A bontások, átépítések miatt a múlt század 60-as, 70-es éveinek építészete villámgyorsan tűnik el Budapestről, még azelőtt, hogy igazi értékként tekintenénk rá. Branczik Márta művészettörténész és F. Szalatnyai Judit fotográfus kétszemélyes projektje, a Virtuális leletmentés ezt a későmodern kultúrát igyekszik dokumentálni, amíg nem késő.
A világörökségi helyszínekre leselkedő talán legnagyobb veszély ma a tengerszint emelkedése, a sótartalom növekedése és a szél eróziójának hatása. Mindez Karthágó példáján jól látszik.
Évi 75 millió dollárt spórol az amerikai költségvetés azon, hogy ideológiai okokból kilépnek az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetéből. Ezzel Kína sosem látott lehetőséget kap arra, hogy kiterjessze kulturális és ideológiai befolyását a világban.
Schulek Frigyes építész úgy álmodta meg a Halászbástyát, hogy ott magyar és külföldi együtt csodálkozzon rá a város szépségére és a nemzet dicsőségére, ezért a kilátás védelme mindig előnyt élvezett. Amióta világörökségi helyszín lett, csak a baj van üzemeltetésével, az önkormányzat pedig rendre rossz megoldásokhoz nyúl.
Ingatlanozás az MTA-nál és az egykori MTV-nél. Súlyos, szürke horizontok és a „nehéz magyarság”. KEKVA és MNMKK. Meg nem épült óriás piramisok, lesöpört műemlékvédelmi szabályok, engedetlen kultúrahordozók és disztópia, amerre csak nézünk.
Kinek a szarkofágjára bukkantak a katedrális alatt? Hogy bírták a fagerendák sokszáz évig a kártevőket, ha nem is kezelték őket? Hogyan lehet helyreállítani a beltéri visszhangot? És szedjenek-e belépődíjat a restaurált székesegyházban? Kérdések, dilemmák, adatok a Notre-Dame újranyitása után.
Bár az ország régiségügyi főnöke szerint a felújított Menkauré-piramis Egyiptom ajándéka lesz a 21. századnak, egyiptológusok és régészek szerint a projekt az örökségvédelem alapvető elveit sem veszi figyelembe.
Az ausztrál őslakosok sziklarajzai és -vésetei évezredeken keresztül őrizték, amit meg akart örökíteni az ember, de a környezetszennyezést, a gyárak és bányák terjeszkedését aligha élik túl. Egyes rajzok már a világörökségi státusz kapujában állnak, de lehet, hogy a műtrágyalobbi erősebbnek bizonyul majd.
A Budapest 8. kerületében álló épületegyüttes 110 éves fennállása óta a lehető legkülönbözőbb társadalmi csoportoknak adott otthont. Bár az egykori lakótelep története nem a folyamatos fejlődésről szól, mégis akadnak epizódok, amelyekre pozitív örökségképet lehet alapozni. Ha ezt sikerülne közvetíteni, nemcsak a kolónia lenne Budapest egyik legizgalmasabb pontja, de maga a város is jobb hellyé válna.
A történészek nem szűnő igyekezete ellenére máig általános jelenség a múlt gazdasági, politikai szükségleteknek megfelelő átalakítása. Ahogy ezer évvel ezelőtt a krónikaíró az akkori jelen kívánalmai szerint rendezte be a múltról elmondható történetet, úgy alakítják örökségünket ma a marketingesek, ideológusok és forgatókönyvírók.
A participatív örökségkutatás korában maguk a közösségek tárják fel a múltat. Az ilyen projektek demokráciát, egyenlőséget, a nyilvánossághoz való hozzáférést, aktív, társadalmilag tudatos, és sok esetben hasznos megoldásokat ígérnek.
A kulturális örökség az ezredfordulóra vált az európai identitás olyan integratív fogalmává, ami nem fenyegeti a nemzeti kultúrák sokszínűségét. Az elkövetkező hét évben az EU több százmillió eurót fordít az örökséggel kapcsolatos kutatásokra.