A Starlink után most az USA új rakétavédelmi műholdrendszere borítja majd be az égboltot
Az Egyesült Államok elkezdte újgenerációs katonai műhold-konstellációjának megépítését, aminek elsődleges feladata ballisztikus és hiperszonikus rakéták követése lesz, hogy azokat szárazföldi és tengeri rakétavédelmi rendszerek szükség esetén ártalmatlaníthassák. Elon Musk űrcége, a SpaceX magyar idő szerint vasárnap délután lőtte fel az első 10 műholdat, amit további 18 követ majd júniusban, míg 2025 végéig közel 200 darab állhat pályára.
A Los Angelestől 225 kilométerre található Vandenberg légibázisról elindult Falcon–9 hordozórakéta kilövését szokatlan módon több nappal el kellett halasztani, miután március 30-án, a visszaszámlálás vége előtt három másodperccel automatikusan megszakadt az indítási folyamat. Az 1000 kilométer magasságban keringő „Tranche 0” prototípusműholdak feladata lesz igazolni, hogy a rádiós és lézeres kommunikációval összekötött rendszer működőképes, mielőtt elkezdik a teljes kiépítését. A tíz űreszközből a York Space System vállalat által épített nyolc egység kommunikációs átjátszóként funkcionál, míg a SpaceX gyártásában készült két műhold rakétafigyelő feladatokat lát majd el.
Az amerikai űrhaderő (Space Force) részét képező űrfejlesztési ügynökség (Space Development Agency) irányítása alatt fejlesztett konstelláció Ronald Reagan amerikai elnök „csillagháborús tervezetével” ellentétben nem önmagában szolgál majd rakétavédelmi feladatokat, hanem földi rendszereket lát el adatokkal. A PWSA (Proliferated Warfighter Space Architecture) konstelláció a korábbi, rendkívül költséges, mindössze néhány műholdból álló és a Földtől távol keringő rakétafigyelő rendszerekhez képest lényegesen ellenállóbb lesz a támadásokkal és egy-egy műhold elvesztésével szemben. Emellett alacsony Föld körüli pályáról jobban tudja majd követni a ballisztikus rakétákat, és különösen a hiperszonikus fegyverek által a légkörben generált hőt.
A teljesen kiépített rendszer az űrfejlesztési ügynökség szerint a globális katonai kommunikációt lehetővé tevő szállító rétegből (Transport Layer), rakéták követésére használt szenzoros rétegből (Tracking Layer), felszíni célpontokat megfigyelő kémműholdakból (Custody Layer), illetve GPS-hez hasonló navigációs képességeket biztosító űreszközökből (Navigation Layer) áll majd. Idővel az SDA ezekhez egy, a Hold pályájáig ellátó megfigyelő rendszert adhat hozzá (Emerging Capabilities), hogy az amerikai hadsereg nyomon tudja követni más országok Hold körüli aktivitását – már amennyiben egy, már tervben lévő megfigyelőszonda nem bizonyulna elegendőnek.
Az új műhold-konstelláció, aminek kiépítése részben a Kína és Oroszország által fejlesztett hiperszonikus fegyverek, részben pedig a jelenlegi amerikai űrbeli architektúra sérülékenysége miatt vált sürgőssé, egyelőre kiegészíti majd a jelenlegi rakétafigyelő műholdakat, amelyekről tavalyi cikkünkben foglalkoztunk részletesen. A SBIRS rendszer hat, geostacionárius pályán keringő, fejlett infravörös teleszkópokkal szerelt műholdból és két, a pólusok felett keringő műholdon elhelyezett detektorból áll. Ezek az űreszközök a rakétahajtóművek által kibocsátott hőt észlelik, amivel szinte azonnal figyelmeztetni tudnak egy hagyományos, vagy akár nukleáris fegyverekkel indított támadásra.
Mit irányítanak a műholdas szenzorok?
Az amerikai hadsereg egy év múlva, 2024 elején teszteli majd először élesben az addigra már 28 műholdból álló új konstellációt, amikor is egy hiperszonikus, vagyis a hangsebesség ötszörösénél gyorsabban haladó rakétát kell majd észlelnie és követnie. A hiperszonikus fegyverek egyik típusa, a hiperszonikus siklórepülők (hypersonic glide vehicle, HGV), mint amilyen az orosz Avangard vagy a kínai DF–17, csak ballisztikus rakétával történő indításukkor bocsátanak ki az infravörös rakétafigyelő műholdak által könnyen észlelhető hőt, míg légköri ereszkedésük közben nagyon nehezen detektálhatók. Az új műholdaknak ebben a fázisban lesz igazán fontos szerepük.
Három nappal a műholdak indítása előtt az amerikai rakétavédelmi ügynökség (Missile Defense Agency, MDA) az amerikai haditengerészettel (US Navy) együttműködésben sikeres rakétavédelmi tesztet hajtott végre, amikor hadihajóról indított rakétákkal elfogtak egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát (medium-range ballistic missile, MRBM). Az Aegis rakétavédelmi rendszerrel felszerelt USS Daniel Inouye (DDG–118) romboló két SM–6 Dual II típusú légvédelmi rakétát indított a célpont ellen, amik eltalálták azt repülésének utolsó, légköri fázisában.
A haditengerészet a repülők, robotrepülőgépek, ballisztikus és hiperszonikus rakéták, valamint ellenséges hajók ellen bevethető SM–6 mellett egy jelentősen nagyobb hatótávolságú, ballisztikus rakétákat a légkörön kívül eltaláló SM–3 elfogórakétával is rendelkezik. Ilyen rakéták szolgálnak a romániai és lengyelországi AEGIS Ashore amerikai rakétavédelmi létesítményeken is, amik a Földközi-tengeren járőröző amerikai hadihajókkal együtt Európát védik egy potenciális iráni rakétatámadás ellen. Egy, a USS John Finn (DDG–113) rombolóról indított, továbbfejlesztett elfogórakéta (SM–3 IIA) egy 2020-as tesztben már bizonyította, hogy képes interkontinentális ballisztikus rakéták (intercontinental ballistic missile, ICBM) megsemmisítésére is. AZ FTM–45 kódjelű tesztet akkor egyes szakemberek destabilizáló hatásúnak nevezték.
Az elmúlt években Kína jelentős arzenált épített ki nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákból (intermediate-range ballistic missile, IRBM), amelyek közül több képes mozgó hadihajókat, például az amerikai flotta nukleáris meghajtású repülőgéphordozóit eltalálni – amint arra nemrég a 60 Minutes című amerikai tévéműsor is felhívta a figyelmet az amerikai haditengerészet csendes-óceáni helyzetét elemző adásában. A US Navy azt a kihívást, amely egy Tajvan körül vagy a Dél-kínai-tengeren kitörő konfliktus esetén valósággá válhat, SM–3 és SM–6 elfogórakéták, elektronikai hadviselési rendszerek, valamint a hajók precíz pozícióját elrejtő taktikák segítségével kívánja kiküszöbölni. Emellett folyamatban van egy több milliárd dolláros költségű projekt a stratégiai elhelyezkedésű és kulcsfontosságú katonai bázisokkal rendelkező csendes-óceáni sziget, Guam „rakétavédelmi erődítménnyé” alakítására, hogy az amerikai territórium egy konfliktus esetén képes legyen ellenállni kínai rakétacsapásoknak.
A hadihajókról indítható SM–3-akon túl az Egyesült Államok 44, szárazföldről indított, nagy hatótávolságú elfogórakétával (ground based interceptor, GBI) is rendelkezik. Az alaszkai és kaliforniai silókban állomásozó rakéták a GMD rendszer részeként az országot elsősorban egy limitált, Észak-Korea által indított támadás ellen képesek megvédeni. A meglévő GBI rakétákat 5 év múlva újgenerációs elfogórakéták egészítik majd ki, amik komplexebb fenyegetések ellen biztosítanak majd védelmet.
Nem mindenki örül a hatalmas műhold-konstellációknak
A PWSA az Egyesült Államok második nagy műhold-konstellációja lehet a SpaceX Starlinkje után, aminek célja a globális, olcsó műholdas internet biztosítása. A tavaly óta Magyarországról is elérhető Starlink ma 3580 alacsony Föld körüli pályán keringő műholdból áll, de Musk tervei szerint végül 12 ezer űreszköz alkothatja majd. A brit OneWeb vállalat 648 műholdasra tervezett kommunikációs hálózata, amely a Starlinkkel ellentétben kormányzati és üzleti felhasználókat céloz, jelenleg 618 műholdat számlál. Kína eközben március 28-án jelentette be, hogy még idén elkészülhet saját, Kuo-vang (Guowang) nevű kommunikációs műhold-konstellációjának első 30 űreszköze. A rendszer a tervek szerint 13 ezer műholdból áll majd.
A SpaceX – részben a Starlink műholdjainak felbocsátására – tavaly 61 rakétát indított el, így 2022-ben az amerikai fellövések 80 százalékáért felelt. Idénre a vállalat ezt még jobban túlszárnyalhatja, ugyanis 100 rakétaindítást tervez. Ez jól illusztrálja, hogy mennyire a mostanában a Twitter körüli problémákkal és a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI kritizálásával a sajtóba kerülő Muskra van utalva az amerikai állam és a hadsereg, ha stratégiai céljaikhoz szükséges műholdhálózatot akarnak kiépíteni.
Bár a SpaceX tett lépéseket azért, hogy csökkentse a Starlink-műholdak által visszavert és csillagászati megfigyeléseket zavaró fényt, a műhold-konstellációk komoly fejfájást okoznak a szakembereknek, és erre nem megoldás, hogy a csillagászok a világűrbe telepítsék a teleszkópjaikat. Amint Robert Massey, a Royal Astronomical Society csillagásza és kollégái egy 2020-as, a Nature Astronomyban közölt véleménycikkükben kifejtették, a műholdak által a felvételeken hagyott csíkok szoftveres módszerekkel kiküszöbölhetők, de ez mindig valamilyen szintű adatveszteséghez vezet.
Bár a műholdak az Európai Déli Obszervatórium (ESO) az égbolt egy viszonylag szűk területére fókuszáló teleszkópjainak, mint a Nagyon Nagy Teleszkópnak (VLT) a méréseit nem zavarják különösebben, más a helyzet a Chilében épülő Vera Rubin Obszervatóriummal, amely az ég nagyobb területeit figyeli majd meg egyszerre, és készít róluk 3,2 gigapixeles felvételeket. A teleszkóp célja a sötét anyag és a sötét energia vizsgálata, valamint a Tejútrendszer feltérképezése mellett a Naprendszerben található, köztük a Földre veszélyes objektumok felderítése lesz.
Massey-ék szerint nemcsak az optikai tartományban vizsgálódó kutatók, hanem a rádiócsillagászok is aggódnak a Starlink miatt, mivel a műholdak által visszasugárzott jelek több milliárdszor erősebbek lehetnek a leghalványabb vizsgált csillagászati rádióforrásoknál. A Starlinkhez hasonló rendszerek Aaron Boley és Michael Byers 2021-es tanulmánya szerint nem csak megnehezítik a csillagászok munkáját vagy megnövelik a Föld körüli pályán történő ütközések kockázatát, hanem lényegében az egyes pályák befoglalásával kizárhatják, hogy azokat más szereplők is igénybe vegyék. Emellett a kutatók szerint a nagyrészt alumíniumból álló több ezer elhasználódó műhold fokozatos visszatérése környezeti kérdéseket is felvet a felső légkör összetételének megváltoztatásával.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kapcsolódó cikkek
Már Magyarországon is elérhető Elon Musk műholdas internete, csak épp azokon nem segít, akiknek kitalálták
Köztes megoldást kínál a SpaceX a csillagászok panaszaira: napellenzőt kaptak a Starlink-műholdak
