Egész arzenálnyi vaskori fegyvert találtak Dániában
A száznál is több lándzsát és a valódi ritkaságnak számító láncinget áldozati ajándékként helyezhették kétezer évvel ezelőtt, most egy autópályabővítés miatt kerültek elő a föld alól.
A száznál is több lándzsát és a valódi ritkaságnak számító láncinget áldozati ajándékként helyezhették kétezer évvel ezelőtt, most egy autópályabővítés miatt kerültek elő a föld alól.
A Tollense-völgyben vívott bronzkori ütközet maradványainak legújabb elemzése szerint a kontinensen kiterjedt harcok dúltak az időszámítás előtti 13. században.
A világ 9 atomhatalmában minden másodpercben egymillió forintnyi pénzt fordítottak az arzenál fenntartására és bővítésére 2023-ban.
Az utazó az 1500-as évek végén szenvedhetett balesetet, a maradványok vizsgálatából most többet is megtudtak róla a kutatók.
A Gázai övezetből indított rakéták 90-95 százalékát képes elhárítani a légvédelmi rendszer, de úgy tűnik, több ezer rakéta gyors kilövésével már nem bír el.
Az őskőkorszaki vadászat során könnyű, hajlított botokkal béníthatták meg az állatokat, amiket aztán lándzsával ejtettek el.
A városi tanács beleírta a tervezetbe, hogy a robotok nem élhetnek halálos erő alkalmazásával, de a rendőrség ezt pirossal áthúzta, és beleírta, hogy de. Első körben jóváhagyták az új szabályt.
Sikeresen tesztelték az irányított energiájú fegyverek csúcskategóriás modelljét, amely valóra válthatja a sci-fik lézerharcait. A rendszer nagy előnye, hogy különböző méretű célpontokat képes megtámadni anélkül, hogy fegyvert vagy lőszert kéne váltani.
Az Egyesült Államok az elmúlt hónapokban végrehajtott sikeres orosz és kínai tesztek után gyorsította fel a hiperszonikus fegyverkísérleteit.
A hivatalos magyarázat szerint az újrafelhasználható űreszközök technológiáit tesztelő akcióra azután került sor, hogy Kína feljuttatta az űrbe a Tienkung űrállomás központi egységét.
A Ghost Robotics legújabb robotkutyáját 6,5 milliméteres kaliberű Creedmoor gépkarabéllyal szerelték fel, ami 1200 méterről képes pontosan célozni. Bár elsősorban távirányítású használatra tervezték, mesterséges intelligenciával is felruházták, így akár magától is felismerheti és megtámadhatja az ellenséget.
Ebben a hónapban már harmadszor végeztek rakétatesztet az országban. A szakértők szerint így próbálnak javítani a pozíciójukon az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával folytatott tárgyalásokon.
A Szellemflotta korábbi erőfeszítései arra irányultak, hogy a robothajók képesek legyenek emberi beavatkozás nélkül küldetéseket teljesíteni. A rakétakilövés az első arra utaló jel, hogy a robothajókat fegyverekkel is ellátják.
Az USA haditengerészete csak összezavarni szeretné ellenségeit a nem halálos hangfegyverrel, de innen már csak egy lépés a mikrohullámú fegyverkezés, ami a rejtélyes betegségekkel járó Havanna-szindrómát is okozza.
A Taktikai Ultrarövid Impulzusú Harci Lézer elnevezésű fegyverrendszer egymilliószor erősebb lehet bármilyen létező lézerfegyvernél, mivel a sci-fikben látottakhoz hasonlóan rövid impulzusokban bocsátaná ki a lézersugarakat.