Letolt gatyával a negyedik ipari forradalomban: több százezer digitálisan felkészült munkavállaló hiányzik Magyarországról

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

„Senki ne lepődjön meg, ha gépies munkáját holnap már a gépek végzik – ezzel mindenki jobban jár, hosszabb távon még az érintett munkavállaló is, mert amennyiben hajlandó fejleszteni a kompetenciáit és a tudását, új és magasabb hozzáadott értéket termelő munkakört vagy munkahelyet kereshet” – írta a Qubitnek Both Vilmos, a digitális gazdaság szereplőit képviselő IVSZ iparági szövetség elnöki tanácsadója. A digitalizáció és az automatizáció szerinte mindenhol sokkal gyorsabban megy végbe, mint ahogy a munkaerőpiac egyes szereplői, illetve a szakpolitika és a szabályozás észleli, mivel mindenki csak egy-egy szegmenst lát a változásból. Pedig Both szerint a munkaerőpiacon zajló folyamatok eredménye előre is jól látható: az ismétlődő munkafázisokra épülő, egyben lélekölő fizikai és szellemi munkákat egyaránt könnyű automatizálni, legyen szó csavarbehúzásról vagy banki hitelbírálatokról.

A munkaerőpiac hegyomlásszerű átalakulásáról szóló állítások annyit visszhangoztak az elmúlt évtizedekben, hogy már-már közhellyé váltak, miközben az egyszeri magyar munkavállaló nem, vagy legfeljebb a világjárvány kitörése óta érzékeli, hogy megfordult volna vele a világ. Mit hoz és hozott a digitalizáció a munkaerőpiacon, mi minden lenne lehetséges, és mi a magyarországi realitás? Mennyire térítette el a már zajló folyamatokat a koronavírus-világjárvány? Meddig maradhatunk a kis keresetű szakmunkások országa, mennyire fejlettek a magyar munkavállalók digitális készségei? 

Titkosítás az államnak, AI a pénzügyi szektornak, robotok az iparnak

Mit jelent egyáltalán a munkaerőpiac sokat hangoztatott digitalizációja? Benne foglaltatik minden olyan folyamat, ami korábban analóg módon vagy manuálisan, közvetlen interakciók útján történt, ma már viszont digitális térben zajlik. Ennél eggyel szűkebb fogalom az automatizáció: azt jelenti, hogy a meglévő munkafolyamatokat úgy alakítják át, hogy emberi beavatkozás nélkül is működjenek. Az automatizáción belül pedig azt nevezzük robotizációnak, amikor magát a termelést automatizálják – tisztázta a fogalmakat Nábelek Fruzsina, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) ügyvezető igazgatója. Az automatizáció Nábelekék által is kutatott nagy kérdése, hogy ezek a folyamatok mennyiben képesek kiváltani az emberi munkaerőt, és ez milyen hatással lehet a magyar munkaerőpiacra. 

A digitalizálódó gazdaságban továbbra is a big data, a felhőalapú megoldások és az e-kereskedelem marad a cégek legfőbb prioritása, miközben jelentősen nő az érdeklődés egyes még újnak számító technológiák iránt is: a titkosítás új technológiái az állami szektorban terjednek el leginkább, a nem humanoid robotok elsősorban a bányászati és a fémiparban kapnak szerepet, a mesterségesintelligencia-megoldások az IKT, a pénzügyi, egészségügyi, szállítmányozási és közlekedési szektorban terjednek el, míg a big data és az Internet of Things fő terepévé az oktatás és az energiagazdálkodás válik – ismertette a várható trendeket Kudari Nóra, az IVSZ programmenedzsere. Az új technológiák terjedése növeli a keresletet bizonyos új munkakörök és készségek iránt, a humán munkaerőre leginkább azokban a feladatkörökben lesz szükség, ahol az emberek meg tudják tartani versenyelőnyüket: ilyen a tanácsadás, a döntéshozatal, a menedzsment, az érvelés, a kommunikáció és az interakció.

