„Magyarország egészen extrém módon sérült az elmúlt évi aszályban a hat növény [búza, kukorica, árpa, rozs, repce, napraforgó] vonatkozásában.” – mondta a Pinke Zsolt, az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszék tudományos főmunkatársa az áprilisi Budapest Science Meetupon tartott előadásában. A kutató szerint ma a magyar mezőgazdaságra, különösen a zászlóshajónak tekinthető gabonatermesztési ágazatra a klímaváltozás mellett a Kelet-Európában, elsősorban Ukrajnában és Oroszországban felfutott gabonatermelés gyakorolja a legnagyobb nyomást.

Mivel ezek olyan külső kihívások, amikre a magyar mezőgazdasági szektor alakítóinak alig van ráhatásuk, Pinke szerint a megoldást az alkalmazkodás jelentheti. Ehelyett, mint mondta, ezzel teljesen ellentétes irányú folyamatok zajlanak. 1991 és 2020 között a klímaváltozásnak leginkább kitett és a kelet-európai gabonainvázióban érintett gabonafélék és olajos növények részaránya 67 százalékról 77 százalékra, a szántóföldek teljes mezőgazdasági területre vetített aránya pedig 73 százalékról 82 százalékra nőtt.

A kutató szerint mindez arra utal, hogy a magyar mezőgazdaság rendszerváltás óta tartó és komoly eredményeket felmutató modernizációs hullámában sem sikerült lényegi szerkezeti változást elérni, és letérni arról a Pinke szerint hibás és fenntarthatatlan pályáról, aminek gyökerei a 19. század második felére nyúlnak vissza.

A tavalyi aszály európai hatásai

A szakember által bemutatott európai aszálytérkép alapján 2022 áprilisa és augusztusa között a legsúlyosabb mezőgazdasági aszályhelyzet hat területen alakult ki: a Németalföldön, a Pó-síkságon, a Tirén-tenger északi partvidékén, az Adriai-tenger északi medencéjében, a magyar Alföldön és Moldova északi részén. Ehhez képest ha megnézzük, hogy milyen hatása volt a tavalyi aszálynak a hat, legnagyobb területen termelt szántóföldi növényre, egészen más képet kapunk. A legsúlyosabban érintett EU-s országok a búza, kukorica, árpa, rozs, repce, napraforgó termésátlagok tekintetében Magyarország, Románia és Bulgária voltak.

„Alsó hangon a magyar GDP-nek a 3 százaléka elégett a tavalyi aszályban, és szerintem egy szerény becslést adtunk” – mondta Pinke. A Qubit kérdésére, hogy miként jutottak erre, Pinke írásban azt válaszolta, hogy „a vizsgált hat növény termesztési területe lefedi az országos szántóállomány háromnegyedét. Azt feltételezve, hogy a maradék egynegyed rész szántón, a gyümölcsösökben és a legelőkön hasonló mértékű volt a terméskiesés, a 3 % valóban szerény becslés.”

A kutató szerint egyelőre sporadikus számok vannak csak az egyéb növényekben keletkezett terméskiesésről, de például a takarmánytermésről tudni lehet, hogy katasztrofális volt. Ha ezt összevetjük Spanyolországgal, ahol szintén súlyos volt az aszályhelyzet, de az mindössze 0,2 százalékos GDP veszteséget okozott a szakemberek becslései szerint, az „ennek a hat növénynek az óriási súlyára is utal a Kárpát-Balkáni régió országaiban”.

Pinke kollégáival tavaly egy a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányban elemezte az európai folyamatokat. Amint azt tavaly részletesen megírtuk, a kutatók azt találták, hogy a klímaváltozás hatványozottan sújthatja Közép-Kelet-Európa mezőgazdaságát. A szakember szerint Európa a globális élelmiszerbiztonságnak Észak-Amerika mellett az egyik fő pillére, és ebben jelentős szerep jut a kelet-európai országoknak. 1993-2017 között összességében jelentősen nőtt a kontinensen megtermelt gabona mennyisége, de a kutató szerint ebben lényeges regionális különbségek mutatkoznak. Míg Észak-Európában az elmúlt 25 évben 1,1 millió hektár új búza és kukoricaföld létesült, addig Dél-Európában 6 millió hektáron hagytak fel a szántóföldi gazdálkodással, jelentős részben a klímaváltozás miatt.

Mi leszünk a következő áldozatok

A kutató szerint úgy néz ki, hogy a következő terület, ahol a mezőgazdaság a földközi-tengeri régióhoz hasonlóan megszenvedi az éghajlatváltozás hatását, mi leszünk. Amint azzal szintén foglalkoztunk már, Pinke és kollégái egy másik, szintén tavaly közölt tanulmányukban azt találták, hogy az 1981 és 2017 közötti időszakban az európai mezőgazdasági területek felénél jelentősen csökkent a talajnedvesség a nyári időszakban, legkomolyabban Kelet-Európában. Ez azért lényeges, magyarázta a kutató, mert a talajnedvesség alapvetően meghatározza a búza, de még inkább a kukorica termésátlagát. Ezalatt a Kárpát-Balkáni régió északi részében a búza és a kukorica hőmérsékleti érzékenysége is ugrásszerűen megnőtt, de ebben velünk együtt Franciaország és Olaszország is sérülékenynek mutatkozik.

Magyarországon belül az Alföld számít különösen veszélyeztetettnek régiónak, ahol 1981-2010 között a klímaváltozás nagyon erős hatást mért a termésátlagokra, míg a Dunántúlon a 20. század elejéhez képest lecsökkent a búza klímaérzékenysége.

Nem a klímaváltozás jelenti az egyetlen problémát a magyar mezőgazdaságnak, mondta Pinke, az elmúlt 20 évben tőlünk keletre feltörekvő két nagy termelő, Ukrajna és Oroszország ugyanis hozzánk képest két nagyságrenddel több gabonát szállít a piacokra. A kutatónak magyar gabonakereskedők arról panaszkodnak, hogy termelési szempontból jó években nem tudják igénybe venni a tengeri szállítási kapacitást, mert azt Ukrajnának és Oroszországnak már mind lekötötték.

Azok a tavalyi félelmek ugyanakkor, miszerint az Ukrajna elleni orosz agresszió a fél világon komoly élelmiszerválságot okozhat, nem váltak valóra, és a búzaexport soha nem látott szintet ért el. Pinke azt állítja, hogy az 1996 óta növekvő globális export élelmiszerbiztonsági szempontból komoly puffert jelent, és különösen az elmúlt két évtizedben elképesztő mértékben, a zöld forradalom legdinamikusabb periódusát meghaladóan nőtt az egy főre jutó, globálisan megtermelt gabona mennyisége.

A magyar mezőgazdaság problémái a 19. századra nyúlnak vissza

Pinke előadásának második felében arról beszélt, hogy a jelenlegi problémák megértéséhez a 19. század második felének gazdaságtörténetén keresztül vezet az út. Ekkor a kutató szerint a döntéshozatalt uraló birtokos és általa technopolitikusnak nevezett elit a nemzetközi folyamatok, szakmai elemzések, környezeti adottságok figyelmen kívül hagyásával és társadalmi egyeztetés nélkül mindent egy lapra tett fel: a szántóföldek minél nagyobb mértékű kiterjesztésére és egy elsősorban gabonákra épülő termékszerkezeti vízióra.

Ennek eredményeként a szakember szerint irracionális méretű árvízvédelmi rendszerek jöttek létre, és a magyar élelmiszergazdaság egyetlen termékcsoportra specializálódott. Az így létrejött termelési struktúra érzékeny volt az áringadozásokra, miközben magas volt a fenntartási költsége. Mire a 19. század végére az egész rendszer összeállt, az észak-amerikai gabonainvázió romba döntötte a gabona európai piacait. Ezután a birtokosság nyomására az Osztrák-Magyar Monarchia piacvédelmi rendeleteket vezetett be a magyar gabona védelmére, és biztosította neki a monarchia 50 milliós piacát.

„Azt, hogy a magyar mezőgazdaság 19. század végi modernizációja során a későbbi szocialista iparfejlesztéshez hasonlóan a tömegtermelés környezeti adottságoktól és piaci feltételektől elrugaszkodott, erőltetett fejlesztése súlyos társadalmi és gazdasági károkhoz vezetett, 2014 óta több formában publikáltam. Azt, hogy ezt a tézist a hazai mezőgazdaság 20. század közepi és a rendszerváltás óta zajló modernizációs fázisaira is indokolt kiterjeszteni, az utóbbi év során érlelem magamban” – mondta Pinke, aki egy gazdaság-, környezet- és társadalomtörténészekből álló csapattal közel egy évtizede dolgozik a korszakhatárokon átnyúló folyamatok értelmezésén.

„Épp e gondolat vagy hipotézis körüljárásában voltam, amikor elvállaltam egy vizesélőhely-restaurációhoz kapcsolódó 30 részes mélyinterj-sorozatot, amit egy szociológus és közgazdász csapattal készítettünk döntően gazdálkodókkal.” Ekkor, mint írta, a terepen élesben szembesült azzal, hogy milyen reakciót vált ki a kelet-európai gabonainvázió, amiről évek óta beszél konferenciákon és publikál róla tudományos folyóiratokban, de most a probléma „élőben, az orrom előtt lépte át a határt”.

A teljes előadás itt tekinthető meg:

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: