Képzeljünk el egy űrhajót, ami nagy sebességgel elhalad a Föld mellett. Ha az űrhajó épp ekkor bocsát ki egy vörös impulzust, azt a földi megfigyelő kéknek látja, viszont a Földről indított vörös fény az űrhajóban már nem látható szabad szemmel, mert átcsúszik az infravörös tartományba. Ha viszont a Földről kék fényt indítunk, az az űrhajóban már vörösnek látszik. Mi a magyarázat?
Az Európai Déli Obszervatórium megfigyelései első alkalommal igazolták, hogy a Tejútrendszer központjában lévő, szupernagy tömegű fekete lyuk körül keringő csillag éppen úgy mozog, ahogy azt Einstein általános relativitáselmélete előre jelzi. Keringési pályája rózsa formájú, nem pedig ellipszis, ahogy azt Newton gravitációs elmélete jósolta.
Ronald L. Mallett tudóstársai fenntartásokkal kezelik az ötletet. Szerintük a professzor elmélete matematikailag nem megalapozott, és mai ismereteink alapján képtelenség megépíteni egy ilyen időutazásra szánt gépet.
A legtöbbünk már elmúlt hétéves, de most egy osztrák grafikus jóvoltából visszapörgethetjük, hogy milyen lassan telt az idő, amikor még kicsik voltunk. Hosszú scrollozás következik, lehangolóan gyors fináléval, de hát ilyen az élet.
A maratoni kísérletet 1999 és 2014 között hajtották végre 12 ország atomóráinak mérésével. Egy szó: ekvivalenciaelv!
A napokban hozták nyilvánosságra a márciusban elhunyt fizikus utolsó, tudományos végrendeletnek is beillő munkáját, amely a húrelmélet és a holografikus elv matematikai apparátusával igyekszik rendet vágni az einsteini relativitáselmélet és kvantumfizika egymásnak feszülése miatt számos ellentmondással terhelt 21. századi kozmológiában.
Honnan származnak a rejtélyesnek tűnő mágneses hatások? A kérdés sokáig még a fizikusokat is zavarba hozta. A választ a mozgásokban kell keresni.
Gáspár Merse Előd fizikus végre rendesen elmagyarázza, mire jutott Galilei, Maxwell, Eötvös és Einstein.