A trend Magyarországon is ugyanez – legalábbis a nemzetközi hátterű nagy cégeknél és azoknál a magyar vállalkozásoknál, amelyek a beszállítói láncok tagjai. „A mikro-, kis- és közepes vállalkozások esetében azonban drámai a lemaradás” – írta Both, aki szerint a kkv-kat nem a nagyobb cégek versenyétől és a digitalizáció hatásaitól kellene megvédeni, hanem attól a szemlélettől, hogy rájuk nem érvényes a trend, őket elkerüli a digitalizáció és az automatizáció. Ha valóban elkerüli, ezek a kis cégek végképp elveszítik a versenyképességüket és a hatékonyságukat, nem ők fogják megszerezni a legjobb munkavállalókat és üzleteket, és az olcsóbb és gyengébb munkaerőből válogathatnak, ahogy a dolgok állnak. 

COVID: felgyorsul a munka jövője

2019 végén a munkaerő-piaci stabilitásra az automatizáció jelentette a legnagyobb veszélyt,  2020-ban ezen felül a COVID-19 megjelentése keltett jelentős zavart, és „felgyorsította a munka jövőjének elérkezését” – ahogy az IVSZ programmenedzsere fogalmazott.

A GVI szakértője szintén úgy látja, hogy a koronavírus-világjárvány érezhetően felgyorsítja a meglévő digitalizációs folyamatokat, még ha a trendek irányán nem változtat. A konkrét számokig merészkedő előrejelzések szerint a COVID-19 hatásai 2-7 évvel gyorsították fel a digitalizációt. Az időtartam iparágtól is függ, mert az egy dolog, hogy elterjedt a távmunka, és számos találkozó az online térbe helyeződött át, az ipari automatizáció azonban nagyobb beruházásokat igényel, ezért hosszabb távú folyamat – mondta Nábelek. A vállalkozásoknál egyfajta innovációs kényszert hozott a járvány, egy nemzetközi felmérésben a cégek 80 százaléka vallotta, hogy az új technológiákat gyorsabb ütemben vezették be, mint tervezték

A járvány három területen gyorsította a digitalizációt: az egyik az otthoni munkavégzés kényszere és ehhez kapcsolódóan a vállalkozások belső működésében megvalósuló digitalizáció. A másik fontos terület a fogyasztókkal való interakcióké: a fizikai piachoz képest az elmúlt másfél évben jóval nagyobb szerepet kapott az online. A harmadik pedig az automatizáció és a robotizáció területe: járvány idején távolságot kell tartani, az automatizáció pedig megoldás lehet az érintkezés elkerülésére azokon a munkahelyeken, amelyek működéséhez eddig elengedhetetlen volt az emberi jelenlét. „Az előrejelzések szerint ezek a járvány által berobbantott változások nem átmenetiek, hanem hosszú távon velünk maradnak” – tette hozzá a GVI ügyvezetője.

Távmunka a németországi IllingenbenFotó: SEBASTIAN GOLLNOW/dpa Picture-Alliance via AFP

Both szerint a pandémia egyebek mellett felgyorsította a távmunka és a digitális nomád életforma terjedését, Magyarországon azonban nem hozott valódi áttörést a digitális eszközök és szolgáltatások használatában. A videohívásokban való jártasság vagy egy-egy távoktatási platform rutinos használata nem jelent érdemi javulást a lakosság digitális kompetenciáiban. Ráadásul ez a folyamat a világ minden országában lezajlott, tehát a magyar versenyhátrány ledolgozásához sem járul hozzá.

Bár azok a cégek, magánszemélyek, akik most álltak át valamilyen digitálisabb megoldásra, a kutatásokban jórészt úgy nyilatkoznak, hogy a járványhelyzet elmúltával is megtartják az újítást, valójában összességében kevesen vannak, akik a koronavírus miatt váltak digitális felhasználóvá. Az IVSZ tanácsadója szerint például valóban jelentősen megnőtt az online kiskereskedelmi forgalom, csakhogy ugyanazok használják ezeket a platformokat sokkal gyakrabban, akik már a járvány előtt is vásároltak online.

A GVI a járvány időszakában többször is megkérdezte a cégeket az otthoni munkavégzésről a magyarországi vállalkozásokra reprezentatív mintán. 2020. március-áprilisban a cégek fele nyilatkozta, bizonyára a kezdeti sokkhatás alatt, hogy nem tudja megszervezni a távmunkát. Azóta belejöttek, legalábbis egy bő évvel később már csak a 35 százalékuk mondta ezt, de a legtöbb esetben irodai-otthoni hibrid munkarendet vezettek be. Idén februárban ötször annyian dolgoztak távmunkában, mint 1 évvel korábban.

A GVI munkaerő-piaci felmérése alapján a cégek egyharmada szerint vált gyakoribbá a távmunka, és hogy a jövőben ez a trend hogyan folytatódik, arról a vállalatok 70 százaléka úgy gondolja, hogy nem lesz érdemi változás, 18 százalékuk szerint viszont tovább fog nőni a távmunkában dolgozók aránya. A magyar cégeknek tehát csak nagyon kis hányada látja úgy, hogy a távmunka visszaszorul, amint a vihar elül. Both arra számít, hogy a hibrid munkavégzés különböző formái terjednek el a kényszerű lezárások után. A szervezeti kultúra, az ágazat vagy a cég tevékenységének összetettsége, a munkafolyamatok tagoltsága, a menedzsment szemlélete és a munkavállalói jogok kiterjedtsége együtt határozza meg, mennyire rugalmas rendszerek alakulnak ki és válnak normává a kényszerhelyzet hatására. Kudari szerint mindenesetre „2020 után nem lehet elvárás a visszatérés a normális kerékvágásba, sokkal inkább az új normálisba való áttérésől kell beszélni”.

700 ezren ember munkáját vehetnék el a robotok

A GVI ügyvezetője szerint a hazai és nemzetközi kutatások egyaránt megállapítják, hogy az automatizáció következményei a magasabban képzetteket érintik a legkevésbé, a szakképzetleneket pedig a legnagyobb mértékben, tehát a magasabb végzettség valamelyest megvédi az ember munkahelyét. 

Az elemzések szerint leginkább az adatbeviteli, az adminisztrációs, a könyvelői, a bérszámfejtői, valamint a gyári és összeszerelési munkakörök helyettesíthetők a technológia által. A GVI 2016-ban vizsgálta, Magyarországon milyen munkakörök automatizálhatók a szigorúbb definíció szerint, vagyis a már elérhető (és nem a közeljövőben várhatóan elterjedő) technológiákkal. Az 5 évvel ezelőtti kutatásban arra jutottak, hogy a munkavállalók 12 százaléka dolgozik ilyen munkakörökben. Az azóta elvégzett hasonló vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy az automatizációtól fenyegetett munkavállalók száma a foglalkoztatottak számával együtt nő, azonban az arányuk nem változik, továbbra is 12-13 százalék. Ennek oka Nábelek szerint elsősorban abban keresendő, hogy a cégek nem veszik át olyan gyorsan az új technológiákat.

2019-ben ismét kutatták a témát, az elemzésében a munkaköri leírásokban vizsgálták, hogy a szakmák közül melyeket érinti leginkább az automatizáció. Ez a szofisztikáltabb kutatás arra jutott, hogy a szakképzettséget nem igénylő szakmák 38 százalékában a részfeladatok többsége automatizálható, 28 százalékuk pedig teljes mértékben helyettesíthető gépekkel. Az építőipari ipari szakmáknál azt találták, hogy a feladatok 15 százaléka teljesen, 43 százalékuk pedig nagyrészt automatizálható a már meglévő technológiákkal. A kereskedelmi és szolgáltató szektorban a szakmák nagyjából ötöde váltható ki gépekkel. 

Összességében a 2019-es foglalkoztatottsági adatok alapján körülbelül 700 ezren dolgoznak olyan szakmában, amelyeknek a részfeladatai többségében vagy egészében automatizálhatók.

Nincs miből

Elméletben tehát számos munkakör nagyrészt automatizálható lenne, de azért nem eszik olyan forrón a kását. Annak ugyanis, hogy „a robotok elveszik a munkánkat”, vannak bizonyos korlátai: a digitalizációt és az automatizációt például jelentősen lassíthatja, ha nem költenek beruházásokra a cégek – mondta Nábelek.

Egy szintén tavalyelőtti GVI-kutatásból az derült ki, hogy a magyarországi cégek nagy többségénél, 80 százalékánál három olyan munkakör van, amit már most kiválthatnának a gépek. Ugyanakkor a versenyszféra cégeire reprezentatív kutatás szerint a vállalatok egyelőre nem az automatizációra fordítják a nagy forrásokat, 60 százalékuk az utóbbi három évben ugyanis nem, vagy alig fektetett be innovációba – ebben nagy eltérések vannak az iparágak, cégtípusok között. Tehát hiába áll rendelkezésre a technológia, csak lassan csorog le a gyakorlatba. Ez nem kizárólag magyar sajátosság, bár a magyar cégek innovációs készségében valóban van lemaradás a nyugat-európaiakhoz képest, azok pedig a kínai, japán, dél-koreai cégekhez képest óvatos innovátorok – mondta Nábelek.

Az IVSZ tapasztalatai szerint is az innováció alacsony szintje a digitalizáció egyik legnagyobb akadálya ebben a régióban. Both szerint nagyon eltérő a magyar cégek attitűdje attól függően, hogy milyen szektorban tevékenykednek, milyen a tulajdonosi struktúrájuk, és hogyan áll hozzá a menedzsment a digitalizácóhoz. A nemzetközi cégek nagyrészt az anyacégtől kapják készen a megoldásokat, azokat a beszállítói láncra is érvényesíteniük kell. Létezik néhány hazai leánycég és egy-egy nagyobb magyar vállalkozás, amely saját döntése alapján is fejleszt, ilyenkor elsősorban az adott újítás megtérülési kilátásait veszik figyelembe. Általános szabály, hogy minél olcsóbb a munkaerő egy adott ágazatban, annál gyengébbek az automatizáció megtérülési kilátásai. Ám ha súlyos munkaerőhiány áll elő, az is automatizációra sarkallhatja a cégeket.

Mint Kudari Nóra elmondta, a kutatási és innovációs beruházások Kelet-Európában még mindig jelentősen elmaradnak az EU15-től, és a helyzetet tovább nehezíti a képzett kutatók elvándorlása is. Vannak további strukturális problémák, amik hátráltatják a digitalizációt, például az állami és a magánszektor közötti gyenge együttműködés, a multik kis beágyazottsága a nemzetgazdaságba, a multik és az egyetemek, kutatóközpontok közötti együttműködés alacsony szintje. 

Both Vilmos szerint az átlagos magyar kkv durván le van maradva ezen a téren, ezért is lenne jó, ha nagy volumenű digitalizációs pályázatokat tennének elérhetővé a kisvállalkozásoknak, de ez sem lenne önmagában elegendő, a hasznosuláshoz a cégvezetők és a munkavállalók digitális kompetenciáit is sürgősen fejleszteni kellene. Vannak azért szép számmal kivételek a kkv-k között is, ilyenek például a szinte 100 százalékban digitalizáltan működő, naperőműveket működtető kisvállalkozások. Nem csak a kkv-k innovációs képessége alacsony, a multinacionális vállalatoktól sem lehet csodát várni, hiszen ezek többsége a tudásintenzív fejlesztéseket a központjukban, az anyavállaltnál intézi, a kelet-európai országokba pedig éppen az alacsony termelési költségek miatt léptek be – közölte Kudari.

Nincs kivel

A digitalizáció folyamatait jól képzett alkalmazottaknak kellene végigvinniük a cégeknél, az előrejelzések szerint emiatt globálisan 200 millió szakember fog hiányozni a munkaerőpiacról. A nemzetközi piacon most az adatelemzők és -tudósok, a mesterséges intelligenciára és gépi tanulásra specializálódott informatikusok, a robotmérnökök, a szoftver- és applikációfejlesztők, valamint a digitális átalakulás szakértői iránt a legnagyobb a kereslet.

Minden abba az irányba mutat, hogy a magyar munkavállalók képzettségét sürgősen növelni kell: ez egyrészt az automatizálás terjedése miatt fontos, másrészt azért, mert a digitalizáció miatt új munkakörök jönnek létre, és a létező munkakörök tartalma, a szükséges készségek is átalakulnak. A közép-kelet-európai régió országainak tehát áldozniuk kellene a munkavállalók ki- és átképzésére, és többet kellene tenniük azért, hogy hazacsábítsák, támogassák az induló vállalkozásokat, valamint népszerűsítsék és támogassák az élethosszig tartó tanulást – mondta az IVSZ programmenedzsere. 

A szakemberhiány máris évről évre nő, különösen ami az informatikusokat illeti: egy idén januárban közzétett átfogó kutatás szerint az elmúlt öt évben Magyarországon megduplázódott a számítógépes szakemberek iránti kereslet, az oktatás pedig továbbra sem tud lépést tartani ezzel. Még az elmúlt években népszerűvé vált felnőttképző intézmények sem tudnak sokat változtatni a helyzeten, mivel a betöltetlen álláshelyek 72 százaléka felsőfokú IT-végzettségűeknek szól – sok munkáltató a szakemberek hiánya miatt alacsonyabban képzett informatikusokat vesz fel, illetve inkább kivár a fejlesztésekkel. A számok azt mutatják, hogy a kutatás időszakában kilencezer betöltetlen informatikai álláshely volt Magyarországon, és két éven belül forgatókönyvtől függően további 34-44 ezer főt tudott volna foglalkoztatni a piac. A mostani kilencezres hiány két éven belül a reális keresleti forgatókönyv szerint tizenötezresre, a potenciális forgatókönyv szerint pedig huszonhatezresre nőhet. Egy hasonló módszertanú, de 2015-ben készült felmérés még háromezer betöltetlen informatikai álláshelyet és 22 ezres foglalkoztatási potenciált azonosított. 

Ha pedig nem az informatikusokat, hanem a digitálisan magas szinten felkészült munkavállalókat nézzük, akkor konzervatív becslések szerint is több százezer fős a munkaerőhiány.

Itthon a facebookozás a legjobb digitális skill

Nemcsak a krónikus szakemberhiány miatt, hanem Magyarország versenyképessége érdekében is fontos lenne az IVSZ szerint, hogy erősítsék a lakosság és a kisvállalkozások digitális kompetenciáit. Az Európai Bizottságnak a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatója, a DESI-index szerint Magyarország az unió keleti felén a középmezőnyhöz tartozik. A magyar felkészültség javult a 2019-es eredményekhez képest, a rangsorban a 22.-ről a 21. helyre kerültünk. Ez azonban leginkább az internet-hozzáférésnek köszönhető, ez ugyanis az egyetlen alkategória, amiben a magyar pontszám az EU-28-ak átlaga felett volt.

Mióta hét éve bevezették a DESI-indexet, Magyarország csak a digitális infrastruktúra, vagyis az összekapcsoltság terén tudott érdemben javítani, a tavalyi előrelépés is elsősorban az 5G mobilhálózati frekvenciák kiosztásának következménye, ami a 2019-es 16. helyről egyből a 7. helyre repítette Magyarországot az összekapcsoltság dimenziójában. Internethasználatban a 14., humántőkében a 19. helyen végzett Magyarország a rangsorban, a digitális közszolgáltatások, illetve a technológiák integráltságában pedig a legkevésbé felkészültek közé tartozunk (24., illetve 26. hely).

A humántőke dimenzió, amiben 2014 óta nem sikerült fejlődni, azt mutatja, hogy Magyarországon az alapszintű digitális készségek mélyen az uniós átlag alattiak, de a legalább alapvető szoftverkészségekkel rendelkezők arányában is tovább nőtt a lemaradás. Az EU-ban a 16-74 év közöttiek egyharmada, itthon egynegyedük rendelkezik emelt szintű digitális készségekkel. Magyarországon a nők létszámbeli hátránya is nőtt az információs és kommunikációtechnológiai (IKT) szakmákban, IKT-diplomásokból viszont többet képez az ország, mint az uniós átlag.

A Qubit szerkesztőségét az ehhez hasonló cikkek elkészítésében Vodafone támogatja.

Az internethasználatban mért javulás (Magyarország a tavalyi 19. helyről a 14. helyre került a rangsorban) is az alacsonyabb szintű digitális készséget igénylő szolgáltatásokhoz kapcsolódik. Beszédes, hogy a magyarok a közösségi oldalak használatában a legmagasabb értéket hozzák az EU-ban (a magyar internethasználók 86 százaléka lóg a közösségi médián), továbbá az online hírfogyasztásban (84 százalék) és a videohívásokban (75 százalék) is élen járnak. A nagyobb digitális felkészültséget igénylő szolgáltatások terén azonban évek óta le vannak maradva.

Nem mutat kedvezőbb képet az IMD nemzetközi kutatóintézet World Digital Competitiveness Rankingje sem, amely azt vizsgálja, mennyire felkészültek az országok abban, hogy megismertessék és elfogadtassák a digitális technológiákat a vállalkozásokkal, az állami intézményekkel és a társadalommal. A jövőre való felkészültség dimenzióban Magyarország a hatvanadik a 63 vizsgált ország közül, és az összes ide tartozó altényezőben romlott a helyzet 2016-hoz képest. Az adaptív attitűdök szempontjából teljesítünk a legrosszabbul, 2016 óta az 50. helyről a 62. helyre csúsztunk. Az üzleti agilitásban az 50.-ről az 59. helyre kerültünk 2020-ra, míg a informatikai technológiák integrálásában a 35.-ről a 41.-re.

A rangsor másik fő szempontja a tudás volt: ezen belül a digitális/technológia alpontban Magyarország az 59. helyezést érte el a 63 országból.

Mire készít fel az oktatás?

Ezek után talán nem is kérdés, hogy a magyar oktatás mennyire készíti fel a leendő munkavállalókat a digitalizálódó munkahelyek jelentette kihívásokra. A GVI ügyvezetője szerint a negyedik ipari forradalom, vagy rövidebben az ipar 4.0 az irányítás szintjén nagyon is fókuszban van, de más kérdés, hogy ez mennyire megy le az iskolákig. A felmérésekben a cégvezetők leginkább a szakképzett pályakezdők számítógépes, informatikai ismereteivel elégedettek a készségek közül, ami azt mutatja, hogy nem olyan sötét a kép. Ugyanakkor a szakképzésben tanuló utolsóévesek körében egy 2021. márciusban kezdődő felmérésben azt vizsgálták, hogyan értékelik a járvány miatt elrendelt online oktatást, és az derült ki, hogy a 18-20 éves végzősök többsége nehezen követte az órákat, ha azokat egyáltalán megtartották. (A digitális tanrend tanulságait részletesen is taglaltuk korábbi cikkünkben.) 

Both Vilmos, aki az IVSZ-nél a GINOP-3.1.1 (Programozd a jövőd) projekt szakmai vezetője is, drámainak nevezte a digitalizáció helyzetét az oktatásban. 5 éve létezik a Digitális Oktatási Stratégia, de a benne foglalt, kormányhatározattal is megerősített intézkedések jó része nem valósult meg, vagy csak a felszínt karcolgatja. A szakpolitikai döntéshozók leginkább nagy tételű eszközbeszerzéssel (okos táblák, laptopok) oldják meg az oktatás digitalizációját, az egyes beavatkozások nem állnak össze egységes programmá, nem terjednek ki a digitális pedagógiai megoldások elterjesztésére, nem ösztönzik az oktatástechnológiai innovációt, a versengő digitális tananyagfejlesztést és a többit. 

„Ennek megfelelően a diákokat az oktatási rendszer nem a digitális munkaerőpiacra, hanem egy kb. ötven évvel ezelőtti – bizonyos területeken inkább 19. századi – helyzetre készíti fel” 

– fogalmazott. További gond, hogy a hiányzó készségeket, kompetenciákat az iskolarendszeren kívül kell megvásárolniuk a szülőknek, amivel tovább nőnek az esélykülönbségek az egyébként is előnyösebb helyzetben lévő városi és a hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekek között. A digitalizáció elviekben elősegítené az egyenlőséget, hiszen bárki hozzáférhet bármilyen információhoz, azonban már maga az internethasználat is jelentősen eltér szociológiai változók szerint: az egyik végen a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő, idős és képzetlen magyarok állnak, a másikon a nagyvárosi diplomás fiatalok. A digitálisan írástudatlan rétegek kompetenciáinak fejlesztése állami feladat, mivel nincsen olyan piaci érdek, amely a képzésük finanszírozását biztosítaná. Az érintettek jelentős része nincs is tudatában annak, hogy egyre hátrányosabb helyzetbe kerül a munkaerőpiacon – közölte Both.

Mint Kudari hozzátette, az egyenlőtlenséget tovább növelte a technológia és a világjárvány kettős hatása: a rosszabbul kereső, képzetlen, női és fiatal munkavállalókat világszerte nagyobb mértékben érintik a negatív következmények. Az egyenlőtlenség a gazdaságok szintjén is érezhető például abból, hogy a munkavállalók hány százaléka képes távmunkát végezni egy-egy országban, a skála 17 százaléktól 38 százalékig terjed. Szektoronként is vannak ebben különbségek: ahol nem megoldható a távmunka, nagyobb a munkanélküliség kockázata.

Megoldások

Az IVSZ szerint a szakképzési rendszerekben és a köznevelésben is alapjaiban kellene újragondolni a tanterveket, a tananyagot, az oktatási módszertanokat és a digitalizáció megjelenítését, például előbb algoritmizáló gondolkodást, majd programozást kellene tanítani az iskolákban, nem pedig „informatikát” vagy „digitális médiát”.

Az IVSZ szerint az életminőséget és a foglalkoztathatóságot egyaránt javító digitális kompetenciák fejlesztésére a lakoság valamennyi csoportjában szükség van, és ehhez számos javaslatot tettek a szemléletformáló kampánytól az ösztöndíjprogramon és képzési hiteleken át az adókedvezményekig. Külön átfogó stratégiát javasoltak a kormánynak az informatikushiány enyhítésére is. Mint írták, világosan látszik, hogy az IT-szakemberek iránti kereslet és kínálat közötti eltérést a felsőoktatás átalakítása önmagában nem képes megoldani, ennél komplexebb megközelítésre van szükség, amelynek része a köznevelés, a szakképzés és a felnőttképzés digitális átalakítása is, pontosabban a már elfogadott stratégiák és programok végrehajtása. Az államnak a szövetség szerint több erőfeszítést kellene tennie a felsőfokú informatikusképzés minőségi fejlesztésére, valamennyi informatikusképzési forma támogatására, a már kiképzett IT-s munkavállalók itthon tartására, sőt a külföldön dolgozó magyar szakemberek hazacsábítására.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: