A héten új filmmel jelentkezett a Nem víznek való vidék című YouTube-csatorna. A Magyarország kiszáradása ellen központi segítség híján helyben összefogó civilek munkáját dokumentáló stáb a homokhátsági sikerek után az Északi-középhegységben vizet fakasztó vadász-vadgazda önkéntes kísérletéről készített filmet Segítünk vagy ártunk? - Erdei forrásfakasztás az aszály idején címen.

A tavaly decemberben a Cserhát erdeiben tartott terepbájáráson forgatott film annak a bizonyítéka, hogy a klímaváltozás katasztrofális következményeit enyhítő lokális és tájegységeket, földrajzi régiókat érintő rendszerszintű megoldások közös nevezőre hozhatók, ha a helyi viszonyokat ismerő, elszánt, de „képzetlen” civilek és a szaktudományokkal felvértezett profik szóba állnak egymással. Ebben az esetben Juhász Erika biológus és Németh András ökológus, a nemrégiben alapított Vízőrző Mozgalom önkéntesei, valamint Réder Ferenc biológusmérnök, a Patakrevitalizáció Facebook-oldal szerzője fogadta el a Cserhát erdeiben a vadak érdekében „vizet fakasztó” Nagy Zoltán, a magyarnándori Nagyvad Vadász és Természetvédő Egyesület elnökének meghívását.

Források és választások

Magyarországon kevés szó esik a mezőgazdasági területek mellett a hegyvidéki erdők talaját is rohamosan pusztító erózióról. Pedig az antropogén klímaváltozással szélsőségesebbé váló csapadékeloszlás, a hosszú száraz időszakokat követő, a sok havi átlagnál is nagyobb mennyiségű esőt pár nap alatt lezúdító felhőszakadások egyre gyakrabban mossák el a hegyvidéki ökoszisztémák alapját adó termőréteget, amely sárlavinaként árasztja el a völgyeket, feltöltve a vízfolyások medrét, eltemetve a forrásokat.

Ez utóbbi történt a Cserhátban, a Szandaváralja-patak vízgyűjtőjén 2023 januárjának végén, amikor Nagy Zoltán elmondása szerint két nap alatt közel 140 milliméter csapadék esett. Az előző évi rekordaszály okozta országos vízhiányt a Magyarnándor körüli erdei ökoszisztémák is megsínylették, a vadállomány a forró nyár után a téli hidegben is szomjazott. A szomjas őzek késztették cselekvésre a helyi Nagyvad Vadász és Természetvédő Egyesület elnökét arra, hogy a társaság által felügyelt több mint 3000 hektáros vadászterületen kézi, majd gépi erővel megnyisson közel 25 eltemetett forrást. Aztán géppel kibontva a 2024 nyarán csontra kiszáradt Szandaváralja-patak medrét, amelyben természetes úton feltöltődő vaditató gödrök 4 kilométer hosszan elnyúló láncolatát hozta létre.

Juhász Erika szerint gyakran problémás, ha civilek szakértők bevonása nélkül kezdenek ilyen munkálatokba: „Vannak olyan területek, például láperdők, lápi ökoszisztémák, amelyek nagyon érzékenyek a beavatkozásokra, nem lehet bárhol önerőből, a természeti folyamatok átgondolása nélkül vizet fakasztani, árasztani.” Németh András szerint ugyanis „az ilyen vízfakasztások védett vagy védendő növények, akár egész populációk pusztulását is okozhatják”.

Súlyozott polikrízis

A helyismeretére és a gyerekkorától eltelt öt évtized terepi tapasztalatára hivatkozó, saját elmondása szerint csak a korábban ismert, de eliszapolódott, betemetett forrásokat „felújító” Nagy Zoltán szerint megéri a kockázatot a Szandaváralja-patakot tápláló helyi vízfolyás helyreállítása, szerinte ugyanis súlyozni kell, hogy néhány védett virág vagy vadak ezrei lesznek a beavatkozás, illetve be nem avatkozás áldozatai. Juhász szerint a súlyozáshoz tudományos természetvédelmi ismeretek kellenek, ismerni kell az adott faj populációjának aktuális természetvédelmi helyzetét, ökológiai szerepét, bár mint Németh hozzáfűzte, a védendő növény- és állatfajok ismerete egyáltalán nem elvárható „alaptudás”.

A vízőrző ökológus szerint a kis vizesnek nevezett száraz időszakokban más egy helyi vízfolyás ökológiai funkciója mint az év csapadékos, nagy vizes időszakában, amikor félő, hogy „úgy rohan le a víz, hogy az már szárító hatású”. A mellékágakban való visszatartással ugyanakkor Németh szerint olyan „jó kompromisszum érhető el”, ami középvíznél is megtartja a vizet a tájban.

Réder Ferenc úgy véli, a mostani polikrízisben egyszerre sok kérdésre kell választ adni, hiszen a klíma- és vízválság a biológiai sokféleség összeomlásával együtt, egyszerre jelentkezik. A helyi, lokális tudást kell összehangolni a tágabb összefüggésekre vonatkozó ismeretekkel, a Szandaváralja-patak vízgyűjtője része ugyanis a Pannon-régió, és így a Kárpát-medence nagy természeti rendszereinek. Összefoglalása szerint „minél több szakterületet bevonunk, annál nagyobb eséllyel találunk jó választ a helyi problémára”.