Ma délután 6-tól a történelemben először élő közvetítés indul, ami a Marsot mutatja be egészen közelről. Az Európai Űrügynökség (ESA) ezzel ünnepli, hogy 20 évvel ezelőtt elindította a Mars Express űrszondát. Az egyórás stream alatt az egyik, a keringőegységen elhelyezett színes kamera 50 másodpercenként készít majd képeket, ahogy a Mars Express a pólusok feletti pályáján a bolygó különböző részei felett halad el.

Az első kép 18:07-kor érkezett meg, és a Mars déli féltekéjének egy Nap által megvilágított részlete volt látható rajta. Pár perccel később feltűnt a közvetítésen a bolygó egyik legnagyobb vulkáni régiójában található Arsia Mons és egy felette található felhő, valamint a Mars déli jégsapkája is.

A kutatók nézői kérdésekre elmondták, hogy csillagok azért nem láthatók a közvetítésen, mert a Mars rendkívül fényes, és a kamera expozíciós ideje a bolygó és nem csillagok megfigyelésére került beállításra. 18:25 körül megállt a közvetítés, az ESA szerint a spanyolországi Estrack rádióantennákat zavaró rossz időjárás miatt. 18:42-kor érkezett egy újabb kép, amit a szonda 18:24-kor készített a Marsnál. A közvetítés fennmaradó része már simán ment, és a szonda a bolygó árnyékban lévő részletének képével búcsúzott.

A Mars és a Föld közötti, most éppen 300 millió kilométeres távolság miatt a fénysebességgel utazó adatoknak 17 percbe telik, amíg az űrszondától a földi rádióantennákhoz érnek, és az ESA szerint további 1 perc kell ahhoz, hogy a kábeleken és szervereken keresztül megjelenjenek a YouTube-közvetítésben. A szakemberek hónapok óta dolgoznak a projekten, de így sem biztosak abban, hogy a példátlan kísérlet sikerrel jár majd.

„De ennek ellenére elég optimista vagyok. Normál esetben, amikor a Marsról látunk képeket, tudjuk, hogy azok napokkal korábban készültek. Izgatottan várom, hogy végre aktuális állapotában lássuk a Marsot – legalábbis ahhoz annyira közel, amennyire lehetséges” – mondta az ESA darmstadti küldetésirányító központjában dolgozó űrszonda-üzemeltetésért felelős vezető, James Godfrey.

A kamera, amivel a közvetítés zajlik, eredetileg annak nyomon követésére szolgált, hogy sikeresen levált-e a szondáról az általa 2003 végén Marshoz szállított brit Beagle–2 leszállóegység. A VMC (Visual Monitoring Camera) kamerát az irányítók 2007-ben kapcsolták be újra, hogy az űrkutatás és a tudomány népszerűsítésére használják, de a műszerért felelős szakemberek közben rájöttek, hogy a megfelelő kalibrációval tudományos célokra is alkalmas.

Ez be is jött: a VMC 2020-ban egy közel 1800 kilométer hosszú felhőformációt figyelt meg, ami első ránézésre úgy tűnt, mintha az Arsia Mons vulkán tetejéről indulna ki. Aztán kiderült, hogy nem a három Tharsis Montes vulkán legdélebbi, 11 kilométer magas tagja tört ki több millió évnyi szunnyadás után, hanem ritka légköri körülmények és erős szelek találkoztak a hegy domborzatával, és így jött létre 45 kilométer magasan a különleges felhő.

Miért nagy szám a Marstól élőzni?

Tavaly a NASA Artemis–1 küldetésének apropóján, amikor az emberek szállítására alkalmas Orion űrhajó pályára állt a Hold körül, írtunk arról, hogy az űrbeli videóközvetítéseket nem csak a bolygóközi távolságok korlátozzák. Az űrszondákkal kapcsolatot tartó rádióantenna-rendszerek, így az ESA Estrack és a NASA Deep Space Network (DSN) általában leterheltek, különösen az amerikai űrügynökségé, aminek fejlesztésére a rendszer egyre nagyobb kihasználtsága ellenére nem jutott az elmúlt években elegendő pénz. A DSN-nek az Artemis–1 küldetés során az űrhajó mellett, ha nem is egy időben, de több mint 20, a Naprendszer különböző pontjain elhelyezkedő űrszondával és a James Webb űrtávcsővel is tartania kellett a kapcsolatot.

