A Mars-expedícióhoz hasonló hosszabb űrutazások erősen lassíthatják az asztronauták gondolkodását
A NASA kutatói a Nemzetközi Űrállomáson huzamosabb időt eltöltő 25 asztronauta kognitív teljesítményének vizsgálatával jutottak erre az eredményre.
A NASA kutatói a Nemzetközi Űrállomáson huzamosabb időt eltöltő 25 asztronauta kognitív teljesítményének vizsgálatával jutottak erre az eredményre.
Donald Trump szereti a látványos eredményeket, és Musk állítólag megígérte neki, hogy 2028-ig embert juttat a Marsra. Ez a szakértők szerint gyakorlatilag lehetetlen, viszont az átszervezés rendesen felbolygatja majd a nemzetközi űripart, így az európait is.
A Nemzetközi Űrállomáson végzett vizsgálatok szerint összezavarja az emberi szívizomszöveteket az űrbéli környezet, de a Földre való visszatéréskor helyreáll a szívműködés.
A SpaceX Dragon űrhajóján Jared Isaacman amerikai milliárdos és három civil űrhajós társa öt napot tölt majd a világűrben, ami alatt 1400 kilométerre jutnak bolygónk felszínétől.
Kezdődhet az orbitális turizmus: a történelmi Polaris Dawn misszió négy résztvevője nemcsak a világ első magánűrsétájára készül, hanem arra is, hogy a Van Allen-övön áthaladva rajtuk teszteljék az űrsugárzás hatását az emberi egészségre.
A SpaceX civil űrutazási programjában részt vevő férfiak és nők adatait hivatásos űrhajósokéval hasonlították össze, hogy felállítsák a jövő Hold- és Mars-misszióit segítő űrbiológiai adatbázist.
A Starship negyedik tesztrepülése teljes siker volt, amelynek során a SpaceX kolosszális rakétarendszerének második fokozata végig egyben maradt. A teszt megalapozhatja a Starship első olyan repülését, amin már rakományt is szállít majd.
A SpaceX vezére szerint mivel nincs bizonyíték a földönkívüli élet létezésére, nekünk kell azt megteremtenünk. Musk víziója szerint a jövőben egyszerre több ezer Starship rakéta indul majd a Marsra, hogy felépülhessen a bolygó első nagyvárosa.
Az Artemis–3 legénysége 2026-ban érkezhet meg a Holdra, ahol a növénytermesztés mellett vízjégkészletek után kutatnak majd, illetve holdrengéseket mérnek.
Békés közelítés a bolygó felé, tüzes száguldás a légkörön át, majd ejtőernyős landolás. Hangos videó készült a Varda magánkabinjának hazatéréséről.
Rosszul áll a szénája a férfi űrhajósjelölteknek: a NASA kutatása szerint a kozmikus sugárzás és a súlytalanság károsíthatja az erekcióért felelős szöveteket.
Ultrahangos impulzusokkal stimulálták a rágcsálók agyának adott régióit, így azok testhőmérséklete, szívverése és anyagcseréjük sebessége is csökkent. Amikor abbahagyták a jeladást, úgy ébredtek fel, mint ha mi sem történt volna.
A valaha épített legnagyobb és legerősebb űrrakétát a texasi Starbase űrközpontból indították el, de csak 39 kilométerre jutott, mielőtt darabjaira hullott.
Olcsóbb és hatékonyabb alternatívát kínálnak, mint például a SpaceX, kipróbálásához pedig se speciális kiképzésre nincs szükség se arra, hogy a kísérletező kedvű űrturista dúsgazdag legyen.
A NASA szerint simán zajlott a 25 napos tesztrepülés, ami megnyitja az utat ahhoz, hogy az Orion 2024-ben már űrhajósokat szállítson a Hold közelébe. A nagy visszatértést 2025-re tervezik, de ehhez még a SpaceX holdkompjának is bizonyítania kell.