Paprikás manióka, kannibalizmus és földevés: így látják a kortárs művészek az evés jövőjét

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Két szmoghabcsók és S.A.M., a limonádét szervírozó, konceptuális robot között sétálgatva az jutott az eszembe, hogy mennyit változott az evéshez való hozzáállásunk csak néhány év alatt, már csak a kedvenc ételeinkre pillantva is. Ki ne emlékezne a Kádár-korszak krónikájára, a 2010-es Magyar Retró dokumentumfilmre, ahol kisiskolások mesélik el, hogy nekik a csigatészta, a kirántott hús vagy a mákos tészta a kedvencük? Ezek sok családban továbbra is a menü szerves részét képezik, de bekerülhetett melléjük a bolognai, a pizza, vagy talán még a vegán rizskoch is. De vajon a Kárpát-medence klímájának átalakulása miatt a 2050-es évek óvodásainak menüjében már paprikás manióka lesz, vagy addigra már úgyis mind az enyészeté válunk, és szabadon garázdálkodnak majd a gombák? A mesterséges intelligencia és a robotok veszik át az uralmat a tányérunk felett is, netán a nyersanyaghiány rászorít minket a földevésre és a levágott szőreinkből növő növények elfogyasztására? 

Ezeket a kérdéseket is felvetik az OFF-Biennále május 30-ig látogatható kiállításán azok a dizájnerek, képzőművészek és filozófusok, akik spekulatív gasztrofuturológiai projektjeiken keresztül igyekeznek új nézőpontokat adni korunk legnagyobb élelmezési és fogyasztási problémáinak. Tették ezt az evés mint az emberi lét központi elemének, a hozzá tartozó emberi tevékenységek, és ezen keresztül az ember és a technológiai-környezeti tér kölcsönhatásainak vizsgálatával. Nem mondják meg, hogy a túlfogyasztás, a környezetszennyezés, az elgépiesedés, a klímaváltozás és a géntechnológia hálójában küszködő ember és természet milyen irányba indul el a jövőben, csak azt, hogy nem vehetjük készpénznek a jelen állapotokat, és hogy jó lenne, ha többet gondolkodnánk közösen ember, természet és technológia viszonyairól.

S.A.M. és főzőintelligencia

Marie Caye és Arvid Jense holland művészpáros S.A.M.-nek, vagyis Szimbiotikus Autonóm Masinának keresztelt szódarobot-installációján keresztül az ember igényeit kiszolgáló cselédrobotokról és azok társadalomban elfoglalt helyéről elmélkedik. Ez a szerkezet egy kompakt automatizált élelmiszer-előállítási rendszer demója, ami organikus alapanyagokat és egy komputerizált gyártási folyamatot ötvöz. Nem csupán arról van szó, hogy a robot átlátszó bendőjében az akár hetekig dédelgetett mikroorganizmus-kultúrákból, például kombuchából elkészül a limonádé, hanem arról is, hogy a gép kikalkulálja az árait, könyveli saját bevételeit, vagy elvégzi magán a szükséges karbantartásokat. Sőt, alkotója bankszámlát is nyitott már neki. De vajon elég-e ennyi ahhoz, hogy az emberekéhez hasonló jogokat kapjon

S.A.M vagyis a Szimbiotikus Autonóm Masina

A Tuda Syuda (magyarul Huzavona) című alkotás más szemszögből, de ugyancsak egy technológiaszülte megoldást tesztel, bár az algoritmusok itt nem öltenek testet, hanem egymás között, az embert teljesen kihagyva vitatják meg, milyen alapanyagokból milyen ételek keletkezzenek. Az installáció részeként a Séfnek nevezett program folyamatosan új hozzávalókkal és ételekkel kísérletezik, és az emberi felhasználók visszacsatolásai alapján igyekszik megjósolni, melyik ízkombinációk lehetnek sikeresek. A Mezőgazdásznak nevezett algoritmus a rendelkezésre álló környezet információit számszerűsíti, például naplózza a talaj pH-értékét, méri a növénytársítások hatékonyságát, és nyomon követi a terményeket. Ezek alapján mondja meg a Séfnek, megvalósítható-e az általa megálmodott étel. Itt a folyamatból kiszorított ember a végtermék elfogyasztásában vagy az algoritmus parancsára a táj formálásában vehet csak részt - utóbbiban meglehetősen alávetett szereplőként.

Thomas P. Grogan (Tuda Syuda Collective): Tuda Syuda, 2018.

Mónika helyett Manióka Show és a földevés művészete

A technológia túlsúlyával szemben Szabó Eszter Ágnes magyar alkotóművész azt képzeli el, milyen gasztronómiai válaszokat adhatunk a Kárpát-medence éghajlatának változásaira, hogyan nézhetnek ki évtizedek múlva a magyaros egytálételek, például a paprikás krumpli. Gondolatkísérletének alapja a globális felmelegedés Magyarországon is érzékelhető trendje: az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) éghajlati adatbázisa szerint 2018 középhőmérséklete országos átlagban 11,99 °C volt, ez pedig a legmagasabb érték, amit 1901 óta mértek. A felmelegedés csökkenti a terméshozamokat, és megmutatkozik az élelmiszerárak emelkedésében is: 2018 második felében a burgonya például 44 százalékkal drágult.

Egyes kutatók szerint az agro-ökológiai zónák eltolódása miatt Magyarország esetében a krumpli gazdaságos és fenntartható termesztése évről évre egyre kockázatosabb – helyette a Tropical Plant Biology folyóiratban megjelent egyik tanulmány az elaszályosodó, elsivagatosodó területekre a manióka termesztését ajánlja. Ezek miatt a művész a manióka alapélelmiszerré válását vizionálja a Kárpát-medencében, és fiktív főzőshow-jában a paprikás manióka elkészítésének fortélyait mutatja be.

Részlet Szabó Eszter Ágnes: Manióka Show - Gyökér-előrejelzés című videójából

A táplálkozási szokások folyamatos átalakulásából indul ki a holland Masha Ru is, aki az utóbbi években a földevés (geofágia) jelenségét kutatta. Projektje, az Ehető Földek Múzeuma a világ minden tájáról gyűjt össze olyan földet és agyagot, amit bizonyos csoportok előszeretettel fogyasztanak el. Míg a földevést a nyugati társadalmakban betegségekkel kötik össze, és az agyagos csirkefalatok gondolata messze áll az étvágygerjesztőtől, Ghánában és Nigériában agyagból készült snackeket is árulnak, Tüdős Anna, a kiállítás kurátora szerint Németországban pedig egyenesen a földes tea a legújabb hipszter őrület.

Mennyit eszik az 50 centis ember?

Rengeteg szó esik a túlfogyasztás káros hatásairól, a Föld erőforrásainak feléléséről és az egyre mohóbb és egyre számosabb népesség igényeinek kielégítésére szabott ipari állattenyésztés borzalmairól. Ezeknek a történeteknek az egyik főszereplője a csodálatos csirke, amelyről ráadásul az a hír járja, hogy az 1970-es évektől kezdve a 2000-es évek elejére megnégyszereződött a mérete és a tömege is. Ez akár szerencsés fordulat is lehetne élelmezési szempontból, már ha az embernél nem történnének nagyon hasonló folyamatok. Csakhogy az ember is egyre magasabb és súlyosabb: aki nem hiszi, próbáljon meg másodmagával leülni a régi 47-es villamoson.

A holland Andre Hendriks A hihetetlenül zsugorodó ember című plakátsorozatán azt a kérdést feszegeti, nem lennének-e eszközei a tudománynak arra, hogy megállítsa, sőt visszafordítsa az emberi magasságnövekedést. Nem járna-e jobban a Föld, ha csak félméteresre nőnének az emberek, és így sokkal kevesebb élelmiszer is elég lenne a jóllakatásukra? Hendriks szerint így például egy kávészem elegendő lehetne egy csésze kávéhoz, és a súlycsökkenés miatt a repülők által használt kerozin mennyisége is jelentős mértékben csökkenhetne.

Andre Hendriks: A hihetetlenül zsugorodó ember című plakátsorozatának egyik plakátja

A végén úgyis felfaljuk egymást

Ezeknél az installációknál sokkal depresszívebb a Horváth Márk és Lovász Ádám jegyezte A fogyasztás futurológiája című, disztopikus hanginstalláció, amelyben egy olyan gondolatkísérletet visznek végig, ahol a totálisan gépesített élelmiszer-előállítás, valamint a klímakatasztrófa következtében összeomlott, szennyezett bolygón az emberek között felbomlanak a közösség és a szolidaritás kötelékei, és olyan új, egymás határait átlépő fogyasztási formák felé fordulnak, mint a kannibalizmus. Az érzékenyebb lelkületűeknél kiverheti a biztosítékot, ahogy egy, a kiállítás többi részétől üvegfallal elválasztott térben, fehér fotelben ülve egy francia márki kisfiú-belezési szokásait hallgatja, úgyhogy ezzel csak óvatosan.

Ennek a történetnek akár szomorú folytatása is lehetne, mindenesetre a disztopikus vonalat erősíti Hódi Csilla Matangó bár című installációja is, a „vendéglátóhely a világ végén”, ahol az uralmat minden értelemben átvették a gombák. Nyálkás, ehető, organikus, mérgező, varázslatos, növényi, pszichedelikus gombatenyészetek sokasága lakmározik az embertől megszabadított bár minden négyzetcentiméterén, előrevetítve, mit hagynánk magunk után, ha megpecsételnénk saját sorsunkat. A jelek szerint ha mi nem is, legalább a gombák jól járnának. 

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: