Evolúciós antropológusok szerint a komplex szerszámkészítési módszerek hajnalától és a társas tanulástól számítható a kumulatív kultúra kialakulása.
Egy kelet-spanyolországi lelőhelyen régészek egy áttörő kormeghatározási technikával feltárták, hogy milyen hosszan használtak 52 ezer évvel ezelőtt neandervölgyiek egyes tűzrakóhelyeket. A módszer segíthet a faj viselkedésének jobb megértésében.
A neandervölgyi nő a mai Iraki Kurdisztán területén élt, és negyvenes éveinek közepén hunyt el. Maradványaira a Shanidar barlangban, rossz állapotban találtak rá.
A vulkánkitörések után kialakuló, barlangszerű képződményekben először találtak emberi jelenlétre utaló nyomokat – juhot és kecskét ábrázoló sziklarajzok is előkerültek.
Az 1,4 millió évesre becsült, darabolásra és famegmunkálására használt eszközök még a hetvenes években kerültek elő, de korukat csak most sikerült meghatározni. Ha megerősítik, a felfedezés teljesen átírja a mai Európa benépesedésének történetét, de egy független szakember óvatosságra int.
A régészek korábban azt feltételezték, hogy kalapácsként való használatuk után nyerték el alakjukat, de egy friss elemzés szerint már a Homo erectus is szándékosan formált golyókat.
A Homo naledi tagjai százezer évvel a legkorábbi ismert temetkezés előtt is végtisztességet adtak a halottaiknak.
Míg a modern ember ajkainak alakja a gyenyiszovai elődöktől származhat, az orrunkat az Afrikából hidegebb éghajlatra költöző ősemberek és a neandervölgyiek keveredése alakíthatta.
Több mint 20 éve előkerült leletek újbóli vizsgálata tárta fel, hogy már egy 7 millió éve élt korai emberelőd is két lábon járt. A Sahelanthropus tchadensis megtartotta fára mászási képességét is, ami jól jött neki a füves területekkel és erdőkkel tarkított élőhelyén.
A július 8-án bejelentett felfedezés az emberré válás történetének egyik alig ismert, de kulcsfontosságú fejezetét, az Afrikát elsőként elhagyó elődfaj vándorlását segíthet rekonstruálni.
Saját fajunk, a Homo sapiens és a neandervölgyiek megjelenéséhez is klímaváltozások vezethettek, derül ki egy frissen bemutatott kutatásból, amely azt vizsgálja, milyen hatása volt az elmúlt kétmillió év éghajlatának az emberi evolúcióra.
Az emberi két lábon járás történetének legősibb bizonyítékai egy tanzániai területről származnak, és 3,6 millió évesek. Most úgy tűnik, a lelőhely egy másik részén található elfeledett nyomokat egy eddig ismeretlen, az Australopithecusoknál is ősibb anatómiájú korai rokonunk hagyhatta hátra.
Az 1908-ban előkerült ötvenezer éves csontok alapján a kutatók eddig azt hitték, hogy a hatvan év körüli neandervölgyit ízületi gyulladás kínozta, egy friss elmélet szerint azonban brucellózis végzett vele, ez okozta a csontjain az elváltozásokat.
Az emberiség bölcsőjeként is emlegetett dél-afrikai lelőhelyről nemrégiben előkerült fiatal Homo naledi maradványainak felfedezési helye arról tanúskodik, hogy az emberelődök szándékosan helyezhették a barlangrendszer mélyére elhunyt társukat.
Egy nemzetközi kutatócsoport csaknem húsz évig vizsgálta a neandervölgyiek halló- és beszédképességeit. Kiderült, hogy ebben a tekintetben közel álltak a modern emberhez, és már mássalhangzókat is képesek voltak kiejteni.