Globális összefogás híján tíz éven belül elöntheti a világot a műanyaghulladék
A Dél-Koreában hétfőn kezdődő ötödik kormányközi műanyagszennyezési ENSZ-csúcs a termelés radikális visszafogására kívánja rávenni a tagországokat.
A Dél-Koreában hétfőn kezdődő ötödik kormányközi műanyagszennyezési ENSZ-csúcs a termelés radikális visszafogására kívánja rávenni a tagországokat.
Annyi műanyag került a Kivuvu-tóba, hogy az itt működő Ruzizi erőmű turbinái már nem bírnak vele, emiatt a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Burundiban is hosszú áramszünetekre kell számítani.
A mélyben vadászó bálnafajok a hallásukra hagyatkoznak a sötétben, ez viszont becsapja őket.
Rengeteg műanyagszemét kerül a tengerbe, de becsléstől függően a 70-99 százaléka nem kerül elő többé. Egy friss kutatás szerint a mikroműanyagok legalább egy része a korallokban köt ki.
A léggömbök számítanak az egyik legveszélyesebb műanyagszemétnek az óceánban, a lépést ünneplik a környezetvédők.
Az ismert 16 fajból 10 próbál így túlélni a trópusi régiókban.
Az eddig vizsgált baktériumoknak nagyjából 30 fokos hőmérséklet kellett, hogy lebontsanak egyes műanyagfajtákat, az újonnan azonosított mikrobáknak viszont elegendő a 15 fok is. A felfedezés áttörést hozhat a műanyagok újrahasznosításában.
A hulladékgazdálkodásra vonatkozó törvény értelmében a PET-palackok, az alumínium és papír italos dobozok is visszaválthatóvá válnak 2023-tól, a Greenpeace szerint azonban ez kevés: gyorsabban kellene bevezetni az intézkedést, és az újrahasznosításról is mielőbb rendelkezni kell.
A halászatból származó szemét, a léggömbök és a műanyagzacskók mennyiségét kellene a legsürgősebben csökkenteni a tengerekben – derült ki ausztrál óceánkutatók metaanalíziséből.
Egy frissen megjelent kutatás szerint egy liter tápszer vagy tej négymillió műanyagrészecskét is tartalmazhat, ha a cumisüveg polipropilénből készült. A mennyiség meglepő, az viszont még nem világos, hogy ez vajon árt-e a gyerekeknek.
A műanyag zacskókat már az év végéig kivezetnék, de az evőeszközök, a csomagolóanyagok, a szívószálak és a mezőgazdasági fóliák sem ússzák meg az 5 éves tervet.
Az elmúlt kétszáz évben összesen tíz ilyen esetet jegyeztek fel.
A szarvasbika emésztőrendszeréből férfi alsónadrág, gumikesztyűk, instant tészta, műanyag zacskók, instantkávé-csomagolás, egy kis törülköző és egy műanyag madzag több darabja került elő.
Hiába tiltják a külföldi hulladék importját, Kínában országon belül is nagy problémákat okoz a szemét: a legnagyobb telepre napi 2500 helyett 10 ezer tonna szemét érkezett, ezért 2044 helyett már idén be kellett zárni.
A tojásban a megengedett dioxinmennyiség hetvenszeresét találták Kelet-Jáván, a szer fejlődési rendellenességeket, rákot és immunkárosodást okoz. Az északi félteke egyszerűen szemetesnek használja a délit.