Az MTA leköszönő és új elnöke közös levélben erősítette meg: az Akadémia visszafogadná az ELTE-hez csatolt kutatóintézeteit
Freund Tamás és Pósfai Mihály megerősítették korábbi állásfoglalásukat.
Freund Tamás és Pósfai Mihály megerősítették korábbi állásfoglalásukat.
Az MTA frissen megválasztott elnöke nem hiszi, hogy a HUN-REN mostani vezetőinek helyük lenne a tárgyalóasztalnál, ahol a kutatóintézetek és az akadémia viszonyára vonatkozó új koncepciót alakítják ki.
A közoktatásban, a felsőoktatásban és a tudományos életben is égetők a problémák, és sürgős lépésekre volna szükség. Ugyanakkor épp ezeken a területeken nehéz rövid távon eredményeket elérni. Mi olvasható ki a Tisza programjából, és melyek lehetnek az első intézkedések?
Április elején hatalmas vihart kavart az a Nature-ben megjelent tanulmány, amely szerint a társadalomtudományi kutatások eredményei nehezen ellenőrizhetők. A kutatás vezetőit, Aczél Balázst és Szászi Barnabást a módszereikről és a következményekről kérdeztük.
A versenyre online várjuk a nevezéseket május 31-ig. A zsűri által kiválasztott pályaművek alkotóit arra kérjük majd, hogy személyesen is mutassák be játékukat. Műfaji megkötés nincs, értékes díjak vannak.
Az utóbbi 15-16 évben egyetlen területen sem volt érdemi, megalapozott, az érintetteket bevonó diskurzus – mondják a tisztújítás előtt álló MTA-tól elszakított kutatóhálózat dolgozóit tömörítő ADF munkatársai. Kormányváltás esetén azonban akár be is lehetne zárni a kitartott intézeteket, a Magyarságkutatótól az Alapjogokért Központig.
Összesen 333 492 oldal magyar nyelvű erdélyi sajtóanyag feldolgozása készült el és vált hozzáférhetővé a Digitéka oldalon.
Az etológuok szerint olyan szociokognitív mechanizmusokon alapuló képességről van szó, amely nem kizárólag az ember sajátja.
Békés egyiptológusok helyett metálos esztéták, hálózatkutatók és földrajztudósok vették át az uralmat az ELTE BTK B épületének nagytermében, ahol a Pokolgépről, az Iron Maidenről, az apokalipszisről és természetesen Varg Vikernesről is szó esett.
A Hallgatói MI Kódex leírja, mire szabad és mire tilos használni a generatív mesterséges intelligenciát. Jövőre kötelező képzést is indítanak, ahol az eszközök tudatos és szabályos használatára készítik fel a hallgatókat.
Az elődjénél nagyságrendekkel több számítási kapacitást biztosító szerver digitális bölcsészeti, történeti és kulturális örökséghez kapcsolódó projekteket, valamint AI-kutatásokat fog támogatni.
Kell-e figyelnie a tudománynak a politikára? A magyar tudomány jövőjéről beszélgettünk Kutnyánszky Anikóval, a TDDSZ elnökségi tagjával, Miklósi Ádám biológussal, az MTA rendes tagjával és Fábri Györggyel, az egyetemfilozófia és tudományszociológia kutatójával.
Idén szeptemberben szinte minden megváltozott a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen. Az átalakítások miatt rengeteg panasz érte az intézményt, de a rektor szerint nincs különösebb összefüggés a hallgatók által sérelmezett nehézségek és a költözés között.
Nem annyi és nem akkor: a kormány 18 milliárdot ad, a HUN-REN-nél már csak 16 milliárdról van szó, ebből nem jön ki az évek óta ígért béremelés.
Szerintük jogállami keretek között csak törvénymódosítással lehetne a HUN-REN négy intézetét az ELTE-hez csatolni. Ilyesmi azonban nem történt.