Mik azok a taktikai atomfegyverek, és milyen messzire ér el a pusztításuk?

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Az 1962-es kubai rakétaválság óta nem volt akkora a nukleáris háború kockázata, mint most, mondta a múlt héten Joe Biden amerikai elnök, de egyelőre az amerikai hírszerzés szerint semmilyen közvetlen jel nem utal arra, hogy Oroszország taktikai nukleáris fegyverek bevetésére készülne az ukrajnai háborúban.

A Szovjetunió hatvan évvel ezelőtt nukleáris fegyvereket küldött Kubába, válaszul az Egyesült Államok hasonló rakétáinak törökországi és olaszországi telepítésére. Az USA erre a lépésre október 22-én egy Kuba körüli tengeri blokáddal reagált, és a krízist csak öt nappal később sikerült rendeznie Kennedy elnöknek és Hruscsov pártfőtitkárnak, diplomáciai úton: a szovjetek ígéretet tettek a kubai rakéták leszerelésére, az USA pedig vállalta, hogy nem próbálja meg megszállni Kubát, és titokban garantálta a törökországi rakéták kivonását is.

Később kiderült, hogy közelebb járt a világ a harmadik világháborúhoz, mint gondolták: egy szovjet tengeralattjáró két rangidőse már eldöntötte, hogy nukleáris torpedót lő az amerikai hadihajókra, de harmadik társuk, Vaszilij Arhipov sikeresen lebeszélte erről őket. 21 évvel később, 1983-ban a NATO Able Archer hadgyakorlatát a Szovjetunió egy nukleáris első csapás előkészületeként értelmezte, és lépéseket tett saját fegyvereinek előkészítése felé. Az elmúlt hónapokban a dél- és kelet-ukrajnai orosz harctéri veszteségek újra előtérbe hozták az aggodalmat, hogy Oroszország ezekre egy vagy több nukleáris fegyver alkalmazásával reagálhat.

A Nagaszakira 1945 augusztusában ledobott 21 kilotonnás atombombaFotó: AFP/US Air Force

Az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, Jake Sullivan szeptember 25-én közölte, az Egyesült Államok privát csatornákon „katasztrofális következményekről” figyelmeztette Oroszországot, ha erre sor kerülne. A hivatalos orosz nukleáris doktrína szerint a fegyverek bevetésére csak nukleáris támadásra válaszul van lehetőség, vagy akkor, ha az állam létezése kritikus veszélybe kerül. Ukrajna az 1994-es budapesti memorandum után nemzetközi felügyelet mellett leszerelte a területén maradt, de általa nem kontrollált szovjet nukleáris fegyvereket, aláírta az atomsorompó egyezményt (NPT), és nem rendelkezik nukleáris fegyverekkel.

Az orosz nukleáris retorika, amint arról Sz. Bíró Zoltán márciusban írt a Qubiten, 2014 óta egyre gyakoribbá vált. Az öt hivatalos atomhatalom (az USA, Oroszország, Kína, Franciaország és az Egyesült Királyság) januárban közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy „a nukleáris háború nem nyerhető meg, és nem szabad soha lefolytatni”. Kevesebb mint két hónappal később Oroszország megtámadta Ukrajnát, három napra rá pedig az orosz elnök speciális készültségbe helyezte a stratégiai nukleáris erőket, ami, mint később kiderült, nem járt sok gyakorlati következménnyel. Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 30-án már arról beszélt, hogy az Egyesült Államok által a második világháború végén Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák „precedenst teremtettek”, ami aggodalmat váltott ki nyugati vezetők és szakértők körében.

Mi az a taktikai nukleáris fegyver?

A mai atomfegyverek nagy része Teller–Ulam-elrendezésű hidrogénbomba, amelyben egy elsődleges, nukleáris hasadási reakciókból energiát nyerő atombomba indítja be a fúziós üzemanyagot tartalmazó másodlagos szerkezetet, ami az atommagok egyesülésével járó termonukleáris fúziót és elképesztő mértékű energiafelszabadulást okoz.

A taktikai atomfegyvereket harctéri használatra tervezték, nagy tank- és csapatformációk ellen  magyarázta nemrég Nina Srinivasan Rathbun, nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutató a Conservationön megjelent cikkében. Bár szerinte nincs rájuk egyetlen bevett definíció, közös jellemzőjük, hogy tölteteiknek viszonylagosan alacsonyabb a robbanóereje, valamint hogy rövidebb (általában 500 kilométer alatti) hatótávolságú rendszerek szállítják őket célpontjukhoz. A taktikai fegyverek kevesebb mint 1 kilotonnástól 50 kilotonnásig terjedhetnek, így könnyen nagyobb pusztító erejük lehet, mint a Hirosimánál bevetett 15 kilotonnás atombombának – egy 1 kilotonnás nukleáris fegyver ezer tonna TNT robbanóerejének felel meg.

Orosz katonák őrzik a 9M729 rakétát, ami Oroszország szerint 480 km-es hatótávolságával megfelel az INF-szerződésnek, de a NATO szerint a tiltott, 500 és 5500 km közötti tartományban van a valódi hatótávolságaFotó: Vladimir Astapkovich/Sputnik

A világ egyik vezető nukleáris fegyverkezési szakértője és a Federation of American Scientist (FAS) nukleáris információs projektjének vezetője, Hans Kristensen és Matt Korda által 2019-ben publikált tanulmány szerint Oroszországnak nagyjából 1830 taktikai nukleáris fegyvere lehet. Ezekből 530 teljesít szolgálatot a légierőnél bombákban, valamint Kh-22 vagy Kh-32 robotrepülőgépekre és Kinzhal típusú, levegőből indítható ballisztikus rakétákra szerelt állapotban. Ezeket Tu-22 bombázók, vagy a Kinzhal esetén Mig-31K vadászgépek képesek elindítani. A haditengerészetnél 820 darab van, amelyeket hadihajók vagy tengeralattjárók hordoznak robotrepülőgépek, tengeralattjáró elleni rakéták, vagy torpedók formájában. A szárazföldi haderő 80-100 taktikai atomfegyverrel rendelkezik, amiket SS-21 Tochka vagy SS-26 Iskander rövid hatótávú ballisztikus rakéták, valamint 9M729/SSC-8 GLCM, vagy 9M728/SSC-7 GLCM robotrepülőgépek szállítanak. Az utolsó 380 töltet légvédelmi és partvidékvédelmi feladatokat lát el.

Pavel Podvig, az orosz nukleáris fegyverrendszerek szakértője és az ENSZ leszerelési intézetének kutatója blogján október elején részletesen írt arról, hogy a nem stratégiai orosz nukleáris fegyverek központi tárolóbázisokon vannak. Podvig szerint 12 nagy országos és 35 kisebb tárolóbázis van, és az utóbbiaknál együtt lehetnek az őket célba juttató rendszerekkel. Kristensen szerint ezért legalább néhány napnyi figyelmeztetés lenne a nyugati hírszerzés révén, mielőtt Oroszország taktikai fegyvereket vethetne be.

Ma a NATO egyetlen harctéren alkalmazható nukleáris fegyvere az amerikai B61 bomba, amelyek egy részét szakértők szerint a NATO nukleáris megosztási rendszer keretében évtizedek óta több, Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban és Törökországban található légitámaszponton tárolnak. A kontinensen becslések alapján elhelyezett nagyjából 100 nukleáris bombát az európai Panavia Tornado, F-16-os és hamarosan F-35-ös lopakodó vadászgépek lesznek képesek szállítani.

A taktikai fegyvereken túl az Egyesült Államoknak és Oroszországnak a New Start egyezmény értelmében egyenként 1550 alkalmazásra kész stratégiai nukleáris fegyvere lehet. A NATO oldalán ehhez még hozzáadódik a 280 töltetes francia és a 120 töltetes brit arzenál is. Ahogy ezt korábbi cikkünkben részleteztük, a stratégiai töltetek többségét az oroszoknál szárazföldi rakétasilókban elhelyezett interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) hordozzák, az amerikaiaknál, franciáknál és briteknél pedig nukleáris meghajtású tengeralattjárókról (SSBN) indítható ballisztikus rakéták (SLBM).

Az orosz stratégiai nukleáris erők egyik tisztje egy rakétasilót ellenőriz az interkontinentális ballisztikus rakéták indítóközpontjában 1992. március 20-án, SzibériábanFotó: GERDO/AFP

A stratégiai fegyverek indításához hasonlóan az orosz taktikai atomfegyverek alkalmazását  ha az rövid (SRBM) vagy közepes (MRBM) hatótávú ballisztikus rakétákkal történne  elsőként az amerikai SBIRS rakétafigyelő műholdak észlelnék. Az immár hat geostacionárius pályán és több pólusok felett keringő műholdból álló rendszer folyamatosan figyeli a Földet, és rakétahajtóművek által kibocsátott hő után kutat csúcstechnológiás infravörös detektorok segítségével.

Egy atomrobbanás fizikai, egészségügyi és környezeti hatásai

A taktikai nukleáris fegyverek használatának hatásai részben attól függenek, hogy arra hol, és lakott területektől mennyire távol kerül sor. A detonáció fő fizikai hatásai a központi tűzgömb, az általa létrehozott lökéshullám, az ezek kölcsönhatásából eredő, jellegzetes kettős villanás, a hősugárzás, ionizáló sugárzás és a radioaktív kihullás (nuclear fallout). Egy 20 kilotonnás felszínközeli detonáció 1,7 kilométeres körzetben lerombolná a legtöbb épületet és a 4,7 kilométerre találhatókat közepesen károsítaná. A robbanás 4,2 kilométeres távolságban már égési sérüléseket okozna, az első pillanatokban felszabaduló sugárzás pedig 1,4 kilométeres körzetben lenne azonnal végzetes.

A kezdeti atomvillanás több kilométeres körzetben súlyos szemkárosodáshoz, vagy még nagyobb távolságban ideiglenes látásvesztéshez vezethet. A lökéshullám és légnyomásváltozások el tudnak pusztítani épületeket és más struktúrákat, valamint földrengéseket okozhatnak, de precíz hatásuk a domborzat és a helyi adottságok függvénye. Az extrém hősugárzás több kilométeres távolságban súlyos égési sérüléseket okoz, és tűzviharokat indít be a környező területeken, amelyek kiterjedhetnek a robbanás hatásai által sújtott régión túlra is.

Amint a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai intézetének (APL) kutatói egy 2015-ös tanulmányukban írják, az ionizáló sugárzás nagyenergiájú alfa-, beta-részecskék és neutronok, valamint elektromágneses energia formájában szabadul fel, ami lehet gamma-, röntgen- vagy UV-sugárzás. Az ionizáló sugárzás súlyosan károsíthatja az élő szervezeteket, és a detonáció közelében gyorsan halálos lehet. A gamma-sugarak és neutronok az integrált áramkörökkel rendelkező  sugárzás ellen nem védett  elektronikai eszközöket tehetik tönkre.

A szakemberek szerint, ha a detonációra a felszín közelében kerül sor (ground burst), a robbanás sok részecskét a magasba emel, amelyek az emelkedő radioaktív felhőbe kerülnek, és sugárszennyezettek lesznek. Ennek a pornak a terjedését a helyi szelek irányítanák, ami a radioaktív kihullás miatt jelentős veszélyt jelent az aktuális szélirány felé élőkre. Ez a kihullás óráktól napokig tarthat, és az intenzív sugárzás által sújtott területeken akár órák vagy napok alatt végzetes lehet, egy kisebb dózisnak történő kitettség pedig növelheti a daganatok vagy más betegségek kialakulásának kockázatát.

Edward Geist, az amerikai RAND Corporation agytröszt nukleáris stratégiára és Oroszországra specializálódott kutatója ugyanakkor arról írt október elején, hogy egy orosz taktikai nukleáris támadás következményei nem jelezhetők előre nagy megbízhatósággal. Geist úgy látja, a robbanás és az azt követő radioaktív kihullás nagyon bonyolult fizikai jelenségek, amelyek a kibocsátott sugárzás, anyagok és a környezet kölcsönhatásából keletkeznek. A hidegháborúban lefolytatott légköri nukleáris tesztek alapján létrehozott modellek a szakértő szerint erősen félrevezetők lehetnek, és elképzelhető, hogy nem tudnak előre jelezni olyan hatásokat, mint például a detonáció által is beindítható csapadék hatása, ami fokozhatná helyileg a sugárszennyeződés mértékét.

Egy taktikai nukleáris fegyver használata még nem járna katasztrofális éghajlati következményekkel. Nagyon más kérdés egy nukleáris háború, amely számos szakértő szerint a tűzviharokból légkörbe kerülő korom miatt még egy limitált konfliktus esetén is valamilyen szintű nukleáris téllel fenyeget, ami globális éhínséget okozna. Ez a legextrémebb esetben hasonló lehetne ahhoz a becsapódási télhez, ami a kréta végi kihalást okozó Chicxulub kisbolygó becsapódása után következett be, akár a maihoz képest 7 fokos globális lehűléssel. Ilyen hőmérsékletekre utoljára 20 ezer éve, az utolsó eljegesedési maximum során volt példa a Földön.

A további eszkaláció rémisztő kockázata

Egy orosz nukleáris csapásra adott válaszról a Reuters hírügynökség elemzése szerint globális szuperhatalomként lényegében az Egyesült Államok döntene. A Biden-kormányzat reakciója pedig egy, az Atlanticben júniusban közölt cikk alapján attól függene, hogyan használ Ukrajna ellen Oroszország nukleáris fegyvereket, valamint hogy az amerikai lépés hogyan befolyásolná az oroszok további cselekedeteit. Eric Schlosser úgy véli, egy tenger feletti demonstrációra valószínűleg más választ adna az USA, mint ha egy ukrán katonai célpontot, vagy civil lakosságot érne a támadás.

Jeffrey Edmonds Oroszország-szakértő a Bulletin of Atomic Scientists oldalán még májusban kifejtette, nem valószínű, hogy az USA nukleáris fegyverekkel reagálna, főleg hogy Oroszország ebben a forgatókönyvben nem egy olyan országot támadna meg, amely az amerikai nukleáris védőernyő alatt áll. Egy nem nukleáris fegyverekkel történő nyugati válasz szerinte érheti az Ukrajnában állomásozó orosz katonai erőket, vagy kifejezetten azt a platformot, ami elindította a támadást. Edmonds úgy véli, ezek az opciók is eszkalációt jelentenének, hiszen immár egy direkt katonai konfliktus lenne Oroszország, valamint az USA és NATO-szövetségesei között. Hans Kristensen mások mellett a War Zone katonai blognak nyilatkozott, és elmondta, hogy a nemzetközi reakció az oroszok atomfegyver-használatára erőteljes és túlnyomóan elítélő lenne. A szakértő szerint „77 évnyi nukleáris tabu megtörése monumentális politikai, társadalmi és katonai esemény lenne”. 

David Petraeus nyugalmazott amerikai tábornok és a CIA volt igazgatója úgy gondolja, az Egyesült Államok és szövetségesei egy orosz nukleáris detonáció után konvencionális fegyverekkel megsemmisíthetnék az Ukrajnában lévő orosz katonai erőket, és elsüllyeszthetnék a Fekete-tenger orosz hadiflottáját. Tom Nichols amerikai nemzetbiztonsági szakértő kevés esélyt lát arra, hogy Putyin nukleáris fegyvereket vetne be, de amióta az orosz hadsereg elkezdett összeomlani a harctéren, aggódik emiatt. Szerinte Biden elnöknek igaza van, amikor azt állítja, hogy a nukleáris fegyverek alkalmazása csak a kezdete lenne egy globális katasztrófának.

Rose Gottemoeller, a Stanford Egyetem oktatója és a NATO volt főtitkárhelyettese a Financial Timesban megjelent véleménycikkében a kubai rakétaválságot megoldóhoz hasonló nukleáris diplomácia mellett érvel. Gottemoeller szerint, mivel Ukrajna szuverenitása és függetlensége forog kockán, nincs esély a 60 évvel ezelőttihez hasonló kölcsönös leszerelési megállapodásra. De egy háttérben zajló, alacsony szintű diplomácia, például a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverrendszerek leszereléséről, mérsékelheti a jelenlegi válság eszkalációjának kockázatát.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: