinajelöltek klinikai tesztelésének korai szakaszában vonzó alkukat kínálhatnak a fejlesztőknek, a diverzifikáció jegyében egynél akár többnek is. Ezt az alacsonyabb jövedelmű országok nem tehetik meg, hiszen ha egy vakcinajelölt elbukna, azzal dollármilliókat dobnának ki az ablakon – ahogy ez például a GSK/Sanofi és az Egyesült Államok esetén történt. A két gyógyszeripari óriás 2,1 milliárd dolláros támogatást kapott az amerikai kormánytól COVID-vakcinájuk lefejlesztésére, projektjük január végén azonban csúfos kudarcot vallott. Washingtonnak azonban még így is ott maradt a Pfizertől, a Modernától és az AstraZenecától előrendelt vakcinamennyiség – és bár az AstraZenecát még mindig nem fogadták el, a két másik gyártótól rendelkezésre álló, 300 millió adag így is elegendő a 328 milliós ország nyájimmunitása eléréséhez.

A kisebb jövedelmű országok a magas kockázatú vakcinabefektetéseket nem engedhetik meg maguknak, így kénytelenek akkor bejelentkezni az oltóanyagokra a gyártóknál, amikor már előrehaladottabbak a klinikai vizsgálatok, ekkorra azonban már jókora sor torlódik fel előttük. Perunak például sikerült a Sinopharmmal és az AstraZenecával is megállapodnia, ez utóbbi azonban szeptembernél előbb biztosan nem kezdi meg a dél-amerikai országba a szállítást.

Covid ellen Covax

A WHO, a Coalition for Epidemic Preparedness Innovations (CEPI), a People’s Vaccine Alliance (Gavi) és több más szervezet pontosan amiatt hozta létre tavaly áprilisban a Covax kezdeményezést, hogy egyfajta közbülső szereplőként nagyobb tárgyalási potenciálhoz segítse a szegényebb országokat a gyógyszergyártókkal szemben, és hogy minden ország számára lejjebb vigye az oltások árát a világpiacon. Az eredeti elképzelés szerint a Covax egyrészt a tehetős országokat tömörítve egyedüli szereplőként léphetne fel a vakcinagyártókkal szemben, így ha néhány vakcinafejlesztés végül el is bukna, az egyes országok kevesebbet veszítenének rajta, és ez kisebb kockázatot jelentene a gazdagabb országok számára is. Másrészt a Covax a gazdagabb országok és jótékonysági szervezetek adományaiból vakcinákat venne a rászorulóknak. A program ígérete szerint a világ közepes és alacsony jövedelmű országai között 2021 végéig 2 milliárd adagnyi vakcinát osztanának szét.

A programra eddig 92 ország jelentkezett be, de ezek közül 67 egyáltalán nem állapodott meg saját jogán egy vakcinagyártóval sem, így a koronavírus elleni küzdelem sikere teljes mértékben a Covax sikerétől függ. És hogy miként áll most a társadalmi egyenlőséget szem előtt tartó vakcinaelosztás? Eddig mintegy 1,1 milliárd adag oltóanyagot sikerült előrendelni a program keretében, azonban mindössze 43 millió dózist osztottak ki, ami a Covax-országok több mint négymilliárdos népességének összesen mindössze a 0,5 százaléka. Az első adagokat februárban Ghána kapta meg, majd 2021 áprilisára 117 000 adagot juttattak Ukrajnába, 361 800-et Kolumbiába és 228 000-et Zambiába. Ehhez képest az Egyesült Államok május elején már 246 millió beadott oltásnál jár.

link Forrás

A gazdagok ássák alá a globális együttműködést

A multilaterális rendszer működésképtelenségének egyik oka, hogy a nemzetközi szervezetek elkéstek a létrehozásával – mire tavaly tavasszal a Covax elindult, a legtöbb gazdag ország már beizzította diplomáciai csatornáit, és tető alá hozta kétoldalú szerződéseit az egyes vakcinagyártókkal, vagy már folyamatban voltak a tárgyalások. Mivel a Covax felállításához szükség volt a fejlett országok adományaira, a WHO és partnerei kénytelenek voltak belemenni egy olyan megoldásba, hogy a gazdagok beszálljanak a közös projektbe, és mellette a saját megállapodásaikat is megtartsák.

Ez azonban éppen annak a célnak az elérését nehezíti meg, amelynek érdekében a Covax megalakult. Az Egyesült Államok, a kezdeményezés legnagyobb támogatója például hiába adott 2 milliárd dollárt, ígért jövőre további 2 milliárdot a legszegényebbek vakcináira, és ajánlotta fel felesleges vakcináit a Covax-nak, az összes gyártónál az elosztási sor legelején áll, és így az ígért dózisokat valószínűleg akkor fogják majd a vakcinaelőállítók másnak leszállítani, ha az amerikaiakat már beoltották. A helyzet nagyon hasonló az Egyesült Királyság és több más fejlett ország esetén is. Legutóbb például a Moderna szerződött 500 millió dózisra a Covax keretében az általa eddig kínált legalacsonyabb áron, vakcinái azonban majd csak 2022-től lesznek elérhetők a legszegényebbeknek, miközben számos fejlett országban hónapok óta oltanak vele.

Oszd meg és ne uralkodj

Az oltóanyagok miatti egyenlőtlenségben nem csupán a vakcinanacionalizmus játszik szerepet: a jelenség a vakcinák fejlesztésének kezdeti szakaszától kezdve egészen az elosztási lánc utolsó állomásáig az egész folyamatot áthatja. Gerbejeszusz szerint például a vakcinadiplomácia is jócskán hozzátesz a gazdag és a szegény országok közötti kiszolgáltatottság növeléséhez. A tapasztalat azt mutatja ugyanis, hogy az egyes országok sokkal inkább geopolitikai célok, mintsem közegészségügyi megfontolások alapján osztják el felesleges vakcináikat a rászoruló országok között, ez pedig tovább mélyíti az egyes országok közötti egyenlőtlenségeket.

Ahogy az is, hogy néhány ország több vakcina rendelkezésre állása miatt megteheti, hogy bizonyos oltóanyagokat félretegyen. A vérrögképződésről szóló hírek miatt például több országban leállították az AstraZeneca beadását, és a vakcinával kapcsolatos ellenszenv olyan országokban is jócskán megnőtt, ahol ez az egyetlen rendelkezésre álló oltóanyag. Jelenleg a Covax keretében is az AstraZeneca vakcináját szállítják a világ 120 országába, és a WHO vezetője hangsúlyozta, hogy bár elsőrendű prioritás a biztonság, az oltási reakciók folyamatos monitorozása mellett is az oltóanyag haszna jócskán felülmúlja a kockázatait.

Sőt, mivel a hatalmas méretűvé terebélyesedő járvánnyal küzdő India gyártja az AstraZeneca helyi változatát, a Covishieldet, és szállította eddig a Covax vakcináit, a legszegényebb országok még az indiai gyártási problémák miatt is kénytelen csúszásokkal szembenézni. A kapacitások növelése érdekében korábban többen is azt javasolták, hogy a vakcinagyártók legalább ideiglenesen mondjanak le a szabadalmak jelentette előjogaikról, és tegyék lehetővé más gyártóknak is a vakcináik előállítását. Bár önmagában a szabadalmak megosztása sem jelentene megoldást a vakcinahiányra, hiszen az oltóanyag-gyártáshoz számos speciális kapacitás kiépítésére lenne szükség, valamelyest enyhíthetne a szegény országokat továbbra is kínzó vakcinahiányon. Ahogyan az is, ha a fejlett országok feloldanák a vakcinák vagy az alapanyagok exportjára vonatkozó tilalmakat. Április 16-án az indiai Szérum Intézet (SII) például arra kérte Joe Biden amerikai elnököt, hogy oldják fel a nyersanyag-exportra vonatkozó embargót, amely hátráltatja az indiai vakcinagyártást.

Ahogy Gerbejeszusz fogalmazott, a közegészségügyi intézkedésekkel párhuzamosan néhány hónapon belül minden eszköz mindenhol a rendelkezésünkre áll, hogy megszelídítsük ezt a járványt. Ez az egész egyetlenegy egyszerű választásban csúcsosodik ki: megosztjuk-e az erőforrásokat. „Az, hogy ezt megtesszük-e, nem a tudomány, a pénzügyi erő vagy az ipar hozzáértésének tesztje, hanem a jellemé.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás