Monaco nemcsak a pénzmosók paradicsoma, hanem a polipoké és a cápáké is
Hogy kerül a világ egyik legjobb oceanográfiai múzeuma Monacóba, és miért fontos, hogy létezik egyáltalán?
Hogy kerül a világ egyik legjobb oceanográfiai múzeuma Monacóba, és miért fontos, hogy létezik egyáltalán?
Kutatók 2018-ban eredtek a helyiek által már ismert faj nyomába a Demokratikus Köztársaság esőerdeinek mélyén. A fényes fekete bundájú majmok két folyó között, egy közel 1700 négyzetkilométeres területen élnek.
Ez mindössze a harmadik, és az eddigi legnagyobb épségben megőrződött hasonló vaskori lelet, amit Nagy-Britanniában találtak.
„Olyan ez, mintha kiderülne, hogy egy állat, amiről azt hitted, hogy nyúl, valójában egy antilop” – Ősi Attila és kollégái egy új koponyalelettel igazolták, hogy az Iharkútról előkerült Ajkaceratops kozmai dinoszaurusz a Triceratops rokona lehetett.
A kínai AI már nemcsak összefüggésekre talál rá a nyers adatokban, hanem a törvényszerűségek megértése után értelmezhető képleteket és egyenleteket hoz létre – akár az embereknél is pontosabban.
„Ha geológusként hasonló anyagokat találsz a Földön, azt gondolnád, hogy élethez van közük” – nyilatkozta a Qubitnek a kutatásban részt vevő Nicolas Mangold. A következő években komoly akadályokat kell leküzdeni annak bizonyításához, hogy valóban életnyomokról van szó.
A Földtől 82 fényévnyire található csillagrendszer két vörös törpéből és két barna törpéből áll.
A 2,65 millió éves fogmaradványok két, Australopithecus-ok közé tartozó egyedből származhatnak. Az emberféle saját elődeink legkorábbi képviselőivel élhetett egy területen.
Az Orion csillagkép vörös szuperóriása körül egy napszerű csillagot észlelt a Hawaiin található Gemini North távcső. Pont ott, ahol annak Molnár László és kollégái szerint lennie kell.
A példátlan felfedezésre azután került sor, hogy csillagászok egy kozmikus ütközésből formálódó, szokatlan galaxist találtak a James Webb űrtávcsővel, amit alakja miatt Végtelenség galaxisnak neveztek el.
Az antarktiszi vizekben élő, rendkívül ritka kalmárfajra egy óriási egybeesésnek köszönhetően bukkantak rá kutatók, akik a SuBastian robot-tengeralattjáróval eredetileg a Weddell-tenger egy másik részét készültek felderíteni.
Mi a közös egy Iguanodonban, egy Triceratopsban és egy Pachycephalosaurusban? Mindhárom közismert faj a jura időszaki Cerapoda növényevő dinoszauruszok leszármazottja. Egy friss felfedezés 168 millió évvel ezelőttre teszi a csoport megjelenését.
Kétmilliárd csillag megfigyelésével elkészítette galaxisunk legpontosabb 3D-térképét, és bár csak tíz éven át működött, még évtizedekig ellátja munkával a csillagászokat. Magyar kutatók meséltek az európai távcső elképesztő eredményeiről.
Az Albánia déli részén, egy négy éve felderített barlangban rejtőző termáltó majdnem kétszer akkora, mint a budapesti Molnár János-barlang termálvizes terme.
A WASP-127b szuperszonikus sebességgel mozgó, globális kiterjedésű légáramlása a leggyorsabb, amit csillagászok valaha bármelyik bolygón megfigyeltek.