Jó lenne pontosan tudni, mire elég a mezőgazdasági vízkészletünk, de az előrejelzéseink nagy eltéréseket mutatnak
Svájci kutatók azon dolgoznak, hogy jobb döntéseket lehessen hozni a vízfelhasználásban.
Svájci kutatók azon dolgoznak, hogy jobb döntéseket lehessen hozni a vízfelhasználásban.
A 20. század vízgazdálkodási sikere a víz gyors elvezetése volt. A 21. század egyik legnagyobb feladata a víz helyben tartása. A közeli jövőben azok az országok lesznek valóban biztonságban, amelyek energiát és vizet is tudnak tárolni, állítja a Miskolci Egyetem Energetikai és Vegyipari Gépészeti Intézetének igazgatója.
Egy amerikai startup által fejlesztett vízmentes hűtőtechnológiát olyan régiókban is lehetne alkalmazni, ahol nagy mennyiségű napenergia érhető el, azonban vízhiány uralkodik.
A gátak mögött felhalmozódó hordalék évtizedenként több mint 7 százalékkal csökkenti a világ mesterséges víztározóinak kapacitását. Ez több mint kétmilliárd ember ivóvízellátását és a mezőgazdasági területek negyedét veszélyeztetheti közvetlenül.
Bár Magyarország az előkelő ötödik helyen szerepel a termálvizekben gazdag országok globális rangsorában, ez nem jelenti azt, hogy úton-útfélen kutat lehetne fúrni. Gerstenkorn András hidrogeológus ennek okait is elárulta.
Az AI-adatközpontok tavaly 50 százalékkal több áramot fogyasztottak, mint 2024-ben, míg az USA legnagyobb szolgáltatójánál 76 százalékkal nőtt az áram ára egy év alatt. Zabálják a vizet, szennyezik a levegőt, és nem lassul a terjedésük – meddig bírja el a Föld az AI-forradalmat?
Átfogó intézményi és gazdasági lépéseket sürgetnek, különösen az integrált vízgazdálkodás terén.
A Georgia állambeli Fayette megyében jó ideig nem szúrták ki, hogy ipari mennyiségben és ingyen fogy a víz.
A MATE kutatói által gyűjtött és bevizsgált vízmintákban a PFAS nevű, potenciálisan rákkeltő vegyületek nem érték el az egészségügyi határértékeket.
Robert F. Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter két éve hirdetett keresztesháborút a fluorid ellen arra hivatkozva, hogy az ivóvízhez adott anyag csökkenti az IQ-t. Egy hét elején megjelent kutatás szerint nem csökkenti.
Magyarországon átlagosan 10-11 csőtörés történik óránként, és akad olyan régió, ahol a szállított víz fele kárba megy, országos átlagban pedig a vízvezetékekbe kerülő 5 liter vízből 1 el sem jut a fogyasztókig. Ez a 20 százalék feletti átlagos pazarlás duplája a 10 százalékos európai átlagnak.
Egy frissen megjelent hiánypótló kutatás szerint a szóda segít leküzdeni a fáradtságot, ráadásul cukor és koffein sincs benne.
Az Omar Yaghi vegyész-professzor cége által fejlesztett technológia a retikuláris kémia alkalmazásával még a legszárazabb sivatagi levegőből is képes nedvességet kivonni.
Már nem elég a vízhiány vagy a vízválság kifejezés; csődbe viszi az emberiség a Föld vízkészletét. Mára a globális népesség 75 százaléka él vízhiányos vagy kritikusan vízhiányos országokban.
Az ásványvíz gyakran több ezer évet tölt a föld mélyében, mielőtt felszínre kerülne, hogy aztán ellenőrzött körülmények között palackozzák, és eljusson a fogyasztókhoz. De mi különbözteti meg az ásványvizet a sima csapvíztől?