Egy japán csillagász-fotós elkapta, amint meteor csapódik a Holdba, ráadásul egymás után kétszer is
Mindössze pár nap különbséggel örökített meg egy-egy meteort, amely eltalálja a Holdat, és új krátert hoz létre – íme!
Mindössze pár nap különbséggel örökített meg egy-egy meteort, amely eltalálja a Holdat, és új krátert hoz létre – íme!
Számos kudarcos indítás után ismét remekelt Elon Musk űrhajója, a negyedik verzió minden eddiginél nagyobb lesz, és a tervek szerint embert juttat majd a Holdra.
A Szaturnusz körül keringő Enceladus jégkérge alatt globális óceán rejtőzik, ahol úgy tűnik, minden feltétel rendelkezésre áll az élet létezéséhez.
A Würzburgi Egyetem kutatói szerint 2010 körül jelentős változás állt be abban, hogy mennyire szinkronizált a menstruációs ciklus a holdciklussal. Ez megmagyarázhatja, hogy a kettő közötti összefüggés miért maradt máig vitatott.
Az amerikai űrhivatal a február 5-én megnyíló időablakot célozta be, az Artemis-2 misszióban az űrhajósok megkerülik a Holdat, mielőtt az Artemis-3 során ismét ember lépne rá.
A NASA volt vezetője, Jim Bridenstine szerint a képlet egyszerű: Kínának van holdkompja, az USA-nak meg egyelőre nincs. A megoldás Elon Musk és a SpaceX kezében van, de az is lehet, hogy az amerikaiak Trump sikerélménye kedvéért több biztonsági kockázatot vállalnak.
A látványos égi jelenség idejére a telihold közel másfél órára elsötétült és vöröses árnyalatban pompázott. Az ország sok részén a felhők miatt nem, vagy csak rövid ideig lehetett látni a ritka eseményt.
Rég láthattunk már Magyarországról szép esti holdfogyatkozást, most azonban több mint két órán át gyönyörködhetünk a teljes fázisban, majd egy órán át a részleges holdfogyatkozás során levonuló földárnyékban.
Sean Duffy, a NASA ideiglenes igazgatója szerint ez egy újabb amerikai lépés a Holdra szállás felé.
Elon Musk Marsra szállási tervei jelentősen tolódhatnak az egyre gyarapodó számú sikertelen tesztkilövés miatt. Az űrvállalat ezúttal nem vállalta be a rakéta felrobbanásának lehetőségét.
Az égitestet a Voyager 2 sem szúrta ki, a James Webb űrtávcső viszont már több szerencsével járt.
Az amerikai Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen 2026 elején indulhatnak majd útnak. Ez lesz 1972 óta az első alkalom, hogy emberek a Hold közelében járnak.
4,3 százalék esélyt adnak arra, hogy a 2024 YR4 nevű kisbolygó eltalálja a Holdat, ami az emberekre nem jelent veszélyt, de a műholdak, az űrállomások és az ott tartózkodó űrhajósok bajban lehetnek.
A vérholddal ellentétben az eperhold színe nem vöröses, nevét ugyanis nem a színéről, hanem a felbukkanása idején tomboló gyümölcsszezon után kapta.
Két évvel ezelőtt szoftverhiba okozta a problémát, a tegnapi kudarc okai egyelőre nem ismertek, mindenesetre nem sikerült a holdra szállás most sem.