A több méteres rádióantennával szerelt és a nagyobb adatátviteli képességet biztosító K_a tartományban kommunikáló szondák esetén, mint amilyen a NASA Mars Reconnaissance Orbiter keringőegysége, a Földdel létesített kapcsolat adatátviteli sebessége mindössze 6 Mbit/s körül alakul, ami nagyjából a 3G mobilinternet sebességének felel meg. Ezért a jövőre tervezett Artemis–2 küldetés során, ami ismét embert juttatna a Holdhoz, az űrügynökség már lézeres kommunikációt vet majd be, ami lehetővé teszi a 4K felbontású közvetítést.

Mit csinált az elmúlt 20 évben a szonda?

A 2003 decemberében pályára állt Mars Express az addigi legnagyobb felbontású színes felvételeket készítette el a Mars felszínéről, köztük az azóta ikonikussá vált képet egy kráterben megbújó jégfoltról. A szonda emellett vízjeget mutatott ki a bolygó déli pólusánál, ami igazolta, hogy a jégtakarók nem csak szén-dioxid-jégből állnak. A következő év elején a szonda mérései alapján a kutatók szenzációs bejelentést tettek: kis mennyiségben metánt azonosítottak a Mars légkörében, ami vulkáni vagy hidrotermális aktivitáshoz lehet köthető, de azt sem lehet kizárni, hogy valamiféle biológiai folyamat mellékterméke.

A marsi metán rejtélyének megoldásához az azóta eltelt 19 évben sem jutottunk sokkal közelebb. Míg a NASA Curiosity marsjárója a felszínen kimutatta a molekulát, a célzottan a helyzet tisztázására odaküldött európai Trace Gas Orbiter keringőegység metánnak nyomát sem találta, pedig a korábban mért koncentrációk 10-100-szorosan meghaladták műszereinek érzékenységét.

A Mars Express legizgalmasabb mérései a felszín alá bepillantást engedő MARSIS radarhoz kötődnek. A 40 méter hosszú antennával, ami 5 kilométer mélyre lát le, 2006-ban eltemetődött becsapódási medencéket, 2018-ban pedig egy tavat azonosítottak a Mars déli pólusának jégtakarója alatt. Bár az utóbbi felfedezést heves viták követték, egy független módszerrel folytatott kutatás, aminek eredményeit tavaly tették közzé, megerősítette, hogy a gleccser alatt ma is folyékony víz lehet.

A szonda egy leszállóegységet is szállított, a Beagle–2-t, ami 2003. december 25-én landolt a Marson, de nem lépett kapcsolatba az irányítókkal. Az annak idején Charles Darwint szállító hajóról, a HMS Beagle-ről elnevezett űreszköz asztrobiológiai vizsgálatokat végzett volna, és 1,5 méter mélységbe ásott volna le, ahol a felszínt érő sugárzás már kevésbé alakítja át a potenciálisan jelen lévő szerves molekulákat. Bár európai leszállóegységnek azóta sem sikerült landolnia a Marson, ha az orosz-ukrán háború miatt a Földön ragadt Rosalind Franklin marsjáró amerikai segítséggel eljut a bolygóra, az első szonda lehet, ami több méter mélységből vett mintákat vizsgál majd fedélzeti laboratóriumaiban.

A tudományos felfedezések mellett a Mars Express számtalanszor kommunikációs átjátszóként működött a NASA marsjárói, a Spirit, az Opportunity, a Curiosity és a Perseverance és a földi rádióantenna rendszerek között. Ahhoz, hogy a felszínen dolgozó szondák el tudják juttatni a Földre az általuk összegyűjtött nagy mennyiségű adatot és felvételt, keringőegységekre van szükségük. Ezek a leszállóhelyek felett történő néhány perces elhaladásuk során előbb begyűjtik azokat, majd a Deep Space Network vagy az Estrack rádióantennáinak továbbítják őket.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: