Egész arzenálnyi vaskori fegyvert találtak Dániában
A száznál is több lándzsát és a valódi ritkaságnak számító láncinget áldozati ajándékként helyezhették kétezer évvel ezelőtt, most egy autópályabővítés miatt kerültek elő a föld alól.
A száznál is több lándzsát és a valódi ritkaságnak számító láncinget áldozati ajándékként helyezhették kétezer évvel ezelőtt, most egy autópályabővítés miatt kerültek elő a föld alól.
Több éve mozog egyedül Dánia partjainál Delle, a delfin, aki folyamatosan hangokat ad ki, a kutatók azt gyanítják, a társas érintkezésre vágyó Delle „önbeszédet" folytat.
A 18 kilométeres alagút elemeinek építése már öt gyártósoron zajlik a dániai Rødbyhavn-ben. A több mint 7 milliárd eurós projekt elkészülte után a tengerszoroson a jelenlegi 45 perc helyett 10 perc alatt lehet majd átjutni.
Ötezer évvel ezelőtt Észak-Európa elnéptelenedett, de senki sem tudta, miért. Egy friss dán kutatás bubópestis nyomait fedezte fel a svéd és dán leleteken.
A 2030-tól kivetett adóval a metánkibocsátás csökkentése a cél a jelentős tej- és húsexportőrnek számító országban.
A penge közel 2 ezer éves lehet, a rávésett szavak pedig a tulajdonos vagy a kés nevét rejthetik.
Dániában és a vikingek lakta településeken már azelőtt megjelenhettek a színes üvegablakok, hogy felvették volna a kereszténységet, és könnyen lehet, hogy a pogány szentélyeket is hasonlóan díszítették, mint a középkori katedrálisokat – még ha nem is olyan gazdagon.
Egy friss dán kutatás szerint sokat nyerhetne az emberiség, ha a számítógépes rendszereket átgondoltan fejlesztenék, és jobban bevonnák a felhasználókat a folyamatba.
Egy amatőr fémkeresős csapat egy dániai kukoricaföldön talált rá a 300 érméből és ezüstékszerekből álló leletegyüttesre, amelyet valószínűleg 970 és 980 között áshattak el öt kilométerre Fyrkat földvárától.
A skandináv isten nevét viselő 5. századi aranykorong legalább 150 évvel előzi meg az eddigi legrégebbi Odin-feliratot.
A legnagyobb szivárgás egy kilométer átmérőjű folton át távozik a vízből, a környéket a dán védelmi minisztérium lezárta a hajóforgalom elől. Az Északi Áramlat 1 két helyen ereszt, a második számú vezeték egy helyen lyukadt ki. Németország szabotázsra gyanakszik.
A szarvakkal és madárszerű elemekkel ellátott bronz sisak 1500 évvel korábbról származik, mint ahogy a vikingek megjelentek a területen. Hogy még zavarosabb legyen az eredete, Szardíniában honos díszekkel látták el a fejfedőt, ami egy eddig ismeretlen óceáni útvonal létezésére utal.
Az 1500 éve eltemetett tárgyakon eddig ismeretlen motívumok is szerepelnek. A leletben ékszerként viselhető római érmék és királyokat vagy isteneket ábrázoló vésetek is vannak, az aranytárgyakat jövő februárban állítják ki a Vejlei Múzeumban.
Spanyolországban minden évben hatalmas bulit csapnak annak tiszteletére, hogy a vikingek annak idején nem tudták bevenni Catoira városát, de az írásos bizonyítékokon kívül tárgyi emlékek alig maradtak fenn ebből a korból. A régészek csak az utóbbi években kezdték el kutatni az Ibériai-félsziget vikingjeit, akiket később elűztek a területről, aki pedig maradt, muszlim hitre térhetett át.
Hogyan bizonyítható, hogy mindkét fél beleegyezett az együttlétbe? Van erre egy alkalmazás – igaz, ennek is megvannak a hátulütői.